Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 3. kedd, az őszi ülésszak 21. napja - A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - SZELECZKY ZOLTÁN, DR. (MDF)
1551 gyermek fogantatását örömteli áldásként éli meg. Úgy vélem, hogy személyes jogaikat, hitük szerinti életvitelüket a törvény semmiben nem korlátozza. De el kell fogadnom az abortusz elleni általá nos etikai tiltakozásukat, mert az az élet védelmében történik. Tévednénk továbbá akkor, ha a törvényt úgy kezelnénk, mint demográfiai helyzetünk legfőbb megoldási eszközét. De ugyanilyen hamis beállítás lenne tagadni, hogy ilyen irányú kihatása a törvényn ek ne lenne. Minthogy erre a válsághelyzetre minden olyan esetben, ahol az összefüggések erre lehetőséget adnak, felhívni a figyelmet kötelességünk, itt is emlékeztetnem kell rá, ami nyugdíjrendszerünket érintő törvényeinknél is kényszerítő tényező, hogy t udniillik a nyugdíjasok száma jelenleg a lakosság 2425%a. Ha ez a trend továbbra is folytatódik, az ezredfordulóra ez a szám eléri a 30%ot, ami már olyan válsághelyzetbe juttatja a nemzetet, ami szinte megoldhatatlan. Ugyanilyen tévedés lenne azonban, h a a törvény adta lehetőséget a szociális problémák ilyen megoldási eszközeként kívánnánk kezelni. Az ilyen irányú elvárásokkal a társadalmunkat sikerült – sajnos – mélyen átitatni. Számomra mint biológus számára is, nem kétséges, hogy a tudomány mai állása szerint egy emberi egyed élete két haploid ivarsejtnek, egy diploid zigótává való összeolvadásával kezdődik. Ettől a pillanattól kezdve az emberi lény individuum, rendelkezik azzal a szülőktől felefele arányban kapott, de most már csakis őrá jellemző gen etikai programmal, mely egyszeri és megismételhetetlen a végtelen időben – ismétlem: egyszeri és megismételhetetlen. Innen kezdve az a kis sejtcsomó nem emberré fejlődik, hanem emberként – ahogy azt Blechschmidt emberiológus tömören megfogalmazta. A kérdés sarkpontja tehát ez: az emberi élet a fogantatás pillanatában kezdődik. Ha ezt az életet kioltom, egy emberi életet oltok ki. Innen kezdve már csak úgy vetődhet fel a kérdés: felhatalmazhate valami arra, hogy földi létünk lehető legmagasabb rendű értékét , az emberi életet elpusztítsuk. És most néhány, eddig elhangzott felszólalásokban is megjelenő érvelésről. Amerikában szemtanúja voltam egy feminista tüntetésnek, amint a szónokló nő a hallgatóság körében nagy sikert aratva a hasára csapott és felkiáltott : a hasammal márpedig én rendelkezem! Gyakran halljuk ezt az érvelést idehaza is. Tételezzük fel, hogy így van. Valóban határtalan ez az önmagunkkal való rendelkezés? Odaadhatom egyik vesémet, hogy a testvérem életét ezzel megmentsem. De bizonyára akadna n agyon sok olyan édesapa vagy édesanya, aki élő testéből ajánlaná fel szívét, hogy ezzel a gyermeke életét megmentse. Akadnae orvos, aki ezt a szívátültetést elvégezné, olyan bíróság, amelyik ezt ne nyilvánítaná gyilkosságnak? A saját életünk, szervezetünk felett sem rendelkezhetünk korlátlanul. Azt pedig ma már nehéz lenne bizonyítani, hogy a magzat a női szervezet integráns része. (11.20) Az élő természet törzsfejlődését végigkövetve azt látjuk, hogy legfőbb törekvése az, hogy az utódok fennmaradását bizt osítsa. A petesejt úgy a növény, mint az állatvilágban egyre védettebb helyre kerül, elérve az eddigi legtökéletesebb megoldást. Az anya testébe rejtette a petesejtet, az anya testére bízva a védelmet az új egyed fejlődésének legkiszolgáltatottabb állapot ában. Íme a természet nagy tévedése. Nem gondolhatott arra, hogy éppen a szülő fog majdan szembefordulni a rábízott magzatával. Tudatosan mondok szülőt és nem anyát, mert a látszatát is szeretném elkerülni, hogy a férfi felelősségét bármennyivel is csökken teni akarnám. A szülő és a magzat eme természetidegen versenye annyira egyenlőtlen, hogy a liberalizmus szabad versenyében nem kétséges, ki lesz a győztes, hacsak a jog az esélytelenebb oldalára nem áll. Rózsa Edit azt mondja, ha a vita kezdetén megegyezün k abban, hogy "Az államhatalom nem arra való, hogy az egyik ember felfogását rákényszerítsük a másikra, akkor nem lesz nehéz dolgunk." Van reményünk tehát, hogy ne legyen nehéz dolgunk, mert ebben megegyezhetünk. Az állam hatalma valóban nem arra való, hog y a már megszületettek felfogását, hogy tudniillik a már élő, de
