Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 9. szerda, az őszi ülésszak 36. napja - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - VARGA MIHÁLY (FIDESZ) - ELNÖK (Szabad György): - SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
2842 Ebben a helyzetben a tárca ismételten képtelennek látszik a megszorító pénzügyi politikán ak oktatási nyelvezetre fordítására, a szükséges kitörési pontok fölvázolására. Tisztelt Ház! Néhány szót szükséges mondanom a tandíjról. A korábbi diákmegmozdulások ismeretében érthetetlennek tartottam, hogy sem az összeg, sem a tandíjfizetési koncepció, sem pedig ezzel együtt a kompenzációs elképzelések nem kerültek felsőoktatási egyeztetésre. Az általunk már az általános vitában – a vezérszónoklatban – teljes joggal elutasított javaslathoz, a tandíjbevezetéshez csupán néhány megjegyzésem volna. Az egyik, hogy a művelődési tárca a tervezés folyamán egy ötletet úgy vezetett be a költségvetésbe, hogy abban tényként rögzült. Ennek a ténynek a rögzítésére viszont nem folytatta le az előzetes eljárásokat. Ez az egyik dolog. A másik dolog az, hogy véleményem sze rint a tandíj bevezetése és ezzel együtt a kompenzációs rendszer bevezetése csupán a felsőoktatás finanszírozásának az egészében, a finanszírozás keretén belül eldönthető kérdés – és eldöntendő kérdés. A harmadik megjegyzésem ezzel kapcsolatban az, hogy a tandíjnak ezen tényként való állítása, a középiskolás gyerekek szüleinek a szempontjából úgy jelent meg, mint egy tervezendő anyagi beruházás, amivel eddig nem szembesültek. Túl korán jött tehát a '93as bevezetés az ő szempontjukból, hiszen az előkészítés nem volt elégséges. A tandíj egységes összege mellesleg, nem is veszi figyelembe az eltérő intézményiszakági képzés költségeit, az eltérő diplomák eltérő munkapiaci értékét, és túlélési lehetőséget nyújt a diplomás munkanélkülieket képző, közpénzeket paz arló intézményeknek, továbbá konzerválja a mostani egészségtelen képzési szerkezetet. A költségvetési törvényjavaslatban e formában szereplő tandíj csupán keresletre és kínálatra érzéketlen hallgatókra kivetett sarc és semmi más – ahogy ezt a benne résztve vők ugyanúgy érzékelték. Az egységes hallgatói normatíva – ami a nem állami intézményeknél már szerepel – differenciálásával, besávozásával elérhető lenne a hatékonyság növelése, és javíthatná a nemzetközi összehasonlításban is meglepően alacsony hallgatóioktatói arányt. Persze, akkor, ha ez a támogatási rendszer kiterjed az állami szektorra is. Ha viszont így maradna, piac- és keresletérzéketlen növekedésre fog ösztönözni. Tudva azt, hogy a demográfiai és gazdasági változások miatt már ma is számos foglal kozásban – például a pedagógusoknál – tömeges munkanélküliség van, az ilyen típusú tervezői hanyagság és politikai figyelmetlenség kimeríti a "tervszerű munkanélküligyártás" fogalmát. Ennek elkerülésére megoldás lehet a normatíva, a képzési költségek, a p iaci kereslet és kormányzati fejlesztési preferenciák – ha vannak ilyenek – , az e szerinti differenciálás, a sávozott hallgatói normatívával. A költségvetés kritikája után szeretném a jelenlegi pénzügyi csapdából való kitörés lehetséges útját fölvázolni: i tt az OTKAtámogatásról kívánok pozitívan hozzászólni, hiszen az Országgyűlés támogatandónak tartotta az Országos Tudományos Kutatási Alap 440 millió forintos megnövelését. Ez már csak azért is szerencsés, mert a tudomány támogatásának pályáztatásos rendsz ere – amelyet KözépEurópában először nálunk vezettek be – a kutatások finanszírozásának legkorszerűbb módja. E rendszer lényege az, hogy a kutatóhelyek tudományos célú pénzügyi forrásainak zömét nem automatikusan, közvetlen járandóságként, hanem tudósaiko n keresztül, ezek tárgyszerűen elbírált teljesítményének és kiválóságának mértéke szerint kapják. Ez a szisztéma képes garantálni, hogy a köz pénze, a tudományra szánt pénze oda áramoljon, ahol belőle a legjobb eredmény születik. A pénzügyi csapda lényege a felsőoktatás tekintetében, hogy a magyar felsőoktatás radikális bővítését a központi erőforrások zsugorodásakor kell végrehajtani. A kitörés előfeltétele az, hogy a döntéshalogatás és a konfliktuskerülés taktikáját követő MKM, elfogadva a pénzügyi realit ásokat, a fejlesztést – a nemzetközi programokon túl – a felsőoktatási rendszer belső tartalékait föltárva végezze el. Ehhez az ad hoc válságkezelés meghaladására és egy minőségelvű felsőoktatáspolitikai koncepció kidolgozására van szükség. Ennek művelődé si tárcabeli hiányát még a rektori
