Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 24. kedd, az őszi ülésszak 29. napja - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF)
2264 Köszönöm, Elnök Úr. Az eddigi vitában kollégáim szóltak. Nyilvánvaló, hiszen ők ismerik azt az egészségügyet , amiből idejöttek országgyűlési képviselőnek. Ők ismerhetik legjobban azt a lehetetlen helyzetbe került egészségügyet, amely '943tól '989ig Európa akkori svédországi skandináv színvonaláról eljuttatott minket a legalacsonyabb színvonalra, s eljuttatott bennünket egy olyan finanszírozási rendszerhez, ahol a társadalombiztosításnak nem volt vagyona, működési költségeit mindig a maradékelven, éppen a maradék maradékából osztotta ki a mindenkori hatalom. Éppen ezért vállalta ilyen sok egészségügyi dolgozó, h ogy otthagyja a praxist, otthagyja a betegeit, mert hitt abban, hogy egy új egészségügyet, egy jobb egészségügyet kell csinálnunk, együtt, mindannyiunknak. Hiszen, mint az előttem szóló képviselőtársam mondta, az egészségügyi reform nem egy parlamenti cikl usra, nem egy kormányzati ciklusra szól. Itt valóban államférfiúi bölcsesség kellene, hogy ne egy ciklusban, a párt adott, egy ciklusra szóló vagy a választásokra szóló érdekeiben gondolkozzunk, hanem azon gondolkozzunk, amiért ideküldtek. Ez a gondolkozás elkezdődött már '85ben. Az elődeink a reformtitkárság, a reformbizottság igen tisztességes munkát végzett. Ebbe kapcsolódtunk be az Egészségügyi Kerekasztal tárgyalásain, és tulajdonképpen minden, hölgyeim és uraim, ami azóta történik, ott, ezen a kereka sztaltárgyaláson született. Tehát itt a reformmal most vitatkozni, azon fanyalogni, hogy ezt lehete, kelle, azt hiszem, már nem érdemes. Elindult a szekér, zörög, rázkódik, időnként a lőcs esik ki, időnként a küllők, de legalább ne igyekezzünk tovább sz étrúgni ezt a szekeret, amin mindannyian együtt utazunk. (12.30) Ha én egy ellenzéki párt képviselője lennék, akkor komolyan hinnék abban, hogy a következő Parlamentben az enyém lesz a szavazógép, és ezért most csak olyan törvényt támogatnék, amelyet adott esetben nekem kell végrehajtanom. Szerintem ilyen törvény, ilyen folyamat végeredménye az az egészségügyi reform, amit mindannyian meg akarunk csinálni. Mondom még egyszer: mindannyian. Hogy milyen rohadt nehéz ezt, elnézést, elnök úr (Derültség.) hogy m ilyen nehéz helyzetben tesszük ezt, arra azért egyetlenegy adatot engedjenek meg. Nem idéztem statisztikákat, mortalitást, morbiditást, halandóságot, de egy adatot. Az egészségügyben a világon – hála Istennek – egy hatalmas tudományos forradalom zajlik 1015 éve. Ez amikor lehetővé teszi a szívműtétektől kezdve a legelképesztőbb szervtranszplantációkat, ugyanakkor hihetetlenül sokba kerül. Az Egyesült Államokban 1800 dollárról egy év alatt 2600 dollárra ment fel az egészségügyre egy főre fordított kiadás ö sszege. Ez olyan hihetetlen növekedés, hogy már az amerikai kongresszus is kétségbeesett, képviselőtársaink odaát az óceán túlfelén külön vizsgálóbizottságot küldtek – állítottak fel és küldtek át – Európába, megnézni annak a csodának a színhelyét, ahol 13 7 dollárból csinálnak egészségügyet. Kérem szépen, 2600 dollár: ha az egész GDPt, az egész nemzeti összterméket egészségügyre fordítanánk, akkor se jutna ennyi, mert nincs annyi, és akkor kiírhatnánk a határra a Magyar Köztársaság, tábla helyére, hogy Mag yar Kórházköztársaság, vagy akármi. Mert az egész, minden, ha nem ennénk, nem innánk, nem világítanánk, semmi nem lenne, mi sem ülnénk itt, akkor nem lenne elég ez a pénz. Na most ebben a helyzetben akkor, amikor mindannyian – még egyszer, vagy már harmads zor hangsúlyozom – eldöntöttük ezt a reformot, milyen alapelvekből indultunk ki, és talán nem árt visszaidézni, hiszen nemcsak kollégák ülnek a Házban, hála Istennek, mert szerintem is fontosabb az egészségügy annál, hogy rá lehessen az orvosokra bízni. Ab ból indultunk ki, hogy az egészséghez való jog alapvető emberi jog, és ennek a lehetőségét a társadalomnak kell megteremteni. A társadalomnak oly módon, hogy esélyegyenlőséget igyekszik teremteni a hozzájutáshoz. Ennek az esélyegyenlőségnek az a módszere, ami például az Egyesült Államokban működik, hogy aki fizet, azt gyógyítjuk, aki nem, azzal majd csak lesz valami, számunkra nem járható.
