Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 20. kedd, az őszi ülésszak 16. napja - A helyi bíróságok létesítéséről szóló törvényjavaslat vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HORVÁTH VILMOS (SZDSZ)
1195 Ebből a három bíróságból az egyik teljesen új, a Dunakeszi Városi Bíróság. Dunakeszi megnövekedett szerepe és a térségben betöltött központi jellegű szerepe indokolja ezt. A váci bíróság illetékességi területéből elsősorban – a módosító javaslatot egyébként támogatjuk – Sződliget kivételével a felsorolt települések idetartozását kérjük, szíveskedjenek jóváhagyni. Vásárosnamény és Kőszeg vonatkozásában pedig korábban működött bíróságok visszaállításáról van szó. Mindezekkel tehát a tisztel t Országgyűlés két éven belül 16 bíróság felállítását hagyta jóvá. Ezzel lényegében lezártnak tekintjük ezt a folyamatot, tehát a kisebb helyi bíróságok létesítésével kapcsolatban nem tervezünk nagyobb számú és a tisztelt Parlament döntését igénylő kérdés előterjesztését, amely nem jelenti azt, hogy néhány esetben még nem fogunk javaslatot tenni. Kérjük, hogy a módosító javaslattal együtt, amelyet támogattunk, szíveskedjenek elfogadni az előterjesztést. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Ké rdezem Balás István képviselő urat, az alkotmányügyi bizottság alelnökét: kíváne a bizottság előadót állítani? Felszólaló: Dr. Balás István az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke BALÁS ISTVÁN, DR. az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke: Tisztelt Ház! Bizottságunk megvizsgálta az előterjesztést, módosító indítványt is előterjesztett, melyet a kormányzat támogat. További előadnivalónk az ügyben nincs. Köszönöm. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatra tekintettel általános és részletes vitát külön kell tartanunk. Az általános vita következik. Felszólalásra jelentkezett Horváth Vilmos képviselő úr. Megadom a szót. Felszólaló: Horváth Vilmos (SZDSZ) HOR VÁTH VILMOS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Szabad Demokraták Szövetsége frakciója megvitatta és helyesli a Kormány által 6626os számon a helyi bíróságok létesítéséről szóló törvényjavaslatot. Úgy véljük, hogy most, amikor a jogrendszer reformja, az igazságszolgáltatás minőségének a javítása a jogállam megszilárdítása szempontjából rendkívül fontossá vált, nos, akkor minden egyes új bíróság felállítása üdvözlendő. Valamennyien tudjuk – tisztelt Képviselőtársaim – , hogy a me glevő bíróságok mennyire túlterheltek. Ennek következtében a jogkereső közönség igényeinek kielégítése meglehetősen lassan és vontatottan történik. Ha meg akarjuk őrizni a jog tekintélyét, ha el akarjuk kerülni, hogy az önbíráskodás jellemzővé váljon, akko r törekedni kell arra, hogy megteremtsük mielőbb mindazokat a személyi és tárgyi feltételeket, amelyek a modern jogállam ismérvei. Most az átalakulás, a rendszerváltás időszakában egy, a jogot önmaga legitimálására felhasználó hazug rendszer után nyilvánva lóan és természetesen megsokasodtak a perek. Mind a polgári peres, mind a nem peres ügyek oly mértékben növekedtek, hogy azok megtárgyalása bizony hosszú időre kitolódik. A lassú igazságszolgáltatás pedig egyenesen vezethet a jog eróziójához, amelyet, úgy vélem, valamennyien szeretnénk elkerülni. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a törvényjavaslatban szereplő Kőszegi Városi Bíróság felállításával kapcsolatban néhány gondolatot elmondjak, úgy is, mint Kőszeg országgyűlési képviselője.