Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 17. kedd, a tavaszi ülésszak 15. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár:
949 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben kaptuk kézhez a miniszterelnöknek az Országgyűlés elnökéhez címzett levelét. Ebben tájékoztatta arró l, hogy a Kormány elfogadta az 1992. évi I. félévi törvényalkotási programjavaslatát. A levél mellékleteként a programjavaslat – szó szerint idézem – : "Annak érdekében, hogy az Országgyűlés a felsorolt társadalmi viszonyok teljes körére vonatkozóan ismerje a Kormány ez évi jogalkotási elképzeléseit, a jelenleg előre felmérhető, tervezhető témaköröket tematikus csoportosításban is mellékeli." Idézetnek vége. Meglepve tapasztaltam, hogy a terhességmegszakításról szóló törvényjavaslat a programban nem szerepel . Mint közismert, az Alkotmánybíróság a 64/1991. évi XII. hó 17én kelt határozatával a hatályos jogszabályokat december 31i hatállyal megsemmisítette, mivel azokat alkotmányellenesnek mondotta ki. Tekintettel arra, hogy a jogalkotási törvény szerint a jo galkotási program összeállításáért az igazságügyminiszter a felelős, az alábbi kérdésekre kérek öntől választ: 1. Tervezie a Kormány a terhességmegszakításra vonatkozó törvényjavaslat benyújtását? 2. Ha tervezi, mikorra várható a törvényjavaslat benyújtá sa? Köszönöm. Válaszát várom. (Szórványos taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Az interpellációra dr. Isépy Tamás igazságügyminisztériumi államtitkár úr válaszol. Dr. Isépy Tamás igazságügyi minisztériumi államtitkár válasza ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr idézte a miniszterelnök úrnak az Országgyűlés elnökéhez intézett átiratát, annak 1es és 2es mellékletét. Az 1es melléklet nevesí tve felsorolta az 1992. évi I. félévére vonatkozó jogalkotási programot. A 2es számú melléklet megjelölte azokat a társadalmi viszonyokat, amelyek jogi szabályozást igényelnek az év második felében, tehát nem nevesítette teljes részletességgel a benyújtás ra kerülő törvényjavaslatokat. Ugyanakkor az interpelláció meglepetésének ad hangot, hogy nem szerepel benne a terhességmegszakításról szóló törvényjavaslat, holott 1992. december 31i határidővel az Alkotmánybíróság megsemmisítette az érvényben lévő jogsz abályokat és az Alkotmánybíróság határozata minden állampolgárra, és így a Kormányra is kötelező. Ha viszont meg tetszik nézni a 2. számú mellékletet, akkor a 9. oldalon a 4/A. pontban: Törvényjavaslat az egészségügyről, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt a K ormány a II. félévben benyújtja. A hatályos egészségügyi törvény, az 1972. évi II. törvény tartalmazza a terhességmegszakításra vonatkozó szabályozást is. Tehát a terhességmegszakítás végeredményben egy átfogó egészségügyi törvénynek a részterülete. Most, hogy a Kormány mennyire foglalkozik ezzel a kérdéssel? Az Alkotmánybíróság határozatát két nappal követően – december 19én – született meg a kormányhatározat, amelynek pontos szövegét akarom idézni, hogy "Mivel az Alkotmánybíróság határozatában megjelölt határidő bekövetkeztével a terhesség megszakításáról szóló jogszabályok hatályukat vesztik, az alkotmányosság követelményének megfelelően elő kell készíteni a tárgykör teljes újraszabályozását, ideértve a magzat jogállásának a meghatározását is." A Kormány erre 1992. június 30i határidőt szabott meg és felelős első helyen a népjóléti miniszter, második helyen pedig az igazságügyminiszter. Tehát kormányhatározat kötelezi a Népjóléti Minisztériumot, második előterjesztőként az Igazságügyi Minisztériumot, ho gy a terhességmegszakítással kapcsolatos törvényjavaslatot előterjessze, és ez nevesítve külön azért nem szerepelt nyilvánvalóan az 1992. I. félévében, mert II. félévi, az egészségügyről szóló általános szabályozásba beillesztendő törvényjavaslat lesz.