Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 26. kedd, a tavaszi ülésszak 35. napja - A büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat álalános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KARCSAY SÁNDOR, DR. a KDNP vezérszónoka:
2297 (13.00) Legyene halálbüntetés vagy sem? Szerintem ez már eldöntött kérdés tulajdonképpen, de fölvetődik. A büntetést a cselekvés súlya, vagy az elkövető személyi tulajdonságainak figyelembevétele alapján szabjáke meg? Ezek azok a fő kérdések, amelyekhez a büntető törvénykönyvek legtöbb konkrét rendelkezése mindenütt idomul. A javaslat indoklását olvasva és hallva kitűnik, hogy az előterjesztő az igazságos vagy a tett súlyához igazodó büntetés elvéhez kívánt irányt venni. Ezzel az alapelvvel a Kereszténydemokrata Néppárt alapvetően egyetért. A cselekvés súlyát, az abban rejlő társadalomellenességet az egyes cselekményeknél meghatározott büntetési tételeknek kifejezésre kell juttatniok, és az ítélet akkor jó, akkor igazságos, ha a büntetési tétel a cselekvés súlyához, a büntetés pedig a büntetési tételhez igazodik. Az elkövetőkben rejlő körülményeknek, érzéseknek, indulatokna k, motívumoknak vagy akár előéletének csak másodlagos jelentőséget szabad tulajdonítani, mert a büntetést alapvetően a cselekvés súlyának kell determinálnia. Hozzátehetem még: ha a büntetés kellően védi a személyt, a közösséget, a társadalmat, de egyidejűl eg elriaszt, és adott esetben nevelőhatású is, akkor lehet igazságos és hasznos. Az elkövető személyi körülményeinek vizsgálatával a múlt rendszer büntetőpolitikája tulajdonképpen visszaélt. Hol az egyes elkövetők terhére, hol más elkövetők javára. Egyike a legsúlyosabb visszaéléseknek az volt, hogy a kemény diktatúra idején minden bűncselekménynél, az úgynevezett puha diktatúra időszakában pedig a politikai bűncselekményeknél súlyosbító körülménynek tekintették az elkövetőnek osztályidegen, különösen úgyne vezett osztályellenség voltát, ugyanakkor az aktív rendszerhűség, a cselekvő együttműködés a rezsimmel mindig enyhítő körülményt jelentett. Ez a büntetőpolitika mindig formálni akarta az elkövetőket, időnként változóan, hol a büntetések kegyetlen súlyával, hol pedig azoknak elbagatellizálásával, szinte jelképessé tételével. A büntetési tételek ezért gyakran illúzórikusokká váltak, mert azok törvényben megállapított felső határaitól sok esetben felfelé lehetett eltérni, alsó határától pedig sok esetben, még több esetben el lehetett térni. A jelen javaslat valóban nagy lépést tesz a tett súlyához igazodás elve felé azáltal, hogy megszünteti a visszaesők elleni túlzott szigort, és ezt végigvezeti a hatályos Btkban a visszaesőket sújtó számos szabályozás tekint etében. Következetlen és vitatható viszont a javaslat akkor, amikor módosítja a Btk. 87. szakasz (1) bekezdését, és a kivételesen szó kiiktatásával tulajdonképpen korlátlan, általános lehetőséget biztosít a büntetési tétel alsó határától lefelé való eltéré sre. Méghozzá úgy, hogy a nem módosított 83. §ra hivatkozik, és ezáltal pontosan az elkövető személyi, társadalmi veszélyességének enyhébb voltára tekintettel teszi lehetővé a cselekvés súlyával arányban nem álló enyhébb büntetés kiszabását. Véleményünk s zerint ez a rendelkezés pontosan az ellenkező irányba hat, mint a meghirdetett, a tett súlyához igazodó ítélkezés elve. A másik rendezőelv, amit ugyan a javaslat indokolása nem nevez nevén, az elkövető irányában megnyilvánuló humanizmus. Ez tükröződik nemc sak a halálbüntetés megszüntetésében, hanem példaszerűen mondva többek között a prostituáltak és kábítószerfogyasztók megítélésében is, akik a javaslat indokolása szerint többé- kevésbé maguk is áldozatok. A kereszténydemokraták természetesen örömmel üdvö zölnek minden humanista törekvést, mind a büntetés kiszabásában, mind – hozzátenném – a büntetés végrehajtásában is, és én ezt személy szerint is üdvözlöm.
