Országgyűlési napló - 1992. évi nyári rendkívüli ülésszak
1992. június 16. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 1. napja - Határozathozatal az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Határozathozatal az egészséges ivóvízellátást elősegítő programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról - A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - PÁL LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság alelnöke: - ELNÖK (Szabad György): - SZŰCS ISTVÁN, DR. a gazdasági bizottság előadója: - ELNÖK (Szabad György): - PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
15 Fontos kérdésnek tekintem az elmondottakon túlmenően azt, hogy az eladás módját úgy kell szabályozni, hogy az ésszerűség meghatározó legyen, és az eladott vagyontárgyakról az eladá s módját és az eladás feltételeit a nyilvánosság kontrollja alá kell helyezni. Az általam benyújtott közel negyven javaslatból, több mint negyven javaslatból 11 nem kapta meg a bizottságok támogatását, 22 javaslat a bizottság tagjainak több mint egyharmada által támogatott volt, 5 javaslat megkapta a bizottságok teljes támogatását, kettőt visszavontam, mert azoknál jobb javaslatot találtam más képviselőtársaim javaslatai között. Szeretném megjegyezni azt, hogy azokban az esetekben, ahol az egyharmadot nem k apták meg, illetve az egyharmadot megkapták az egyes javaslatok a szavazásuk során, nagyon jellemző volt a bizottságok pillanatnyi összetétele. S ez egy sajnálatos eleme a tárgyalások módjának: hiszen ha véletlenül négy ellenzéki és nyolc kormánypárti volt jelen, akkor az egyharmadot éppen megkapta, ha kilenc kormánypárti volt jelen, akkor nem, hogyha öt ellenzéki, akkor több mint egyharmadot kapott meg. S ezt csak azért húznám alá, nem mintha olyan meglepő lenne, hanem azért húznám alá, mert az általános v itában kormánypárti oldalról elhangzott olyan gondolat, hogy rendkívül nagy figyelemmel fogjuk követni az itt elhangzott véleményeket, és amit ebből hasznosítani lehet, igyekszünk majd hasznosítani. Sajnos, a szavazások ezt általában nem tükrözték vissza. Az alapkérdésekre visszatérve: kelle az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság? Említettem már, hogy az állami vagyonkezelés céljai tisztázatlanok, mint ahogy nem egészen tiszták a Vagyonügynökség céljai sem. Érdekes módon a gazdasági bizottság vitájában a helyettes államtitkár úr szájából egy olyan vélemény hangzott el, hogy az Állami Vagyonügynökség esetében nem érdekes a működtetés hatékonysága, az Állami Vagyonkezelő Intézet tekintetében pedig nem érdekes az eladás eredményessége. Megkülönbözteti ezért a kétfajta vagyont ilyen szempontból is valahol a kormányzat, de ez nincs leírva, hiszen a Vagyonpolitikai Irányelvek még nem álltak rendelkezésünkre akkor, amikor tárgyaltunk, és a ma rendelkezésre álló Vagyonpolitikai Irányelvek pedig egész másról beszéln ek. Jellemző módon a Vagyonkezelő Részvénytársaság kezelésében maradó vagyon ügyében a Vagyonpolitikai Irányelvek szinte semmit nem mond. Úgy tűnik, hogy a Vagyonkezelő Részvénytársaságot egy ponton utólag betették az Irányelvekbe, és nem érvényesítették a saját kormányzati elképzeléseket sem az alkotók. De hogy a két szervezet, a Vagyonügynökség és a Vagyonkezelő Részvénytársaság különböző stratégiák alapján dolgozna, ezzel kapcsolatban szeretném a következőket megjegyezni. Az Állami Vagyonügynökség nemcsa k elad, hanem működtet is, hiszen kizárt dolog az, hogy a Vagyonügynökség egyik napról a másikra megszabaduljon a rábízott vagyontól, tehát hosszabb időn keresztül az ő birtokában, az ő felügyelete alatt működik a vagyon jelentős része. Tehát nem lehet az Állami Vagyonügynökséget csak úgy megfogalmazni, mint egy értékesítő szervezetet, hanem a működtetés időszakára is kellő garanciákat kell hogy biztosítsanak a róla szóló törvények. De ugyanakkor az ÁVÜ, amikor elad, én megkérdőjelezném, hogy általában jól ade el. Már az általános vitában számos példa elhangzott arról, hogy az ÁVÜnek nem sikerültek az eladásai, vagy legalábbis megkérdőjelezhetőek, sok esetben zavarokat okoznak, helyenként botrányokat. És az ÁVÜ közben – a róla szóló törvénytervezet vitájáb an majd ki fog derülni – semmiféle felelősséget nem vállal az általa működtetett vagyon csökkenéséért sem. Ugyanakkor a tartósan állami tulajdonban maradó vagyon kezelésével megcélzott Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság nemcsak működtet, hanem közben el is kéne adnia. Sőt, hogyha a hírek – amelyeket a különböző forrásokból összecsipegetett az ember – igazak, akkor az ÁVRT nem kevesebb vagyont fog értékesíteni a közeljövőben, mint az ÁVÜ, hanem esetleg többet. Hogyha többet fog értékesíteni – ami abból köv etkezik, hogy a legnagyobb vállalatok kerülnek az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság birtokába, de azoknak valószínűleg nem százszázalékos tulajdonjoga marad ott, hanem 25, esetleg 50 százalékos, legalábbis a Kormány elképzelései szerint – , ebből az köve tkezik, hogy hihetetlen vagyontömegtől kell megszabadulnia az ÁVRTnek az elgondolások értelmében, és
