Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 3. kedd, az őszi ülésszak 21. napja - A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ)
1548 Negyedsorban pedig le kell szögeznünk, hogy az állam szerepe az, ho gy a lehető legtöbb segítséget nyújtsa a terhes nőnek a felelős döntés meghozatalához. Megfelelő mennyiségű információt biztosítson számára döntése minden irányú következményeire nézve. Az államnak azt kell elérnie, hogy a nő ne hozzon nyilvánvalóan elhama rkodott döntést, hanem vegyen fontolóra minden lényeges körülményt, vállalja el, hogy önmagáért viselt felelősségén túl a társadalommal szemben is felelősséggel tartozik. A jogi eszközüknek ezt a megfontolt döntést kell elősegíteniük, garantálniuk, és csup án eljárási korlátokat állíthatnak annak érdekében, hogy a nő felelős döntést hozzon. A fenti alapelvek célszerűségét és legitimitását számos tapasztalat bizonyítja. Buda Béla pszichológus a nemrégiben kiadott Abortusz és… című kötetéhez írt előszavában az t mondja, hogy neki is nagy meglepetést okozott, amikor megértette, hogy a legképzetlenebb emberek szenvednek ettől – mármint az abortusztól – a legtöbbet. Eleven a sérelem még a sok gyermeket szült asszonyokban is. Látni: nem arról van szó, hogy az embere k jó dolgukban nem tudják, mit csinálnak, hogy könnyelműen játszanak az emberi élettel. A valóság ezúttal sokkal bonyolultabb, szociokulturális és pszichológiai szövevényen egy parányi szövéshiba csupán a terhességmegszakítás. Nem egyszerűen a tiltás vagy engedés között kell valamiféle álláspontot megtalálni, hanem az egész összetett rendszer szálait kell rendbehozni. Ezekből a sorokból is nyilvánvalóan kiolvasható, hogy amikor egy nő a terhesség megszakítására szánja el magát, feltérképezhetetlenül, és fők épp megítélhetetlenül sokféle okból lehet valóban szükség, ha úgy tetszik, válsághelyzetben. A Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének összehasonlító kutatásai, amelyeket terhes asszonyok körében végeztek, azt mutattá k, hogy a nyolc általános iskolát végzetteknél a nem várt gyermekek aránya 50% felett van. Az egyetemet, illetve főiskolát végzett asszonyoknál ez az arány nem éri el a 17%ot. További számadatok is azt bizonyítják, hogy a legszegényebb, legkevésbé iskoláz ott, legnehezebb fizikai munkát végzők között vannak a legtöbben, akik nem vagy sikertelenül védekeztek, akik kevésbé tudatosan tervezték családjukat. Az abortuszról Esztergomban rendezett ez évi konferencián az Európai Nőgyógyász Szövetség finn elnöke öss zehasonlító beszédében azt hangsúlyozta, hogy azokban az országokban, ahol évtizedek óta az egész társadalmat átfogó, rendszeres felvilágosító munka folyik, és igen liberálisak az abortusztörvények, összehasonlíthatatlanul alacsonyabb az abortuszok száma, mint a szigorú abortusztörvényeket életben tartó szegényebb országokban, ahol a társadalom nagy többsége alacsonyabb fokú szexuális kultúrával rendelkezik. Magyarországon a mai elszomorító nagyságrendben elvégzett abortuszok számát az a helyzet váltotta ki , hogy 1956ban az abortusz liberalizálásához nem társult széles körű megelőző, felvilágosító tevékenység. Ma ezt a rendkívüli hiányt kell elsősorban pótolnunk. A védekezési kultúra hiánya azonban nemcsak az abortuszok számát befolyásolja. A magzati élet t ársadalmilag befolyásolt esélyegyenlőtlensége, a méhen belüli békétlenség, amely a nem várt helyzetből, rideg, szeretetlen környezetből fakad, magát a születendő életet is fenyegeti. Megjelenik a csecsemőhalandóságban, csecsemők megbetegedéseiben, az állam i gondozásba került gyermekek magas számában és további veszélyeztetettségében. Mindezek a tények sürgetővé teszik, hogy a szexuális kultúráról, párválasztásról, családtervezésről szóló felvilágosítás az alapoktatási rendszer szerves részévé váljon. Ennek a felvilágosító munkának a családtervezésen túl tartalmaznia kell az AIDS és kábítószerélvezet megelőzésére vonatkozó információkat is. A FIDESZ álláspontja szerint az egyetemekről és főiskolákról kikerülő tanítók, tanárok, pszichológusok, orvosok, védőnő k, szociális munkások és más egészségügyi szakemberek számára elengedhetetlen az a felkészültség, amely képessé teszi őket a fenti ismeretek és készségek csoportos oktatására.