Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 24. kedd, az őszi ülésszak 29. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - KIRÁLY ZOLTÁN (független)
2227 teljesíteni fogja – nincs katasztrófaveszély, és formailag a csehszlov ák félnek természetesen nem kell lemondania a vízlépcsőépítési szándékairól. Tehát nincs katasztrófaveszély. Bízom benne – csak bízni tudok benne – , hogy az EK által felállított két bizottság munkájának lényeges eleme ennek a vizsgálata is, hogy ha elbont juk ezt az elrekesztést, akkor nincs katasztrófaveszély. Ilyen körülmények között került sor a londoni megállapodásra, amelyet az Európai Közösség javaslatára hívtunk – hívtak – össze, amin az EKn kívül a magyar és a csehszlovák fél képviseltette magát. E zen a megbeszélésen egy megállapodás született, amit azóta mind a két kormány megerősített. Mi van ebben a megállapodásban? Egyfelől az, hogy a csehszlovák fél kötelezettséget vállal az ÖregDunamederben a természetes vízhozam minimum 95%ának folyamatos biztosítására, és arra, hogy nem működteti az erőművet. Mit csinált ezzel szemben a megállapodás megkötésének első pillanatától kezdve? Nem adta át a vizet, és működtette az erőművet. Ebben a helyzetben joggal feltételezzük, hogy az Európai Közösség bizott sága érvényt fog szerezni a saját maga által kezdeményezett és a kormányok által megerősített nemzetközi megállapodásnak. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) Határozathozatal napirend előtti felszólalásról ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Orszá ggyűlés! Időrendben utoljára jelentkezett napirend előtti felszólalásra Király Zoltán független képviselő. Az ő esetében is kérem a Ház állásfoglalását. Kérem, határozathozatal következik. A téma a bicskei éhségsztrájk. Most kérem szavazatukat. (Szavazás: 82 igen, 20 nem, 25 tartózkodás.) Az Országgyűlés többsége meg kívánja hallgatni. Tessék parancsolni. Király Zoltánt illeti a szó. Napirend előtti felszólaló: Király Zoltán (független) KIRÁLY ZOLTÁN (független) Köszönöm a szót a tisztelt Háznak. Kedves Ké pviselőtársaim! Természetesen nem szeretnék bármiféle minősítésbe bocsátkozni az éhségsztrájk dolgában, sem annak különböző megítélésében. Egyszerűen tényszerűen szeretnék szólni: bizonyos körülményekre és összefüggésekre felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Hadd bocsássam előre – talán ez is ugyanolyan, az ország széles közvéleményét foglalkoztató ügy, immár több mint egy hónapja, mint amiről éppen az előbbiekben Siklós Csaba miniszter úr szólt a vasutassztrájk apropóján. Itt országos mozgalomról van tehát s zó, országos sztrájkmozgalomról – nyilván sajátos körülmények között. A ma reggeli információim szerint az ország 22 helységében nyolcvanketten éhségsztrájkolnak. Hadd tegyem azonban hozzá – majdhogynem tényként lehet ezt is kezelni – , hogy a 82 éhségsztrá jkoló mögött több százezer érintett ember szimpátiája és erkölcsi támogatása is leledzik. De van ennek egy másik vetülete is: az tudniillik, hogy a bicskei központban lévők kezében több mint 1300 polgár neve, lakcíme van, akik csatlakoztak az éhségsztrájko lókhoz, illetve vállalták azt, hogy bármelyik pillanatban hajlandók az egészségügyi okok miatt kiesők helyébe lépni. Én úgy gondolom, ez a szám már önmagában elgondolkodtató kell legyen, bárki bármiképpen is ítéli meg ezt az akciót. Az is nyilvánvaló, hogy a bicskeiek és a Létminimum Alatt Élők Társasága is örömmel vette azt a hírt, hogy az Érdekegyeztető Tanáccsal megegyezés született a tárgyalásokon, és hogy a háztartási energia és a gyógyszerek nullakulcsosak maradnak. Ám, mint azt elmondták, nem kívánjá k fölfüggeszteni az éhségsztrájkot, mivel az egyébként milliókat érintő, milliók számára létfontosságú húsz alapvető élelmiszer nulla kulcsba sorolása vagy megtartása is alapvető célkitűzéseik közé tartozik.