Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 24. kedd, az őszi ülésszak 29. napja
2221 Másik dolog, szintén a büntető törvénykönyv ben benne van, hogy az a szláv nő, aki a magzatát elhajtja, halállal büntettetik. Tudniillik az avarok a téli szállás idején a szláv falvakba mentek, és nyilvánvaló, mint a magyar történelemben is a katonai gyakorlatok idején, felszökött ugye a születési a rányszám, és aki ez ellen vétett, az halállal lakolt. Bocsánat, csak egy történelmi kiegészítést akartam adni. (Szórványos taps.) A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönjük. Nem tudom, hogy hangszalagon tudtáke rögzíteni, de írásos jegyzőkönyv készült róla. Ez már az általános vita lezárása után hangzott el, de nem baj, akkor csatoljuk majd az általános vitához. Tehát lezártam az általános vitát a napirendi ponttal kapcsolatban, mármint a m agzati élet védelméről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban, valamint a délután megnyitott két adótörvény, illetve a költségvetési törvényjavaslat általános vitáját. Az ülésnap bezárása ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Jó pihenést kívánok. Holnap 9 órakor plenáris ülésen folytatjuk a munkát. (Az ülésnap 22 óra 25 perckor ért véget.) 1992. november 24. kedd, az őszi ülésszak 29. napja Szabad György, dr. Szűrös Mátyás és Vörös Vince elnöklete alatt Jegyzők: dr. Horváth József, Boros László, dr. Kóródi Mária Az ülésen jelen voltak: DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök, DR. ANDRÁSFALVY BERTALAN művelődési és közoktatási miniszter, DR. ISÉPY TAMÁS igazságügyi minisztériumi államtitkár, DR. BOROSS PÉTER belügyminiszter, DR. FÜR LAJOS honvédelmi miniszter, DR. FÜZESSY TIBOR tár ca nélküli miniszter, DR. GERGÁTZ ELEMÉR földművelésügyi miniszter, DR. KELEMEN ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár, BOGÁR LÁSZLÓ nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztériumi államtitkár, KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési mini szter, DR. SCHAMSCHULA GYÖRGY munkaügyi minisztériumi államtitkár, DR. KUPA MIHÁLY pénzügyminiszter, NAGY FERENC JÓZSEF tárca nélküli miniszter, SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, DR. SURJÁN LÁSZLÓ népjóléti miniszter, DR. SZABÓ IVÁ N ipari és kereskedelmi miniszter, DR. SZABÓ TAMÁS tárca nélküli miniszter. (Az ülésnap kezdete 9 óra 4 perc Elnök: Szabad György Jegyzők: Boros László és dr. Horváth József)