Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. szeptember 1. kedd, az őszi ülésszak 1. napja - A büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
77 Azt hiszem, hogy elvben két válasz lehet erre a kérdésre. Az egyik az az, hogy a kormány nem foglalkozik azokkal a felvetésekkel, amelyek az ország lakosságának nagy részét érintik. De nem foglalkozik még a saját koalícióján belül felmerült igényekkel sem, hanem egyszerűen ignorálva lesöpri őket az asztalról, úgy foglal állást, hogy nem kell ezekkel foglalkozni. Egy másik érv – lehet, hogy a Kormány képviselője erre fog hivatkozni válaszában ", hogy ma már n incs szükség esetleg ilyen javaslatra, hiszen ma már demokrácia van, tehát nem kell ilyen típusú üzeneteket adni a jövőbeni gyilkosoknak. A magam részéről nem értek egyet ezzel az érveléssel. Azt hiszem, Zétényi úr sem ért vele egyet, hiszen a törvényjavas lat vitáját követően maga is azt állította, hogy nemcsak a volt gyilkosok megbüntetéséről van szó, hanem a jövőbeni bűnelkövetőknek is kell adni ilyen üzenetet, hogy nem tudnak a politikai hatalom védelme mögé bújni. Hadd tegyem hozzá, hogy az elmúlt két é vben a magyar belpolitikai élet nem kis mértékben változott. Hadd utaljak csupán arra, hogy amikor az MDF"SZDSZ paktumot az idő tájt másik oldalról bírálták, Orbán Viktor, a FIDESZ frakcióvezetője többek között azt mondta, hogy azért kellett volna minden p ártot bevonni a paktum előkészítő munkáiba, hiszen a Magyar Parlamentben nincs egyetlenegy szélsőségesnek tekinthető politikai erő sem. Ezután – önök mindannyian tudják, mi történt – a FIDESZ kijelentette, hogy van olyan politikai erő, amelyiket egyáltalán nem tart koalícióképesnek, de azt követően felléptek a kormánykoalíció berkein belül olyan erők, amelyek még a koalíció mérsékeltebb részét is elhatárolásra késztették, olyannyira szélsőségesnek minősültek. (Fodor András Attila: Elnök Úr! Nem a tárgyról b eszél.) Mindezek alapján tehát aligha lehet indokoltnak tekinteni egy olyan érvelést, hogy azért nem szükséges a Zétényi"Tanácstörvénnyel kapcsolatban felmerült és valóban létező társadalmi problémára választ adni, mert a diktatúra Magyarországon már soha sem képzelhető el. De hadd tegyem hozzá, kedves képviselőtársaim, ha Magyarországon nem lesz diktatúra soha többet – és mindannyian azt kívánjuk, hogy soha többet ne legyen diktatúra ", akkor legfeljebb az történik, hogy egy felesleges törvényt hozunk, és az a törvényjavaslat, az a módosító indítvány, amely erre a kérdésre választ kívánna adni, legfeljebb soha nem lesz Magyarországon alkalmazva. Ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy úgy legyen. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy arra a problémára, amiről beszéltem és amiről az egész Zétényi"Takácstörvényjavaslat kapcsolatában beszéltünk, nem kellene megoldást nyújtani. Miután a Kormány, megítélésem szerint, elmulasztott ebben a kérdésben a magyar társadalom számára egy politikailag is megnyugtató é s elfogadható, a jogállamiság kereteit szintén elfogadó választ adni, ezért döntöttem úgy a szabaddemokrata frakció támogatásával, hogy magam próbálok erre a kérdésre választ adni. Azt javasoltam az Országgyűlésnek benyújtott módosító indítványomban, hogy minden olyan emberölés esetében, amely a Büntető Törvénykönyv szerint minősített esetnek számít, tehát az emberölés súlyosabb eseteiben a jövőben ne legyen elévülés. A törvény zárja ki azt, hogy a legsúlyosabb bűncselekmény elkövetőinek, az emberi élet kio ltóinak, a gyilkosoknak a legsúlyosabb esetekben ne lehessen az idő elmúltával a büntetés alól megszabadulniuk. Azt kérem képviselőtársaimtól, hogy támogassák ezt a javaslatot. Még egy zárógondolatot hadd tegyek hozzá, elnök úr. Azzal kezdtem, hogy ez a tö rvényjavaslat, amit tárgyalunk, nem az első büntetőtörvényjavaslat, ami a Ház előtt fekszik. Hadd tegyem hozzá, hogy úgy tűnik, nem is az utolsó. Antall József miniszterelnök úr a Ház elnökéhez intézett levelében tájékoztatta a Házat arról, hogy milyen jo galkotási programot képzel el a maga részéről 1992. II. félévében. Most függetlenül attól a ténytől, hogy minden plenáris napon két törvényt kellene elfogadnunk akkor, ha szeretnénk követni ezt a jogalkotási programot, ami nyilvánvalóan irreális. Ezt nyilv án a miniszterelnök úr maga
