Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. június 3. szerda, a tavaszi ülésszak 39. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Dornbach Alajos): - HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
2526 Én mint a bizottság elnöke, a b izottság felhatalmazása nevében itt többször elmondtam, hogy mi tartjuk az eredeti javaslatunkat. De teljesen törvényesek voltak azok a módosító indítványok, amiket benyújtottak. Teljesen törvényes volt a költségvetési bizottság eljárása, és ezek a problém ák pedig, amik itt fölmerültek, ezek sajnos, a témából folynak. Tehát az semmiképpen nem áll fenn, hogy én valótlanságokat állítva mutattam volna rá itt bizonyos anomáliákra, és ha most már szónál vagyok, még egyszer megismétlem azt, hogy ebben az eljárásb an semmiféle törvénytelenség nem volt, és ha a demokráciának komolyan vesszük a játékszabályait, akkor véleményem szerint egy szavazási eredmény után nem lehet azt mondani, hogy nem veszek részt a szavazásban. Hogyha annak a szavazási eredménynek más lett volna a tétje, illetőleg a számadata, akkor nem következik be. Én úgy vélem, hogy a demokráciában el kell fogadni a többségi döntéseket. (Derültség a bal oldalon.) Ennek az ügynek pedig a továbbvitelére fönntartom javaslatomat és álláspontomat, amit az elő bb elmondtam. Tehát azt mindenképpen visszautasítom, hogy itt bármiféle korrupció lenne, mert ez is elhangzott, és azt is, hogy én valótlanságokat állítottam. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Ugyancsak Hack Péter kér viszonv álaszra lehetőséget. Megadom a szót. (Felzúdulás a jobb oldalon. – Hodosán Róza: Nyugi!) Napirend előtti felszólaló: Dr. Hack Péter (SZDSZ) HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Csépe Béla azt mondta, hogy nem emelkedett törvényerőre Ró zsa Edit javaslata. Rózsa Edit javaslata szabályozta volna azt a törvényes eljárást… (Zaj a jobb oldalon.) …, aminek keretében ez a döntés kikerült volna a többségi indulat köréből. Ehelyett, Elnök Úr, tisztelt Ház, folyt egy olyan eljárás, amiről szeretné m még egyszer elmondani: tavaly is kudarcot vallott, tavalyelőtt is problémákat okozott, és az idén is kudarcot vall, mert a múlt héten éppen a Kisgazdapárt vonult ki ebben az ügyben, mert úgy ítélte meg, hogy a szavazás eredménye más, mint amiben a koalíc iós pártok egymás között megállapodtak. Na most, tisztelt Csépe Béla, ön azt mondja, hogy itt az a rendszer, hogy a többség azt szavaz meg, amit akar. Szerintem a társadalmi szervezetek támogatásánál ez így nem működhet. Ha így lenne, akkor nem kellett vol na felállítani ezt a hatpárti vagy hét frakcióból álló bizottságot, nem kellett volna öt hónapon keresztül azzal fárasztani képviselőket, hogy megegyezést próbáljanak kialakítani, nem kellett volna öt hónapon keresztül vitatkozni különböző megoldásokról, h ogy kialakuljon egy konszenzusos megoldás. Ha csak a többség azt szavaz meg, amit akar, akkor szavazza meg, ettől mi sem zárkózunk el, de ebben mi nem kívánunk részt venni. Azért nem kívánunk részt venni, mert ez a megoldás, amit önök keresztül akarnak vin ni, ez olyan eredményekkel jár, amiket önök nehezen tudnak megmagyarázni a közvéleménynek. Nehezen tudják megmagyarázni, hogy az önök pártjaiban szereplő személyek részvételével működő szervezetek miért kapnak több pénzt a végeredményben, mint az eredeti m egállapodásban. Éppen Csépe Béla képviselő úr előtti sorokban is ülnek olyanok, akiknek a szervezete nagyobb támogatást kap, mint az eredeti megállapodásban volt az eddigi szavazatok eredményeként. Miért van az, hogy az Ifjúsági Demokrata Fórum több pénzt kap, mint bármelyik más párt ifjúsági szervezete? Miért van az, hogy a bizottságban részt vevő, a konszenzus kialakításában részt vevő Szeleczky Zoltán képviselőtársam módosító indítványokat nyújt be az ellen a konszenzus ellen, amelynek a kialakításában r észt vett, és ezt önök elfogadják és támogatják. Akkor milyen a szavuknak a súlya, amikor megállapodunk? Mi az a megállapodás, aminek alapján elkezdődött ez a