Országgyűlési napló - 1992. évi nyári rendkívüli ülésszak
1992. június 18. csütörtök, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - Bejelentés: Tóth Sándor jegyző - A kárpótlási jegy termőföldtulajdon megszerzésére történő felhasználásának egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat vitája - ELNÖK (Szabad György): - SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP)
157 korrigálni. De akkor tartok jónak egy törvényjavaslatot, hogy ha az szabadabb teret, nagy lehetőséget ad az állampolgároknak úgy, hogy ezzel a célt nem rontja. Az állampolgárra például egy olya n előírás, hogy jelentse be most, hogy mennyi aranykoronát kíván tulajdonba venni, nagyon sok esetben megoldhatatlan föladatot ró, mert a fórumokon szerzett tapasztalatainkból teljes felelősséggel mondhatom, hogy jó, ha a földigénylők fele tudja, hogy neki mennyi aranykorona jár, mert hisz az igénylő lapra se volt köteles beírni, elég volt, ha megjelölte a helyrajzi számát az egykori tulajdonának; és esetleg ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy most a földhivatalok felé megindul egy roham, hogy megtudjá k, mennyi az aranykoronajárandóságuk. Ugyanakkor az érintett gazdaságok úgyis csak a Kárpótlási Hivataltól kaphatják meg, hogy valójában Péternek, Pálnak vagy Mariska néninek mennyi aranykorona jár. Tehát az állampolgárnak a földtulajdonigénylő bejelenté se nem érvényes. Az akkor válik érvényessé, hogyha a Kárpótlási Hivatal a földhivatalok igazolása alapján ezt érvényesíti. És ezután a kárpótlási hivatalok adják meg az egyes gazdaságoknak, hogy mi az igény. Na, a beszélgetések közben fölmerült egy ilyen v élemény, hogy igen, de hátha valakinek jár x aranykorona, és az annak csak a felét akarja földben kivenni, s a másik felét mondjuk gyári részvényben vagy akármi másban. Glattfelder Bélának volt az elmúlt időben a szövetkezeti törvény módosításához beadott javaslataimnál egy megjegyzése, hogy egy törvényjavaslatnál azt kell nézni, hogy mikor okozunk kisebb hibát: ha megvalósul, vagy ha nem valósul meg. Ebben az esetben nagyobb hiba ezt bejelenteni, mert hisz olyan nagyon minimális azoknak a száma, akik csak ilyen részben akarják a földtulajdonukat visszakapni, hogy a törvénynek ezzel nem is szabad külön foglalkozni, mert a földrendező bizottságok ezeket a problémákat nagyon szépen lerendezik. És ez nem okoz a végrehajtásban semmiféle gondot. De – mint ahogy a z előbb mondtam – ezt a problémát a végrehajtási rendeletben meg lehet oldani. Még egy: én nem értek teljesen egyet a jogvesztő hatállyal. Az állampolgároktól nem szabad jogokat elvonni akkor, amikor ennek nincs különleges értelme. Ugyanis itt most mindenk i, aki földtulajdont akar hamar és árverés nélkül, be fog jelentkezni. Ez a cél. Nem szabad most olyan célt kitűzni, hogy mindenki rohanja meg a földhivatalokat, mert újra abba a bajba esünk, hogy a nagyszámú jelentkezés miatt nem fogjuk tudni végrehajtani . (14.20) Na hogy mennyi lesz a jelentkezőknek a száma: Tisztelt Országgyűlés! Nagy tanulsággal szolgáljon ez a törvény, illetve a kárpótlási törvény is – elsősorban az államapparátusnak. Én természettudományos emlőkön nőttem föl, és ott azt tanultuk, hogy adatgyűjtés, értékelés, cselekvés. Ez három olyan alappillér, ami nélkül nem lehet értelmesen cselekedni. A kárpótlási törvényt úgy csináltuk meg, hogy nem volt adatgyűjtés. Hogy ez milyen szégyenletes dolog, csak utaljak arra, hogy az egyik interpelláció mra, amikor én forszíroztam, hogy mennyi is az az állami vagyon, amit kárpótlásra lehet fordítani, akkor a választ adó miniszter erősítgette, hogy bizony ez csak 1800 milliárd és egy fillérrel sem több. Akkor még államtitkár volt. Nagyra értékelem, mert ig azán kitűnő, okos ember. Az okosságát mutatja, hogy ő maga is rájött, hogy igen, ezt az állami vagyont föl kell mérni, és mikor ez az ő teljes felelősségi körébe került, fel is mérte és nyilatkozott is, hogy négyszerötször annyi, mint amit eredetileg gond oltunk, illetve lehet, hogy csak ő gondolta, mert a Kisgazdapárt szakértői pontosan ennyit számoltak ki, amit mi el is mondtunk a kárpótlási törvény vitája során is. Legyen ez az eset figyelmeztető a magyar Országgyűlésnek és a hátralévő két esztendőben el sősorban a többségi koalíciónak, hogy föltételezésekre, gondolomra nem lehet törvényt alkotni. Ha ezt a kárpótlási törvényt a mesterség szabályai szerint csináltuk volna meg, és kezdtük volna az adatfelméréssel, akkor már régen túl lettünk volna a végrehaj táson.
