Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 2. szerda, az őszi ülésszak 33. napja - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - KAPITÁNY FERENC (FKgP)
2648 igényeknek, követelményeknek, a várakozásoknak csak részben felel meg. Szü kségtelen lenne a mai ismert körülmények között azt kifogásolni a törvénytervezettel kapcsolatban, hogy nem foltozza be a szociális hálót, hogy a gazdasági átalakulás veszteseinek, a munka világából kiszorultaknak, a szociális és egyéb okok miatt nehéz hel yzetben lévőknek nem nyújt teljes megélhetési biztonságot. Ez megközelítés kérdése, és megítélésében mindenki a saját helyzetéből indul ki. Anyagi helyzete, vérmérséklete és politikai hovatartozása egyaránt befolyásolja. Be kell látnunk, hogy a gazdaság te ljesítőképessége csak ilyen szociális törvény előterjesztését teszi lehetővé. Erre vonatkozólag Szabó Lajos frakciótársam a társadalombiztosítás költségvetési vitájában már ízelítőt adott. Mégis a javaslat pozitívuma, hogy ezzel törvényi szinten indul meg a szociális ellátás reformja. Óriási, garanciális jelentőségű ez a rászorultak számára. Továbbá egységes elvek alapján rendezi a különböző ellátásokhoz való hozzájutás feltételeit, valamint a finanszírozás kérdésében és más szempontból az egységesítő tende nciákat következetesen véghez viszi és helyreteszi. Nagy elvi jelentőséget lehet és kell annak is tulajdonítani, hogy a törvény a szükséghelyzetek kialakulásának okai között a munkahely vagy az egészség elvesztésén túlmenően az elemi kár miatt bekövetkezet t rendkívüli élethelyzetbe kerültek anyagi megsegítésére is lehetőséget teremt. Ugyanakkor visszahelyezi a szociális ellátások megállapításának és nyújtásának súlypontját a lakóhelyi közösségek szintjére. Oda, ahol a legtöbb ismerete van mindenkinek, elsős orban a helyi képviselőknek az igénybe vevők rászorultságáról, azok megítéléséről. Ez tulajdonképpen visszatérést is jelent bizonyos szempontból az 1945 előtti szabályozásokhoz, amikor a lakóhelyi közösségeknek kétévi helybenlakás után kötelessége volt az ott lakó, szociálisan rászoruló tagjaikon segíteni. Ez a feladat, ha úgy tetszik, ma is kötelezettség. A rászorulót az állam normatív és céltámogatásaival, saját erőforrásaik fokozottabb igénybevételével segíthetik. Ezek nehézségeiről, amelyek nemcsak pénz ügyi tekintetben jelentkeznek, a továbbiakban még szólok. A törvény helyesen a szükséghelyzetbe került rászorult személyek megsegítésénél hangsúlyt helyez az egyén önmagáért és családjáért viselt felelősségére. Így minden másodlagos, kisegítő, a háttérben a segítségre, a vállalkozásra állandóan készenlétben álló szerepet ad az önkormányzatoknak és az állami szerveknek. Sajnálatos, hogy az ismert okok miatt a munkahelyi és a munkahelyeken szerveződött közösségek szerepe elenyészővé vált. A szociális feszülts égek levezetésében a korábbi szerepüket elvesztették, helyettük újak még nem jöttek létre. Utat kell engedni az önszerveződésre. Pozitívnak kell azt is értékelni, még ha erősen vitatható is az összegszerűség, hogy a rászorultak feltételeinek megítélése, il letve az ellátások mértékére megfelelő iránymutatást ad a törvényjavaslat, de teljes szabadságot is biztosít az önkormányzatok képviselőtestületeinek, hogy a helyi viszonyok között differenciáltan, kinek mennyit adnak a helyi közösség pénzéből. Az elő terjesztett törvényjavaslattal, illetve a végrehajtásával kapcsolatban felvethető aggályok közül is néhányat felvetni kívánok. Az előterjesztett törvényjavaslat új szemlélete, rendezettsége miatt még szembetűnőbb az a jogszabályi dzsungel, káosz, ami a szo ciális juttatások körébe tartozó ellátások megállapításával, folyósításával foglalkozik. Ezt sürgősen, a végrehajtást segítő módon össze kell foglalni és ki kell adni, mert bár formai dolognak tűnik, a feladatellátást ellehetetleníti. Lehetetlen ma már átt ekinteni, kinek mi jár, mi adható és erre mely szerv jogosult, illetve köteles. Vagyis egységes, az ebben a témában mindent átölelő jogszabálygyűjteményre van szükség. A törvényjavaslatban szereplő feladatok ellátása az anyagi, pénzügyi fedezet bizonytalan ságán túl igazgatási szempontból is erősen aggályos. Hol vannak – főleg kis településeken, falvakban – azok az új szemléletű, új típusú munkára képes szakemberek, akik ezeknek meg tudnak felelni? Melyik minisztérium képes a több mint háromezer önkormányzat e tekintetben foglalkoztatott alkalmazottai szakmai felkészítésére, segítésére, ellenőrzésére? Hiányzik a középszint a szociálpolitikában is. Itt most nem a megyék pénzelosztó, rossz emlékű szerepének visszaállításáról van szó, hanem a szakmai garanciákat nem lehet látni a törvényi előírások végrehajtásánál.
