Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 10. kedd, az őszi ülésszak 24. napja - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - PALOTÁS JÁNOS (független)
1799 Tehát ezeknek a kihívásoknak a meghatározása után nem gazdasági csúcsminisztériumként, hanem költségvetési hivatalként kellene elkészíteni azt a költségvetési törvénytervezetet, amely azt mondja, hogy ezt kérem ilyen határig, ilyen módon és így tudom kiszolgálni. Ez egy olyan szerepzavar, amit amíg nem fogunk feloldani, addig a valóságban a fejlődésünket segítő gazdaságpolitikát biztos, hogy nem fog tudni egyetlen kormányzat sem bemutatni. Tehát ez nem kizárólag a jel enlegi kormányzatnak szól, de most az övé a beterjesztés és a felelősség is, hanem mindegyiknek, amely nem tudja felvállalni azt, hogy milyen indíttatásból, milyen feladatmeghatározásból kell részesévé válnia a jövőnek. Azt gondolom, persze, hogy kell néhá ny részterületről is szólni, már szóltak talán néhány ponton előttem is. Én azt hiszem, hogy '93ban is azt fogjuk olvasgatni az újságokban, hogy a társadalombiztosítás egyetlen problémája, hogy nem tudja behajtani a kintlévőségeit azoktól a vállalatoktól, vállalkozásoktól egyébként, akiktől minden többleteredményt minden esetben elvonnak, és ha bármilyen pozitív végeredményük lenne, azt elvonták, tehát már csak a veszteségeik maradnak a kötelezettségek teljesítésére. Azt gondolom, hogy ezt fogjuk hallgatni 1993ban is, mélyen hallgatva arról a kötelezettségről, hogy ebben az évben, az előzőben és az azt megelőzőben is ezek a magas társadalombiztosítási és nyugdíjjárulékok bizony pozitív szaldóval zártak volna, azaz a társadalombiztosításnál a felhalmozott a lapok növekedtek volna, eleget tudott volna tenni a kötelezettségének abban az esetben, ha a költségvetés finanszírozta volna azokat a kiadásokat, amelyek nem a társadalombiztosítás szakmai terhei közé tartoznak, amelyet nem a biztosítással alapoztak meg, amelyet, ha úgy tetszik, kegydíjként lehet kezelni, ha úgy tetszik, szociális juttatásként, amelynél egyébként én vitatkozva Solt Ottiliával, úgy gondolom, hogy a társadalomban ilyen mértékű irigységfaktor nincs jelen. Tehát igenis szükség van erre azokon a területeken, ahol nem képződött szociális biztonság az elmúlt évtizedekben, és ahol van egy állami feladat- és állami szerepvállalás, mert nem engedheti meg az állam, hogy valaki átzuhanjon azon a bizonyos szociális védőhálón, nincs vele szemben ilyen ir igység. De ha azt nyugdíjnak nevezik, tehát ha azt ugyanannak nevezik, mint amit a másik állampolgár – ha úgy tetszik – ott vidéken biztosítással, biztosítási díjjal támasztott alá, akkor bizony van félreérthetőség, akkor bizony az emberek önmagukat figyel ik, és valószínűleg nem a másikat. Tehát ebben az évben is, nemcsak az elmúlt évben maradt el az azt megelőzően komolyan előterjesztett javaslat, hogy legalább néhány tízmilliárdos értéket vállaljon át a költségvetés a társadalombiztosításból azokon a terü leteken, ahol ehhez semmi köze nem lenne a társadalombiztosításnak. Idén már szóba sem került, hogy először megígértük volna, aztán az előterjesztésből kimaradt, idén már meg sem ígértük. Ezért lehet számítani 1993ban valóban ismét a lefosztott gazdaság e gyéb teherviselő képességén túlmenően arra, hogy bizony komoly feszültségekkel, hiányokkal, hitelfelvevési kényszerrel fog küszködni a társadalombiztosítás. Azt hiszem, hogy külön szólni kell a költségvetési törvénytervezettel közösen benyújtott adótörvény ekről – különösen talán a legélesebben az általános forgalmiadótörvény tervezete vetődik fel, annak a kétkulcsos áfajellege, annak a hatásai. Figyelemmel kísérve az eddig elhangzottakat, akár a médiákon keresztül benyújtott gondolatokat, szeretném valami re felhívni a figyelmet. 1988ban az adóreform idején is rengeteg közgazdász szakember, rengetegen követelték, vetették fel, szakmailag szerették volna elérni, hogy minél szűkebb, ha lehet inkább kétkulcsos általános forgalmi adó kerüljön bevezetésre. Felv etették és azóta is folyamatosan mondják, hogy ez a korszerűbb megoldás. De ebből azt a gazdasági megalapozottságnak a minimumával sem rendelkező állítást levonni, hogy a mostani beterjesztésnek e szakmai követeléshez a legkisebb köze is van, azt gondolom, ennek a szakmának a megcsúfolása.
