Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 3. kedd, az őszi ülésszak 21. napja - A Kormány foglalkoztatáspolitikai koncepciójának benyújtásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TELLÉR GYULA (SZDSZ)
1611 Köszönöm, Elnök Úr, a szót. Nagyon leegyszerűsödött a dolgom, mert azt a két legfontosabb érvet, amivel az elhangzottakra reagálni akartam, Hack Péter képviselőtársam és Hatvani Zoltán képviselőtársam elmondta. Így cs ak újra megnevezem. Tehát nézetem szerint precedens bőven akad arra, hogy ilyen típusú határozatokat hozott az Országgyűlés. Ami pedig a koncepció jogintézmény jellegét illeti, úgy gondolom, az országgyűlési határozati javaslatokban, attól függően, hogy mi ről szólnak, más és más kulcsszó vagy kulcsfogalom szerepel. Egyikről sem állíthatjuk, hogy önmagában véve jogintézmény volna, mégis lehetett róla országgyűlési határozatot hozni. A másiknak – amit Hatvani képviselő úr mondott – a lényege az, hogy két bizo ttságban volt alkalmam úgy vitatni ennek az országgyűlési határozati javaslatnak, illetve a hozzá benyújtott módosító javaslatoknak a problémáját, hogy ott a kormánynak, nevezetesen a Munkaügyi Minisztériumnak a képviselői jelen voltak. Ezek a kormányzati képviselők soha egyetlenegy szóval sem mondták azt, hogy valamilyen jogi vagy formai akadálya volna egy ilyen koncepció meghozatalának. Föl sem merült. Még csak az sem merült föl, hogy nem kellene ilyen koncepciót megalkotni. Ezekben a vitákban a kormányza t képviselői minden alkalommal egyetlenegy – mondjuk így – kifogást emeltek, azt ti., hogy az eredeti határozati javaslatban szereplő december ljei határidő tarthatatlan. Kizárólag ez hangzott el. Az, hogy itt valamilyen jogi formákban rejlő akadályok vol nának, egyetlenegyszer sem hangzott el. Végezetül még két dolgot szeretnék megjegyezni. A dátumok kérdése csakugyan fontos, és volna még ezzel kapcsolatban fontos mondanivalóm, de miután a dátumra vonatkozóan két módosító javaslat is érkezett be, tisztelet tel ezeket a mondanivalóimat a részletes vitában szeretném kifejteni. Ez az egyik dolog. A másik, ami az általános vitához tartozik és ami nagyon fontos. Itt a következőt szeretném megjegyezni. Az egyik dolog, hogy Magyarországon – elmondtam ezt tavaly a k öltségvetési vitában, de nem veszítette aktualitását a dolog – bizonyára lesz 234 éven belül gazdasági föllendülés. Lesz jól működő ipar, lesz kereskedelem, lesznek árucikkek és lesznek olyan emberek, akik ennek az előnyeit és hasznát élvezik. Azt állíto m azonban, hogy az a veszély fenyeget bennünket, hogy ebből a meginduló működésből, abból az integrációból, társadalmi integrációból, amelyikbe az ezt a jól működő gazdaságot működtető emberek beszállnak, ebből az integrációból a magyar társadalomnak bő eg yharmada ki fog maradni. Én azt állítom, hogy azok, akik tartósan munka nélkül lesznek, kiváltképpen nagy eséllyel fognak rendelkezni arra, hogy ebből az integrációból kimaradjanak. Azzal támasztom alá ezt az állításomat, hogy összehasonlítom, mi volt a he lyzet a foglalkoztatáspolitikával, és annak – hogy úgy mondjam – szociálpszichológiájával a szocializmusban, és mi a helyzet most. A szocializmus a maga teljes foglalkoztatására törekvésében olyan közgazdasági eszközöket hozott működésbe, amelyek a vállala tokat arra sarkallták, hogy mindegy, milyen kvalitású, mindegy, milyen életkorú és munkabírású munkaerőt igyekezzenek fölvenni, lehetőleg az alacsony jövedelmi kategóriákban. Ennek következtében éppen azok, akik most a munkanélküliségre ki vannak szemelve, vagy legalábbis esélyesek rá, éppen azok ahhoz szoktak hozzá, hogy értük egy kéz kinyúl és behúzza őket abba az integrációba, amelyikben egzisztenciát, munkát, fizetést kapnak, illetve találnak maguknak. Az új gazdasági integrációnak viszont éppen ellenke zőleg, az az egyik leglényegesebb tulajdonsága, hogy nemcsak keményebben kell benne dolgozni, tehát a napi 8 órában többet kell teljesíteni, hanem azért, hogy bekerüljön valaki ebbe az integrációba, tehát munkát kapjon, munkája legyen, azért hosszú és kemé ny erőfeszítést kell tenni, legalábbis a társadalom egy bizonyos hányadában ez így van, illetve így lesz.
