Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 1. kedd, az őszi ülésszak 32. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
2528 sugallatra – "ráültek", és a cég mind a mai napig semmiféle értesítést nem kapott, legfőképpen nem kapott érdembeli választ. Ugyanakkor a 2. számú Vámhivatal – ez Ferihegyen működik – nem volt rest lefoglalni ezen új légitársaság e gy, az AVEOCOP ukrán légitársaságtól bérelt gépét és a saját felhasználásra hozott repülőgépalkatrészeket. Időközben a gép zárlatát feloldották. A társaság anyagi kára ezért ez idáig 70 00080 000 dollárra tehető ezen túlzásoktól sem mentes vámintézkedés k övetkeztében. Mindezen túl a vámhatóság megsértette a repülésről szóló, hazánk által is ratifikált Chicagói Egyezmény 22. §át, valamint az 1969. évi 30. számú törvényerejű rendelet 5.§át, amely utóbbi a FÁKországokkal való kapcsolat formájában jelenleg is érvényes. De roppant sajnálatos módon az ügynek itt még nincs vége, mivel a vámhatóság a pilóta személyes szabadságát is korlátozva felesleges külpolitikai hullámokat is gerjesztett. Nekünk, hazánk iránt felelősen gondolkodó magyaroknak és állami intézm ényeinknek nem lehet célunk, hogy nemzetközi szinten piti ügyek miatt tegyük kockára jószomszédi viszonyunkat egy fiatal köztársasággal. A légitársaság a jogsértés miatt a Fővárosi Ügyészséghez fordult, magam pedig itt a Házban, a nyilvánosság előtt várok választ a történtekre, őszintén remélve, hogy ezen témával nem kell többet foglalkozzam. Ezúton kérem a PM és a VPOP határozott segítségét, hogy a társaság megkezdhesse az adójával az államháztartást is gazdagító működését. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Felkérem dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter urat, hogy a feltett kérdésekre szíveskedjék megadni a választ. Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter válasza KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen a Pénzügyminisztérium és az alárendelt szervezetek mindent megtesznek a megfelelő adóbehajtásért, az állammal szembeni tartozások érvényesítéséért. A vámról éppen a tisztelt Parlament hozott sürgős intézkedéseket. Április elsej étől új vámparancsnok van, és ennek eredményeként november 30áig vámokból és adókból 200 milliárd forintot szedtek be, ami – ahogy tegnap is elmondtam – biztosítja azt, hogy a tervezett vám- és áfabevételek bejönnek a költségvetésbe. A tegnap elfogadott kétkulcsos áfa és a hozzá kapcsolódó számlaadási rendszer, valamint a jövő héten tárgyalandó új, illetve módosított adóigazgatás pedig lehetővé teszi, hogy az adóhivatal is nagyobb hatékonysággal – persze teljes függetlenségben, minden más szervtől függetl enül – hajtsa végre a tevékenységét. A magyar – ukrán légitársaság problémáját illetően a következőkről szeretném a tisztelt Házat és a képviselő urat tájékoztatni. Ez év október 26án a késő esti órákban a budapesti Ferihegyi repülőtérre érkezett egy ukrán állampolgár az általa vezetett AN – 32es típusú repülőgéppel. A leszállást követően a vámhatóságnál vámvizsgálatra nem jelentkezett. Elmulasztotta bejelenteni az általa végleges rendeltetéssel Magyarországra behozott repülőgépet, valamint az azon szállított különféle alkatrészeket és egyéb vámárukat. Az ukrán állampolgár a repülőgéppel behozott sok millió dollár értékű vámárut elvonta a vám ellenőrzése alól, és megkísérelte a repülőtérről gépkocsival elszállítani. A csempészárut szállító gépkocsit a fegyvere s őrszolgálat tartóztatta fel. (14.50) Mindezek után az elmarasztalóan megemlített 2. számú Vámhivatal a Btk. 312. §ába ütköző jelentős értékű vámárura elkövetett csempészet bűntettének alapos gyanúja miatt lefoglalta a