Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 3. kedd, a tavaszi ülésszak 11. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
677 Ami az úgynevezett kollektív véleményeket illeti, azokkal kapcsolatosan a legnagyobb kétségeim vannak. Azt hiszem, ez a Ház is nagyon jól tudja, nem mindig az igazság és többség kapja meg a leghangosabb hangot és a legtöbb sajtót. (Taps a jobb oldalon.) Wekle r Ferenc február 17én a tövénytervezetről beszélgetést hívott össze, és ott állásfoglaláshoz jutottak el, amit mint az önkormányzati bizottság elnöke írt alá. (Közbeszólások a bal oldalról.) Az önkormányzati bizottság alelnöke értesített, hogy őket nem ér tesítették erről a gyűlésről; és az ott aláírók között szerepelt többek között Kiss Elemér, a Pedagógus Kamara elnöke, aki ezt a tiltakozó írást aláírta, aki néhány héttel korábban a Pedagógus Kamara országos közgyűlésén – ahol magam is fölszólaltam – bizt osított engem az együttműködésről és a törvény elfogadásáról. (Derültség a jobb oldalon.) Az itt felsorolt aláírók között számos, úgynevezett önkormányzati képviselő van. Ezeknek az önkormányzatoknak a területéről több száz levelünk van, támogató levelünk; hogyan értelmezzem akkor ezeket az aláírásokat? (Zaj mindkét oldalon.) A meghívott pedagógus szakmai szervezetek közül, amelyből közel 60 van, ezen az aláíráson 4 szerepel; 8 szervezet azonban külön elküldte a törvénytervezetet támogató írását. Ezek kiseb b szervezetek, amelyek közgyűlésén valóban elvárható vagy elgondolható, hogy közösen fogalmazták meg vagy szavazták meg állásfoglalásukat, amik a törvény mellett állnak ki: Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, Fővárosi Nevelési Tanácsadók Érdekvédelmi Egyes ülete, "Tanítók a Gyermekekért" Országos Egyesület, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület Budapesti Köre, a Keresztény Pedagógus Kamara, Gyógypedagógus Kamara, Budapesti Pedagógus Kamara, Budapesti Általános Iskolai Igazgatók Kollégiuma és így tovább. Hadd té rjek ki itt ez alkalommal azonban a délelőtti felszólalóra, Hága Antóniára, aki Karsai Péternek az adatait próbálta cáfolni. Jó példa ez, hogyan lehet valós adattal valótlanságot állítani. Például azt mondja, hogy a területi oktatási központokat csak 43%a helyesli a megkérdezetteknek. A teljes fölmérés azonban így szól: valamiféle ellenőrzést kíván a megkérdezettek 75%a; ebből 43 mondja azt, hogy területi oktatási központra kell átruházni ezt az ellenőrzést; 20%a jobbnak látná ezt az egyetemeken; 14% egy szerűen csak az államot jelöli meg; 11% az iskolaszékre, 9% pedig az önkormányzatra bízná. Tehát a 43mal szemben ebben a felfogásban körülbelül 9 áll. (Közbeszólások a bal oldalról: Hogyan?!) Az önkormányzatokkal kapcsolatosan Hága Antónia azt mondotta, h ogy 5%a helyesli csak azt, hogy az önkormányzatok szabadon kezelik az iskolák pénzét. Ez nem a közoktatási törvény dolga, ez az önkormányzati törvényben dőlt el, és azt hiszem, hogy megint furcsa eset történik, mikor állandóan a törvénytervezettel is az a baj az ellenzék részéről, hogy az korlátozza az önkormányzatok jogát, itt egyenesen kétségbe vonja azt az önkormányzati jogot, amit az önkormányzati törvény már régen meg is adott. Végül is azt kell mondanom, végső konklúzióként, számunkra úgy tűnik, hogy a megkérdezettek nagy többsége támogatja ezt a törvénytervezetet. Nyilván vannak benne még csiszolni valók. Az alakítása tovább folyik abban a műhelyben, amire meghívtunk egyeseket. Ezek a felsorolt szervezeteknek a képviselői. Ezt a meghívást sokan vissz autasították. És azok, akik visszautasították, most megkérdezik nagy hangon, hogy miért nélkülük készül ez a törvény. Azt hiszem, ez is azt bizonyítja leginkább, hogy itt nem arról van szó, hogy jó törvényt akarnak, hanem meg akarnak akadályozni egy rendez ést. Kérem válaszom elfogadását. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm miniszter úr válaszát. Kétperces viszonválaszra átadom a szót Körösfői László képviselőtársamnak. KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP) Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát. Bár én nem azt rekl amáltam, hogy a pártok milyen mértékben vesznek részt a törvénytervezet előkészítésében. Én a pedagógusok véleményének a figyelembevételéről tettem az interpellációmat.