Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 2. hétfő, a tavaszi ülésszak 10. napja - A kárpótlási jegyek életjáradékra történő váltásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SOÓS KÁROLY ATTILA, az SZDSZ képviselőcsoport vezérszónoka:
609 Az állami megoldás, azaz a kárpótlási jegy állam által való életjáradékra váltása, az á llami megoldás mint olyan abból indul ki, hogy az életjáradékra váltás kedvezmény, amelyet csak a rászorultaknak, kárpótlási jegyeik önálló forgatására nem képeseknek ad meg. Namármost, ha ez így van – és ez szükségképpen így van – , akkor jön a kérdés: ki is az a rászorult? A törvényjavaslat a rászorultságot életkorhoz köti, a 65 év felettiek a jogosultak. Igazságose az életkor, mint a rászorultság alapja? Nos, nem lehet eldönteni, hogy ez igazságosabbe, mint például a vagyoni helyzet, tehát hogy a szegén yebbek részesedjenek a kedvezményben vagy az egészségi állapot, egyébként Horváth Béla úr erre a dilemmára már utalt is. Az persze igaz, hogy a kor egyszerűbben alkalmazható ismérv. Lám, az állami megoldás, az állami kedvezményezés mint olyan, eleve, szüks égképpen az igazságot a hivatali egyszerűsítéssel helyettesíti, és persze mást nehezen is tehetne. Tehát az életkor dönt. Akkor következik az a kérdés, hogy milyen életkor legyen a határ. A törvényjavaslat szerint 65 év. Miért nem 60 vagy 62, vagy 57, miér t egyforma nőkre és férfiakra nézve, és ha nem lenne egyforma, akkor a férfiak vagy a nők korhatárának kelle magasabbnak lennie? – kérdezem én. Ezekre a kérdésekre száz ember százféle választ ad. Százféle különböző választ ad, de az állam, adott esetben a z Országgyűlés csak egy választ adhat a kérdésekre. Így előre tudható, hogy az emberek túlnyomó része nem fog egyetérteni a megoldással, bármilyen lesz is a megoldás. Bizonyosan lesznek olyanok, akik a korhatárt – nem ezt, hanem amit majd az Országgyűlés e lfogad, isten tudja, hogy mi lesz az, de bármi lesz is az – túl magasnak, és lesznek olyanok, mások, akik túl alacsonynak tartják. Ez természetesen minden állami döntés általános problémája. A Magyar Nemzeti Bank törvényben meghatározott önállóságát egyese k túl kicsinek, mások túl nagynak tartják, a honvédelemre a költségvetésben előirányzott pénzkeretet egyesek túl kevésnek, mások túl soknak tartják, a kárpótlást egyesek kevésnek tartják, mások soknak. A kézenfekvő következtetés mindebből az, hogy az állam szerepét, az állami döntéseket, amennyire csak lehet, korlátozni kell. Az állam minél korlátozottabb szerepet vállaljon, és a társadalom működése, amennyire csak lehet, ne a mindenható állam parlamenti és kormánydöntésein, beavatkozásán alapuljon, hanem a szabad polgárok kölcsönös megállapodásain, tisztelt Ház! Tehát a saját szerepünket kellene csökkenteni, amikor csak lehet. Ez az elv, ez a liberális alapelv természetesen nem alkalmazható mindenütt. Például a Nemzeti Bank jogállásáról az államnak kell dön teni és sok másról is, így többek között a vagyoni kárpótlás mértékéről és módjáról is. De ha már ez az utóbbi döntés megvan, ha már a kárpótlási jegyeket kiosztják, akkor az állam további szerepe túlnyomórészt a megfelelő privatizációs kínálat biztosításá ra kell, hogy korlátozódjon, tehát arra, hogy legyen mit venni a kárpótlási jegyekért, legyen olyan vagyon, amit lehet venni. Ha van ilyen kínálat, ha van mit venni a kárpótlási jegyért, akkor a kárpótlási jegy valóságos érték. Na már most akkor egy bizony os értelemben ahhoz hasonló helyzet alakul ki, tisztelt Ház, ami Nyugaton ismeretes, ahol ugyanis idős emberek gyakran jelentős megtakarításokkal rendelkeznek. Mindegy, hogy az nem kárpótlási jegyben van, hanem pénzben van, itt éppen arról beszélek, hogy h a a kárpótlási jegy érték, valóságos érték, akkor olyasmi, mintha pénz lenne. Na már most ezeknek a nyugati embereknek, idős embereknek nem szokott az állam a segítségére sietni, hogy most az ő pénzük gyorsan, jól kamatozhasson közvetlen formában, az állam nem szokta elkérni a pénzüket és fizetni érte életjáradékot. Ugyanis létezik Nyugaton a magánszektor, amelyiknek a fejlesztéséről néha, úgy látszik, elfeledkezik a másik oldal. A magánszektor, amelyik versenyez azért, az egész befektetésialaphistória, az egész bankrendszer Nyugaton nagyrészt arról szól, hogy idős embereknek pénzük van, ezt kamatoztatni akarják, ebből életjáradék jelleggel meg akarnak élni, és versengve kínálnak kedvezőbb feltételeket nekik bankok, befektetési társaságok stb.
