Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. szeptember 7. hétfő, az őszi ülésszak 2. napja - A központi költségvetés 1993. évi irányszámairól és a költségvetés-politika főbb kérdéseiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (Szabad György): - WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság kisebbségi véleményének előadója:
111 Még egyszer v isszatérve a személyi jövedelemadóra és arra, amit a bizottság többsége, illetve Józsa Fábián úr megfogalmazott: igaz, hogy kiegyenlítésre van szükség települések között, és elfogadható elvileg az az érvelés is, amit ő mondott, hogy átmenetileg a 30%os he lybenhagyás elfogadható, csak az a gondom nekem, és a bizottság kisebbségének az a gondja, hogy nem jelenik meg az irányelvekben, hogy ez a pénz tényleg odafordul. A személyijövedelemadókiegészítés mértékének a növelésével nem számolnak a költségvetési ir ányelvek, kis településenként továbbra is 4300 forintra kívánja kiegészíteni, és a városokban továbbra is 6000 forintra. Tehát ebből azt a következtetést véltük levonni, hogy a központi költségvetés a hiányok fedezésére fogja ezt az összeget felhasználni, és nem fogja visszafordítani az önkormányzatok számára, tehát ilyen értelemben csökkenni fog az önkormányzatok költségvetési mozgástere. A másik – és ez szakmai vita és kérdés ": én attól tartok, hogy átmenetileg is nagyon veszélyes visszaállni egy olyan r endszerre, ami a központi elosztást erősíti. Egyfajta előrelépés volt az, hogy a személyi jövedelemadó 50%a helyben maradt, illetve visszaáramoltatásra került. Hogyha visszalépünk 30%ra, ez már közelít a 100%os újraelosztáshoz, és a régi finanszírozási rendszernek az árnyékát veti elő, a központi költségvetéstől teszi függővé az önkormányzatokat – egyik oldalról. Másik oldalról: egyáltalán nem teszi érdekeltté az önkormányzatokat abban, hogy az önkormányzatokban élő állampolgárok jövedelmei nőjenek, és n em teszi őket érdekeltté abban sem, hogy a miniszter úr által is felvetett adózási morál javuljon akkor, hogyha nekik ebből semmilyen előnyük nem lesz, ugyanis a központ úgyis elvonja az összes pénzt, és visszaad valamennyit, vagy nem ad vissza semmit. Ez a 30% nagyon kevés. Mi azt szerettük volna, ha inkább emelkedne, de azt tudomásul tudnánk venni, hogy változatlan marad ez a rendszer, de azzal semmiképpen nem tudunk egyetérteni, hogy csökkenjen, és főleg nem 30%ra. Itt már elhangzott, a bizottság többsé gének véleménye is az volt, hogy a 10% az még úgyahogy elfogadható, de a 30% egy új szám a számunkra. Egyetlen dologra szeretnék még reagálni, amit miniszter úr elmondott az expozéjában, ez a 70 milliárdos bankbetétnek a kérdése. Ezt is… ELNÖK (Szabad Gyö rgy) : Engedje meg Wekler Ferenc képviselőtársam, hogy most ön nem vitát folytathat a pénzügyminiszterrel, hanem ismertetheti a bizottságban kialakult kisebbségi véleményt. WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizo ttság kisebbségi véleményének előadója: Elnök Úr! A bizottságban kialakult kisebbségi véleményt ismertetem, ez is szóba került a bizottság ülésein már elég sokszor, és vitatkozok a kisebbség nevében… Tehá t, hogyha meg tetszik engedni, akkor szeretném folytatni. A 70 milliárdos bankbetétnek a kérdése: én azt hiszem, és a bizottság kisebbségének a meggyőződése, hogy büntetni kellene azokat az önkormányzatokat, amelyek szabad, átmenetileg szabad pénzeszközeik et nem kötik le a bankokban ilyen, viszonylag jó kamatozású felételek mellett, mint ahogy azt le lehet kötni – ez az egyik érvem. A másik érv: miniszter úr előtt is ismert a céltámogatásnak a rendszere, ami abból áll, hogy saját forrásokat kell biztosítani ahhoz, hogy a központi költségvetéshez egy önkormányzat hozzájusson. A saját forrásokat gyűjtögetéssel lehet összegyűjteni, miután egyik önkormányzat sem olyan gazdag, hogy a bizonytalan céltámogatási rendszerben naprakészen lenne 40%a, például egy iskol aépítéshez szükséges összeg rendelkezésre állna. Tehát ezeket is azt hiszem figyelembe kell venni akkor, amikor arról beszélünk, hogy az önkormányzatok gazdagoke vagy szegények, arról már nem is beszélve, hogy ha a 70 milliárdot megint visszaosztom önkorm ányzatokra és intézményekre, akkor ez menynyi pénzt jelent.