Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 10. hétfő, a tavaszi ülésszak 3. napja - Bejelentés: Balogh Gábor jegyző - Az ülésnap bezárása - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
182 Magyarországon egy megfelelő agrárprogram, egy agrárpolitika, amiből tudhatnánk, hogy milyen szerep jut a mezőgazdasági termelőknek, é s kialakulna egy olyan agrárpiaci rendtartás, amelyik vagy az általa javasolt eszközökkel, vagy más ismert módszerekkel, a kvótákkal, az intervenciós fölvásárlással s egyebekkel szabályozná a magyar agrártermelést. Természetesen mindegyik technikának megva nnak a maga előnyei, megvannak a maga hátrányai. A garantált árak hátránya az, hogy a Kormányt pénzügyileg rendkívüli módon megterheli. Az általa javasolt technikának is lehet olyan hátránya, hogy vajon közöttünk hány olyan termelő van, aki abban az esetbe n, ha a termékeit az önköltségi áron vagy a fölött nem tudja értékesíteni, akkor például mit csinál a termeléssel: egy vagy két évig szüneteltetie vagy csökkentie? A mezőgazdasági népesség a hazai fogyasztáshoz viszonyítva nagy létszámú és a hazai fogyas ztásnak több mint egymásfélszeresét kitevő termék elhelyezésére és tárolására pedig azt gondolom, hogy nincsenek meg a pénzügyi feltételek a termelők zsebében, a feldolgozók zsebében. Tehát én tulajdonképpen az ő javaslatával egyetértek, viszont sürgetném egy átfogó agrárpiaci rendtartás kialakítását, ami, azt gondolom, hogy egyedül reális megoldása a mezőgazdasági termelésnek, a hazai ellátás és a termelők biztonságának. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt O rszággyűlés! A vitát lezárom. Megkérdezem dr. Kupa Mihály miniszter urat, hogy most kíváne válaszolni vagy pedig a határozathozatal előtt. KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Nem most. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Nem most, a határozathozatal előtt. Tehát holnap , előreláthatólag az interpellációk után kerül sor a határozathozatalra. A másik költői kérdést már fel se teszem, hogy kívánjae az Országgyűlés, hogy folytassuk a munkát, hanem azt jelentem be, hogy holnap a ma elmaradt napirendi pontok megtárgyalásával folytatjuk. Egészen konkrétan a szövetkezetekről szóló törvény hatályba lépéséről és az átmeneti szabályokról szóló törvény módosítását indítványozó törvényjavaslattal kezdjük, és folytatjuk abban a sorrendben, ahogy ma elnök úr ismertette a tárgysorozatot . Még jegyzői bejelentés következik, és utána berekesztem az ülést. Bejelentés: Balogh Gábor jegyző BALOGH GÁBOR jegyző (olvassa) : Holnap reggel 9 órakor a Testvéri közösség alkalmán a Gobelinteremben Zimányi Alajos aranyosapáti református lelkipásztor s zolgál. Az ülésnap bezárása ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésünket berekesztem. Viszontlátásra. Jó pihenést kívánok. (Az ülésnap 19 óra 59 perckor ért véget.)