Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 34. napja - A távközlésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - TOMPA SÁNDOR (MSZP)
2257 hogy a gazdaság egészének fejlődésénél gyorsabb ütemben megkezdje a felzárkózást a társadalom szükségleteihez. Egy ilyen törvény megalkotásánál azonban elő feltételek is vannak. Először is egyértelműen ismertek kellenek legyenek a társadalom által elérni kívánt távközlési célok. Másodszor: ezekhez a célokhoz a szükséges gazdaságpolitikai eszközrendszer rendelkezésre álljon. Ezt összefoglalva nevezhetnénk távk özléspolitikai koncepciónak, amely ma többékevésbé nincs; legalábbis nincs arról információnk, hogy vane érvényes távközléspolitikai koncepciója a kormányzatnak. Majd harmadszor: fel kell tárni a távközlésben működő üzleti és érdekviszonyokat; világos, műszakilag is egyértelmű fogalommeghatározásokat, definíciókat kell alkalmazni. A törvény egyik alapvető feladata a távközléspolitikai koncepcióban megfogalmazott eszközrendszer működéséhez a jogi és szervezeti keretek biztosítása, a távközléspolitika v égrehajtásával kapcsolatos feladatok – beleértve a szabályozást is – rendszerezése, a szervezetekhez rendelése. Nézzük meg ezek után, mire épül a jelenlegi törvénytervezet. A bevezető rendelkezésekben megfogalmazza a céljait ennek a törvénytervezetnek, ill etve törvénynek. Ebben szól a vállalkozások és verseny elősegítéséről. Erről a későbbiekben, különösen a versenyről, és hogy szeretjüke a versenyt, még szeretnék szólni. Az eszközrendszerrel kapcsolatban. Mint már említettem, nincs igazán elfogadott távkö zléspolitikai koncepció, tehát nem igazán lehet elemezni, hogy a törvény megfelele a célkitűzéseknek. Minden alapunk megvan tehát arra, hogy a törvényt öncélúnak tekintsük. Érdemes azonban mégis megvizsgálni, hogy a szövegből kikövetkeztethetőe valamily en nem kinyilvánított cél vagy szándék. Az üzleti és érdekviszonyokról. A törvény ezzel a kérdéssel szinte egyáltalán nem foglalkozik. A szolgáltató, előfizető jogviszonyon kívül mást nem ismer, de a kettő közül csak a szolgáltatóra ad fogalommeghatározást – a fogalmak témakörben a 25tel jelzett fogalom. A bérlői és viszonteladói viszony – noha a korszerű távközlésszabályozás kulcsfogalmai közé tartozik – meg sincs említve. (19.30) A fogalmakkal kapcsolatban már itt az eddigi vitában is többen különböző a nomáliákra, értelmezésekre, értelmezési zavarokra utaltak. Ezekre nem kívánnék kitérni, csak meg tudom erősíteni, hogy bizony elég nehéz egyértelműen használni a törvényjavaslat mellékletében megtalálható fogalmakat. Van itt előttünk olyan módosító javasla tcsomag, amely megpróbálja újradefiniálni ezeket a fogalmakat. Ez a helyzet, nevezetesen a fogalmak tisztázatlansága lehetetlenné teszi sok paragrafus értelmezését, és ezzel elemzésük is érthetetlenné válik. Így nem marad már lehetőségünk, mint megpróbálni kielemezni, hogy milyen ki nem mondott szándékok húzódnak meg a tervezet mögött – azaz a leírt koncepció híján megpróbáljuk kihámozni azokat. A külföldi gyakorlat azt mutatja, hogy a távközlés liberalizálásában élen járó országok a távközlés szabályozó sz ervezetét igyekeznek lehetőség szerint függetleníteni a politikai változásoktól, és ezért azt közvetlenül a Parlamentnek felelős szervezetek kezébe adják; az USÁban, NagyBritanniában figyelhetünk meg hasonló szervezeteket. Az állammonopolista távközlésse l rendelkező országokban viszont mindig egy szakmai minisztérium kezében van a felügyelet. Ebben az esetben a szabályozás nem téma, nincs mit szabályozni. A jelen törvényjavaslatban az állam tulajdonosként, résztulajdonosként, szabályozóként, felügyelő és engedélyező szervként van jelen, és mindezen jogkörök többsége a miniszter kezében van. Így különösen a tulajdonosi és szabályozási funkciók egy kézben tartása igényelne megfontolást, hiszen a kettő könnyen ellentétbe kerülhet egymással. A szabályozási jog kör a közérdeket képviseli, a tulajdonosi az államérdeket. Tehát a törvénynek ez a része egy erősen állammonopolista, ortodox felfogásra épül, amelyben a piaci elemek engedélyezésének egyetlen oka
