Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 2. szerda, az őszi ülésszak 33. napja - Borisz Jelcinnek, az Orosz Köztársaság elnökének a Szovjetunió 1956. évi magyarországi beavatkozásával kapcsolatos állásfoglalásáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Szabad György): - SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ)
2637 ügyért nem viselt. Ne mcsak ő nem viselt, hanem az az ország, az a köztársaság sem visel felelősséget a szovjet beavatkozásért, amelynek ő az első számú képviselője. Az 1956os intervenció, a magyar forradalom brutális, durva letörése a szovjet világbirodalom bűne volt. Nem az orosz népé. Nem a mai Oroszország vezető politikusaié, hanem azé a Szovjetunióé, amely akkor világhatalmi, világbirodalmi törekvéseket tartott fönn, és uralma alatt tartotta a világnak mintegy egyharmadát, megalázva, meggyötörve és elnyomva mindazokat a né peket, amelyek e birodalom körébe tartoztak. Nem kevésbé elnyomta az orosz nemzetet is. Hiszen egyetlen nép sem lehet szabad, amely elnyom más népeket és nemzeteket. És bizony a szovjet uralom nemcsak a magyar szabadság és a magyar függetlenség eltiprója é s elnyomója volt, hanem ugyanúgy elnyomója volt az orosz nép történelmének, az orosz nép legszentebb hagyományainak, demokratikus eszményeinek is. Elhangzott itt már, hogy Gorbacsov elnöknek korábban volt több ígérete, volt több kísérlete, de mégis az elha tározó, a döntő gesztust nem tudta megtenni. Azt hiszem, nem véletlen, hogy ez így történt, kedves képviselőtársaim. Gorbacsov a félreformok embere volt. A félig véghezvitt tettek embere volt, akinek a történelmi jelentőségét nem kívánom alábecsülni, nem k ívánom kétségbe vonni, de nyilvánvaló, hogy Gorbacsov nem volt képes arra az elhatározó, döntő fordulatra, arra az elhatározó, döntő szembefordulásra a Szovjetunió hagyományaival, politikai praktikáival szemben, amelyet a világ elvárt, és amelyet ő önmagát ól is elvárhatott volna. Gorbacsov tett gyenge, halovány gesztusokat az 1968as intervenció elítélésére, hasonló módon megnyilatkozott a Molotov – Ribbentroppaktum kapcsán, de legerőtlenebbül valahogy mégis az 1956os beavatkozást ítélte el. Hölgyeim és Ura im! Borisz Jelcin neve mindannyiunk számára – ebben biztos vagyok – akkor vált ismertté, amikor a '80as évek második felében koncepciós körülmények között, nagyon durva körülmények között távolították el az akkori SZKP Politikai Bizottságából. Nem sokat t udtunk róla, de azt hiszem, azt kevesen hittük el, amit akkoriban a magyar sajtó is, nyilvánvalóan az akkori szovjet sajtó nyomán emlegetett, hogy veszedelmes kalandorpolitikusról van szó, elhajlóról, revizionistáról. Innentől kezdve azt hiszem, többen köv ettük pályáját, és nagyon nagy reményeket tápláltunk személye iránt. Akkor, amikor látni lehetett, hogy Gorbacsov nem képes megbirkózni a nagy ország, a szertehulló birodalom gondjaival, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Oroszország első emberére várhat csak az a feladat, amit a történelem az orosz nemzet elé állít. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Bizonyára mindannyian emlékeznek azokra a vészt jósló, borús augusztusi napokra, amikor ugyan az időjárás igen kedvező volt, de a hírek egyre veszedelmesebbeknek bizony ultak, amikor a Szovjetunióból, Moszkvából a puccs híre jutott el hozzánk. Ezek voltak azok a napok, amelyek valóságos hőssé emelték Borisz Jelcint, s ezek voltak a napok, amelyek sokunk számára, de azt hiszem, hivatkozhatom a Szabad Demokraták Szövetségér e, annak vezető testületére, sokunk számára tehát világossá tették, hogy Borisz Jelcin az egyetlen ember, aki szembe tud szegülni a diktatúra követeléseivel. Akkor Borisz Jelcin szembe találta magát ugyanazzal a könyörtelen és kegyetlen elnyomó gépezettel, amellyel a magyar forradalom is találkozott 1956ban. Ezekben a napokban, sőt mondhatnám, hogy órákban, mert alig pár órával a puccs híre után a Szabad Demokraták Szövetsége egy levelet intézett Borisz Jelcinhez. E levél bíztatást, bátorítást fejezett ki, s elmondta, hogy a magyar nép soha nem az orosz népet tekintette ellenségének, hanem mindig is a diktatúrát, az elnyomást, azt a katonai gépezetet, amely most éppen az orosz demokrácia, a bimbózó orosz demokrácia sorsára tör. Ezt a levelet, nekem jutott a z a szerencse, hogy az akkor még szovjet nagykövetség első beosztottjának átadtam, aki továbbította is ezt, ugyanakkor távirati úton is eljuttattuk, s nagy örömünkre szolgált, hogy ez a levél másnap már röplap formájában terjedt Moszkva utcáin, erőt adva M oszkva dolgozóinak, hogy Magyarországon fölismerték, hogy kik védik, kik állnak az orosz függetlenség és az orosz szabadság oldalán.
