Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 26. hétfő, az őszi ülésszak 17. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Dornbach Alajos): - DÉNES JÁNOS (független)
1255 tisztelt Ház egy része nem fogja megszavazni, akkor cinkossá válik, és elismeri azt, hogy itt valóban történtek disznóságok, de akinek tiszta a lelkiismerete a Házban, az követelni fogja, és ragaszkodni fog ahhoz, hogy ez a vizsgálóbizottság fölálljon és tisztázza a dolgokat. (Taps a bal oldalon.) Vissza kívánom utasítani – úgy is mint '56os, úgy is mint az SZDSZ egyik vezetője – azokat a méltatlan rágalmazásokat és inszinuációkat, amelyekkel a köztársasági elnököt illették itt az előbb a vita során, azt, hogy ő a hibás, hogy miért nem mondta el a beszédét, miért nem volt karakánabb, miért nem volt ügyesebb. Visszautasítom ezt. Göncz Árpád nem tehetett mást. Éppen a mi méltóságunk, az önök méltósága és Antall József méltósága érdekében, a magyar nemzet, a magyar áll am méltósága érdekében el kellett mennie, és este meg kellett volna követni őt. Ez nem történt meg. (Taps a bal oldalon.) Azt szeretném itt elmondani, hogy Göncz Árpádnak éreznie kell, hogy mellette állunk, és nemcsak mi állunk mellette, hanem sok millió e mber, nem véletlenül ő az ország legnépszerűbb embere, (Közbeszólások, zaj a jobb oldalon.) nem csalnak a vélemények: ő az ország legnépszerűbb embere, és aki méltatlan módon belerúg, saját magát nyomja be a fekáliába. Ennyit szerettem volna mondani. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Tisztelt Országgyűlés! Soron kívüli felszólásra kap szót Dénes János független képviselő úr. Napirend előtti felszólaló: Dénes János (független) DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgy űlés. Engedjék meg, hogy elsősorban arról beszéljek, hogy intézményesen hogyan ünnepeltük ez idén 1956. október 23át. Az intézményes drapériák a Corvin közben is feketék voltak és a X. kerületi önkormányzatnál is. Mit sugallt a Corvin közi drapéria fekete színével? A gyászt, hogy nincs kiút. Mit sugallt a fekete drapériára kitett szerencsétlen kéz, amit egy vörös sarlóskalapácsos csizma eltapos? Az elbukást sugalmazta. Mi 1956. október 23án egy diadalt hajtottunk végre, és azóta a magyar nép 1956ra mint diadalünnepre emlékezik. Ezt a diadalünnepet pecsételte meg vérével végső soron itt, 1956. október 25én, a Parlament előtt, a véres csütörtök napján az a 105 halálos áldozat és az a 360valahány sebesült, aki a világra fröcskölte vérét és népünk és nemze tünk és társadalmunk igazságát, egyben az egész világ igazságát, hogy a bolsevizmus igájában tovább nem akarunk élni. Ez az ünneplés jellemző 1956ra, és ezt kellett volna ünnepelnünk 1992. október 23án is. Végtelenül sajnálom, hogy pont a Parlament előtt … – méltó volt ez az ünneplés küllemében, hiszen a lyukas zászlót, a szent '56os zászlót terítették a Parlament lépcsőire, amely ezt a véres eseményt 1956ban tehetetlenül végignézte. És itt és ekkor történik a nemzet és a társadalom meggyalázása. Ki tett e ezt, miért tette ezt, mi ennek az értelme? Természetesen, nem módszer ismételten 10 millió fasisztával fenyegetőzni. Természetesen, nem méltó és nem érvelés tizenhúszéves fiatalemberek kis csoportjára hárítani a felelősséget. De igenis, fölmerül a tiszt elt Ház felelőssége: amikor a Parlament a honvédség ügyében a költségvetésről szavazott, milyen alapon hagyta fel a Honvédelmi Minisztérium a honvédség nemzeti nevelésben való kötelezettségét holmi pénzügyi érdekekért. Milyen alapon mondott le a Parlament arról a felelősségről, amilyen felelősséggel az iskolákban nemzetikeresztény öntudattal – választásunk értelmében – nevelni kell az ifjúságot? Ez a kérdés, kérem, e szörnyű fiaskó után, ami nem is fiaskó, hanem egyszerűen tragédia, erkölcsi, szellemi, min denféle szempontból tragédia. Amikor ezt elmondom, akkor hivatkoznom kell arra is, hogy mindent elkövettem, hogy ezt elkerüljük. Hisz 1992. szeptember 19én 7080 ezer ember adta jelét annak, hogy eddig, és ne tovább! És ezt semmibe vették. Semmibe vették sajtócézáraink, és semmibe vették sokan mások, és
