Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 3. kedd, a tavaszi ülésszak 11. napja - Határozathozatal a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PÁSZTOR GYULA, DR. a Független Kisgazdapárti képviselők 35 tagú csoportjának vezérszónoka:
651 A magyar privatizációs folyamat alapvető kérdései a következők. Először is: kik lesznek a tulajdonosok? Másodszor: a magyar társadalom mekkora hányada válik tulajdonossá? Harmadszo r pedig, hogy a tulajdonosok között milyen arányban oszlik meg a tulajdon? Ha az első kérdésre azt a normális piacgazdaságokban egyébként kézenfekvő és egyszerű választ adjuk, hogy azok legyenek tulajdonosok, akiknek van pénze arra, hogy tulajdont szerezze nek, akkor ezzel eldőlt a másik két kérdésre adható válasz is. A társadalomnak csak igen kis hányada válik tulajdonossá, ezek viszont nagyon nagy arányban szerzik meg a tulajdont, miközben a társadalom túlnyomó többsége egyáltalán nem képes tulajdont szere zni, vagy csak töredékesen juthat tulajdonhoz. A magyar privatizáció eddig – nagyobbrészt spontán folyamataiban – ezt az utat járta. Jelentős tulajdonhoz leginkább azok juthattak, akiknek az elmúlt évtizedekben módjuk volt vagyont felhalmozni, s legfeljebb még azok, akik az átmenet időszakában olyan gazdasági, hatalmi pozíciót birtokoltak és birtokolnak, amelynek segítségével lehetőségük nyílt a jogszabályok adta lehetőségek és a joghézagok kihasználásával, akár saját pénzforrás nélkül is, tőketulajdonossá változni. Ezt a folyamatot kétségtelenül könnyebb volt előre látni, és bírálni, mint azt megakadályozni. Határozottabb privatizációs stratégiával, felelősebb törvényalkotói munkával a tőkehiányt pótló, a társadalom nagy hányadát tulajdonhoz juttató törvény es megoldásokkal a negatív tendenciák legalább korlátozhatóbbak lettek volna. A nemzeti megújhodás programja már 1990ben helyesen hangsúlyozta, hogy a Kormány mindenekelőtt a természetes személyek magántulajdonossá válását támogatja, s hogy a privatizáció alapvető célja a társadalom minél szélesebb rétegei számára a tulajdonhoz jutás lehetőségeinek a megteremtése. E szép elvek gyakorlati valóra váltása azonban csak vontatottan, felesleges kerülőutakra kényszerítve, például a földtulajdon és a kárpótlás ügy ét tudnám említeni, s messze nem elégséges mértékben halad előre. Azt is megállapíthatjuk, hogy a tulajdonhoz jutás lehetőségéből eddig a munkavállalók szinte teljesen ki voltak zárva. Éppen ezért, ha jelentős késedelemmel is, de nagy hiány pótlására hivat ott az előttünk fekvő törvényjavaslat. Ráadásul szűken vett gazdasági szempontok is szükségessé tették az MRP beterjesztését. Úgy gondolom, ma már mindenki számára világossá vált, hogy nincs megfelelő vásárlóerő az állami tulajdon megvásárlására. Engedjene k meg egy rövid nemzetközi kitekintést az MRprogramokkal kapcsolatban. A munkavállalói tulajdonszerzésnek, közelebbről az alkalmazotti részvénytulajdonosi programoknak nyugaton, elsősorban az Egyesült Államokban, ma már sajátos ideológiája van. Eszerint a munkavállalói tulajdon alkalmas lehet először is a tőke és a munka ellentétének a felszámolására, a munka és a tulajdon újraegyesítésére. Amit a marxizmus nem a tulajdon egyénekhez kapcsolásával, hanem éppen ellenkezőleg, az egyének tulajdontól való megfo sztásával, a tulajdon és a munka társadalmasításával kíván megoldani. Másodszor: a tőketulajdon társadalmi méretű kiterjesztésére, a szélsőséges tulajdoni aránytalanságok mérséklésére. Harmadszor: a gazdasági hatékonyság követelményeinek és a társadalmi ig azságosság eszéméjének az összeegyeztetésére. Negyedszer: a bérérdekeltséghez kapcsolt profitérdekeltséggel a munkateljesítmény fokozottabb anyagi ösztönzésére, s ötödször: a családok, a háztartások munkajövedelemtől való egyoldalú és túlzott mértékű függő ségének az enyhítésére. Ezek az előnyök nemcsak elvileg meggyőzőek, de a gyakorlatban be is bizonyosodtak. Ezért az ilyen programok ma már nem spontán szerveződnek, hanem jelentős állami ösztönzés hatására. A programok finanszírozására jelentős elkülönítet t állami hitelkeret áll rendelkezésre, az állam által biztosított hitel- és adókedvezményekkel. Ez a háttér a magánbankokat is érdekeltté teszi a programok irányításában.
