Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. június 2. kedd, a tavaszi ülésszak 38. napja - Határozathozatal az egyes saját jogú nyugdíjak emeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról - ELNÖK (Szabad György):
2432 Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Alkalmazzuk azt az eljárást, hogy ebben az esetben is határozathozatal útján veszi tudomásul, vagy veti el a Ház az ügy rendi bizottság állásfoglalását. Tehát határozathozatal következik a Házszabály értelmezésének kérdésében. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés – 4 államtitkári szavazattal – 211 szavazattal 1 ellenében, 9 tartó zkodás mellett egyetért az ügyrendi bizottság állásfoglalásával az új Házszabály sürgető megalkotásáig indokolt eljárás tekintetében. Tisztelt Országgyűlés! Ismét figyelmeztetve, hogy számos rövid határozatra kerül sor, s ezért kérem a Ház határozatképessé gének fenntartását, ismertetem mai ülésnapunk várható programját. Először egyes előterjesztések részletes vitára bocsátásáról határoz az Országgyűlés. Majd a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvényjavaslat részletes vitája következik. Ezt kö veti a rádióról és a televízióról szóló javaslat általános vitája. Majd folytatjuk a frekvenciagazdálkodásról szóló javaslat vitáját. Délután a szokott időpontban, 14 és 16 óra között interpellációk és kérdések elmondására kerül sor. 1/4 5kor – nyomatékos an szeretném fölhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy hét nemzetközi szerződés, illetve egyezmény megtárgyalása és határozathozatala következik a diplomáciai képviseletek küldötteinek jelenlétében, némileg ünnepélyes formában. Nagyon fontos, hogy 1/4 5ko r a Ház határozatképes legyen és maradjon a további határozathozatalok idejére. A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos határozathozatalokat ugyanis a koncessziós törvénnyel összefüggésben egyes vízügyi közlekedési törvények, törvényerejű rendeletek módosí tásáról szóló törvényjavaslat határozathozatala követi. Ezt követi a köztársasági elnök tiszteletdíjáról szóló javaslat határozathozatala. Majd a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását szabályozó országgyűlési hatá rozathozatal folytatása és befejezése következik. Ezután a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről és az államháztartás vitelének szabályairól szóló törvény módosításáról intézkedő javaslat részletes vitájának befejezése és határozathozatala. (10.30) Ezt követi az egyes saját jogú nyugdíjak emeléséről szóló, országosan várva várt országgyűlési határozati javaslat határozathozatala, majd a Dorogi Szénbánya Vállalat állami alapjuttatással kapcsolatos tartozásának rendezéséről szóló országgyűlési határoz ati javaslat határozathozatala. Határozathozatal az egyes saját jogú nyugdíjak emeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az egyes saj át jogú nyugdíjak emeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitáját az Országgyűlés lezárta, de a részletes vitára bocsátás kérdésében még nem határozott. Indítványozom tehát a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az országgyűlési határozati j avaslatot bocsássa részletes vitára. Kérdezem az Országgyűlést, egyetérte ezzel. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm.