Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 24. kedd, az őszi ülésszak 29. napja - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
2231 Az önkormányzati intézmények e célokra a címzett és céltámogatási rendszeren keresztül pályázhatnak, míg az egyházi vagy alapítványi intézmények nem tehetik ugyanezt. Az elmúlt néhány évben például nagyon jelent ős előrelépés történt iskolai tantermek és tornatermek építésében a céltámogatási rendszeren keresztül, de ez csak az önkormányzati iskolákat gyarapította, míg az egyházi iskoláknak erre lehetőségük nem volt. El kell ismernünk, hogy ezen a téren komoly mul asztást követtünk el, mert nem tartottunk lépést azzal a folyamattal, amelyet magunk indítottunk el, hogy az oktatási, szociális és egészségügyi szférában az eddigi állami, önkormányzati tulajdonosokon és szereplőkön kívül megjelentek az egyházak, az alapí tványok, sőt, magánszemélyek, akik számára közcélú működésükhöz nem biztosítottuk az anyagi források szektorsemlegességét. A megoldás az, hogy a céltámogatást ki kell terjeszteni az említett szolgáltatást nyújtó intézményekre is olyan mértékben, amilyen mé rtékben terhet vesznek le az önkormányzatok válláról. Azt gondolom, hogy ez a kötelezettségünk annyira világosan következik az Alkotmány szelleméből, hogy a Ház egyik oldala előtt sem lesz fenntartás ennek megoldása iránt. Természetesen nem az önkormányzat oknak szóló címzett és céltámogatási törvényben kell erről rendelkezni, hanem a költségvetési törvényjavaslatot kell úgy módosítani, hogy a címzett és céltámogatásra tervezett összegből az illetékes tárcákhoz kerüljön anyagi eszköz átcsoportosításra, a nem önkormányzati tulajdonú oktatási, egészségügyi, szociális, gyermekvédő intézetek ingatlanainak karbantartására, fejlesztésére és bővítésére. Már ezúton jelzem, hogy több képviselőtársammal együtt ilyen célú módosító javaslatot terjesztettünk elő. Az elmar adott térségek érdekeinek fokozottabb figyelembevétele és a nem önkormányzati tulajdonú közcélú intézmények finanszírozása szektorsemlegességének a költségvetésben történő biztosítása mellett a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásáról szóló törvény javaslatot elfogadásra ajánlom. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Szólásra következik Hatvani Zoltán a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Hatvani Zoltán (SZDSZ) HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Tiszt elt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A címzett és céltámogatási rendszer ma már államháztartásunk nélkülözhetetlen intézménye. Ezen intézmény jelentőségét azt hiszem, közülünk senki nem vitatja, alkalmazási technikáját, alkalmazási módszereit azonban az el múlt időszakban annál többen vitattuk, vitatjuk ma is. Mi is ennek a törvénynek a funkciója, mi a célja, mit akar a kormányzat, mit akar az Országgyűlés elérni vele? Hát elsősorban azt, hogy központi költségvetési támogatást juttassunk az önkormányzatoknak bizonyos fejlesztésekhez, támogassuk, segítsük az önkormányzatokat. A másik fontos funkciója az, hogy orientáljuk őket azzal, hogy az Országgyűlés célokat preferál, rangsorol, célokat határoz meg. Hogyan teljesíti jelenleg ezt a funkciót az önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszere? Előre kell bocsátanom, nagyon sok mindenben egyetértek Mezey képviselőtársammal, és nagyon szívem szerint szólt, amikor az elmaradott térségek gondjait hozta összefüggésbe ezzel az intézménnyel, de sajnálattal meg kell ugyanakkor azt is jegyeznem, hogy ennek a rendszernek a működésével, sőt, még a tervezett működésével kapcsolatban sem vagyok olyan elégedett, mint ő. És azzal kell kezdenem, hogy ezt egy kicsit félek is kimondani, és ez bizonyítja azt számomra – esetleg t öbbünk számára – , hogy addig, amíg a rendszer olyan, hogy akár csak pártok is, vagy