Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 14. hétfő, az őszi ülésszak 37. napja - Határozathozatal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Határozathozatal a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitája - HALDA ALÍZ (SZDSZ) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - DARVAS IVÁN (SZDSZ)
2914 Elnök Úr! Mélyen tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Rengeteg gyönyörű, felemelő szó hangzott itt el az általá nos vitában a nemzet fennmaradásáért érzett aggodalomról, a 45 millió meg nem született magyar fájó hiányáról, ebből kifolyólag a nemzet kihalásának fenyegető réméről, ugyanakkor pedig a mohamedánok vészes szaporodásáról. Mind megannyi súlyos probléma, am ely nyilván mélyen érint mindannyiunkat, és joggal tarthat számot a tisztelt Ház fokozott figyelmére. Nem is beszélve arról a kötelezettségről, ami az Alkotmánybíróság döntése folytán hárul ránk, nevezetesen: záros határidőn belül, törvényi szinten jogi fo rmába kell öntenünk egy olyan gyakorlatot, amit mindeddig mindössze egy rendelet, illetve az idők folyamán önmagától kialakult szokásjog szabályozott. Ez a vita – eléggé szerencsétlenül – magával hozta, hogy azzal az elméleti kérdéssel konfrontálódtunk itt , vajon mikortól számít a magzat élő embernek, mikortól tarthat számot az állam védelmére? Meggyőződésem, hogy a kérdés ebben a formájában teljesen irreleváns. Ha szigorúan vesszük, persze hogy a fogantatás pillanatától, sőt továbbmegyek: a magam részéről az állatokat, növényeket, fákat és virágokat, köveket, vizeket, csillagokat és bolygókat, az egész világmindenséget egyaránt ugyanannak az ősprincípiumnak a megjelenítésének, tehát élőnek és védelemre méltónak tartom. De vajon továbbvisze minket az effajt a ideológiai szempontoknak az örökös ütköztetése? Bizonyosan nem. Csak meddő vitát, veszekedést, vádaskodást eredményezhet, ezért egyedül a gyakorlatból indulhatunk ki. Ki az, akinek a véleménye a legnagyobb súlylyal kell, hogy latba essék ebben a vitában? A miénk? Zömmel meglett férfiaké – akármi legyen is ebben az ügyben a véleményünk – vagy az érintetteké, a fiatal terhes nőké? Amennyire elviselhetetlen számomra, hogy adott esetben öreg emberek döntsenek arról, legyene háború, amelyben aztán tömegesen ö lnek meg fiatal férfiakat, épp annyira elviselhetetlennek tartom azt is, hogy ugyancsak férfiak döntsenek arról, mi történjék fiatal nők testével. Ezért súlyos szereptévesztésnek tartanám, ha itt most azon vitatkoznánk, hol kezdődik az élet. Attól tartok, ehhez nekünk semmi közünk. Nekünk semmiképp nem lehet feladatunk, hogy elméleteket gyártsunk, dogmákat teremtsünk, hanem mindössze azt az igen gyakorlati kérdést kell eldöntenünk, mi az a pont, ameddig az államhatalom beleavatkozhat egy nő legbensőbb magán szférájába. Előrebocsátani kívánom, hogy a magam részéről mélyen egyetértek mindazokkal az érvekkel, amelyek a művi vetélés ellen itt elhangzottak. Igen, az abortusz kegyetlen, durva, barbár dolog. Mégis abból indulok ki, hogy ezt a nők énnálam bizonyára ö sszehasonlíthatatlanul jobban tudják. És lám, nap mint nap, mind nagyobb számban, mégis vállalkoznak rá. Vajon miért? Talán nem tévedek, ha feltételezem: a nők nagy többsége mégsem jókedvében megy el küretre. Nyilván, csak szigorúan magánjellegű okokból, i gen súlyos és megmásíthatatlan döntés következtében szánja rá magát a nő erre a mindenképpen tragikus lépésre, sőt meggyőződésem, hogy ugyanígy a szülésnél sem a nemzet gyarapításának szándéka vezeti a nőket, korántsem a leendő katonák számának növelése le beg lelki szemük előtt, hanem egyszerűen a szerelmüknek szeretnének őhozzá hasonló utódot szülni. Úgy gondolom hát, hogy mindezek a dolgok a nő legbensőbb, legintimebb, legszemélyesebb szférájába tartoznak, amelybe senkinek, semmilyen körülmények között ne m lehet beleszólása. Persze ugyanakkor semmiképp nem hanyagolható el a megszületendő magzat magánszférájának, személyi jogainak, így például az életben maradáshoz való jogának a védelme sem. Mi hát a teendő? Tiltsuk meg talán az abortuszt, ahogy ez itt töb bször elhangzott? Nehezítsük meg a műtéthez való hozzájutást? Erkölcsi, anyagi, adminisztratív akadályokkal igyekezzünk netán az érintett nők kedvét szegni?
