Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. június 10. szerda,a tavaszi ülésszak 42. napja - Határozathozatal a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - A rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - DEBRECZENI JÓZSEF, DR. (MDF)
2710 angol parlamentáris gyakorlat egyébként egyáltalán nem ismeri a kétharmados szavazást, amint az köztudott. Norvégiában a norvég rádiószervezet a Kulturális és Tudományos Minisztérium felügyelete alatt áll. A héttagú elnökségből ötöt a kormány – zárójelben: a király – nevez ki, a közvetlenül az elnökség alatt álló intendánst szintén a kormány nevezi ki. Görögországban a rádió és a televízió vezetőit ugyancsak a kormány nev ezi ki, amelynek többségi befolyása van az elnökség, valamint a felügyeletet ellátó közgyűlés összetételében is. Finnországban a parlament a párterőviszonyok figyelembevételével négy évre választja meg a rádió és a televízió igazgatótanácsát, amely megbízz a a rádió, valamint a TV I. és a TV II. igazgatóit. Ausztriában az ORF legfőbb szervét alkotó 30 tagú kuratórium tagjai közül négyet a szövetségi kormány delegál, hatot pedig a pártok ajánlására a párterőviszonyok alapján nevez ki. Spanyolországban a spany ol rádió és televízió főigazgatóját a kormány nevezi ki négy évre. Svédország: a kormány nevezi ki a felügyeletet ellátó műsorszóró bizottság teljes egészét, elnökét és további hat tagját. Dánia: a 11 tagú rádiótanács 9 tagját a párterőviszonyok alapján a parlament választja, vezetőjét, az intendánst a kultuszminiszter nevezi ki. Ugyancsak a kultuszminiszter nevezi ki a televízió élén álló 5 tagú bizottságot teljes egészében. Folytatható lenne még a példasor. Azt hiszem, ennyi elég annak érzékeltetésére, ho gy NyugatEurópában nagyon komoly, sokkal komolyabb szerepe van a kormányzatnak ezen a területen, mint amit ez a törvénytervezet előirányoz. Remélem, hogy senki nem vonja azt kétségbe, hogy Hollandiában, NagyBritanniában, Norvégiában, Görögországban, Finn országban, Ausztriában, Spanyolországban, Svédországban és Dániában demokrácia van, és senki nem állítja azt, hogy ezekben az országokban nincs sajtószabadság e miatt a kormányzati szerepvállalás miatt. Ami a műsorszolgáltatási engedélyek kiadását illeti é s a frekvenciák elosztását, ez gyakorlatilag mindenütt a kormányhivatalok dolga, mindenütt kormánykompetenciába tartozik magának a végrehajtásnak a foganatosítása. Jellemző – csak egyetlen példát mondok – , hogy az Egyesült Államok gyakorlata ebből a szempo ntból a legliberálisabb, ahol egyáltalán nincs is közszolgálati televízió és rádió. Ott is az Amerikai Egyesült Államok elnöke nevezi ki az FCC Hivatal, a frekvenciaelosztó és műsorszolgáltatási engedélyeket kiadó és bevonó hivatal mind az öt tagját, mégho zzá úgy, hogy három tag mindig megegyezik a kinevező elnök pártállásával, és a hivatal elnöke is természetesen megegyezik az elnök pártállásával. Mindezek alapján azt hiszem, hogy semmi túlzás nincs a következő megállapításban, hogy ha a magyar törvényterv ezet és a nemzetközi példák alapján felolvasom, hogy pontos legyen a kijelentés: "A javaslat több külföldi szakértő szerint is messze kiemelkedik a környező országok megoldásai vagy megoldási javaslatai közül. Sokkal kisebb teret enged az egyoldalú kormány párti befolyásnak a közintézmények működésében és a frekvenciák odaítélésében is. Biztosítani akarja a sokszínűséget, az információáramlás szabadságát, a különböző nézetek megjelenési lehetőségét és az adások tartalmában a pártoktól való formai függetlensé get, a közmédiák esetében kizárná az egyoldalú pártbefolyást. Tény, hogy szövegében liberálisabb a nyugateurópai megoldásoknál." Ezek nem az én szavaim. Ezek Molnár Péter szavai, aki a Magyar Narancs május 27i számának címoldalán egy írásban társával egy ütt tette ezeket a megállapításokat. Itt nem tudom megállni, hogy kifejezzem nagyrabecsülésemet Molnár Péternek ezért az őszinteségért és korrektségért. Tovább növekedett a szememben. Nem túlzok tehát, ha most már a saját szavaimmal azt mondom, hogy ez a t örvénytervezet, amit a kormánypártok hajlandók elfogadni, ez a liberalizmus világrekordját jelentené, és hogy bizony, a pártállami MDF a tekintélyelv és a sajtót, a rádiót és a televíziót bekebelezni akaró MDF és annak a kulturális bizottságban fészkelő ál liberálisai eléggé messzire mentek az engedmények terén, hogyha egy ilyen törvénytervezetet készek elfogadni. (9.50)
