Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 26. hétfő, az őszi ülésszak 17. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - VARGA ZOLTÁN (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - OLÁH SÁNDOR (FKgP)
1243 semmit? Én ugyanis ott a téren tapsolni kezdtem – s ezt a tömeg egy része, sajnos, csak kis része, átvette – avval a reménnyel, hogy ez a taps le hetőséget biztosít a köztársasági elnök úr számára, hogy elkezdje elmondani a beszédét. Ezt a televízió azonban nyilván időhiány miatt nem tartotta szükségesnek közölni a lakossággal (Zaj a bal oldalon.) mert nem illett bele – talán ez is egy magyarázat – olyan forgatókönyvekbe, amelyekben a kormányzatnak ezen a téren egyébként gyors és határozott véleményét látatlanba akarják venni. Gondolom, most ebben az egyenes közvetítésben ugyanezen cenzoroknak nem lesz módja kivágni, amit elmondtam. (Taps a jobb old alon.) ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Két órája folyik ez a vita, és még nyolc előzetesen jelentkezett, illetve most jelentkezett képviselő kívánna szólni. Én fölteszem a kérdést az Országgyűlésnek: kívánjae még további nyolc képviselőtársu nk napirend előtti véleményét meghallgatni? (Közbeszólások: Igen, nem.) Tisztelt Országgyűlés! Vannak, akik felszólaltak, miszerint kérik a neveket. Fölolvasom. (Közbeszólások az SZDSZ padsoraiból: Nem.) A jelentkezés sorrendjében: Oláh Sándor, Szűcs Istvá n, Torgyán József, Csurka István, Király Zoltán, Mécs Imre, Dénes János, Tamás Gáspár Miklós (Zaj.) Varga Zoltán ügyrendi kérdésben kíván szólni. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Varga Zoltán (MDF) VARGA ZOLTÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, ho gy ilyen hosszú előzetes vita után jó lenne célszerűen folytatni a munkát. De az is meggyőződésem, hogy azoknak, akiket személyes megtámadtatás ért, mindenképpen lehetőséget kellene biztosítani. Ezért javaslatom lényege, hogy elnök úr szavazásra oly módon tegye fel a kérdést, hogy kiknek és hogyan adunk szót. Köszönöm. (Zaj.) Határozathozatal napirend előtti felszólalásról ELNÖK (Szabad György) : Úgy értelmezhetem ezt, hogy egyenként szavazzunk, mert nem frakciójelöltekről van szó? (Közbeszólá sok: Igen.) Köszönöm szépen. Kérem szépen, én úgy gondolom, hogy ezek után nincs szükség egy összefoglaló szavazásra, hanem sorrendben a Ház foglaljon állást, hogy kívánjae a megnevezendő képviselőket hallani. Oláh Sándor jelentkezett szólásra. Kérem az á llásfoglalást. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Az Országgyűlés 174 szavazattal, 16 ellenében, 26 tartózkodás mellett hallani kívánja Oláh Sándor felszólalását. Napirend előtti felszólaló: Oláh Sándor (FKgP) OLÁH SÁNDOR (FKgP) Tisztelt Országgyűlés! M ost is, mint általában, szeretném úgy minősíteni, hogy e hely szelleme, hogy az ország házában vagyunk, mindenkit őszinte beszédre kötelez, függetlenül attól, hogy itt ebben az ülésteremben egyszerű képviselő vagy a legmagasabb közjogi méltóságe. Olyan vá lságkérdést vitatunk, amelyik őszinte hangvétel és beszéd nélkül eredményes nem lehet. Engedjék meg, azért, hogy én emlékeztessem az Országgyűlést egy, a második világháború küszöbén ebben a helyiségben elhangzott felszólalásra, amelyet BajcsyZsilinszky E ndre mondott el – aláhúzom újból, hogy a háború küszöbén – , amikor esetleg a fölszólalását a hadra fogható nemzet demoralizálásának minősíthették, és mégis a nemzet becsülete érdekében szükségesnek tartotta, hogy az Országgyűlés figyelmét fölhívja egy súly os atrocitásra, az újvidéki vérengzés kérdésére.