Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 13. hétfő, a tavaszi ülésszak 22. ülése - Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
1427 Tehát ezért én a mai javaslatunk támogatását kérem a tisztel t Ház valamennyi képviselőjétől. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Salamon László képviselő úr a Magyar Demokrata Fórumtól. Felszólaló: Dr. Salamon László (MDF) SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF) Tisztelt Országgy űlés! Tisztelt Ház! Hack Péter képviselőtársam jóvoltából most voltaképpen megismételhetjük azt a vitát, amelyet 1991 januárjában vagy februárjában – már pontosan nem emlékszem – ebben a kérdésben lefolytattunk. Én időkímélés céljából most nem fogok részle tesebb érvelésbe bocsátkozni, csupán a leglényegesebb dolgokra és azokra is egész röviden, utalásszerűen szeretnék hivatkozni. Mindenekelőtt előrebocsátom, hogy a Magyar Demokrata Fórum a Kormány előterjesztésével egyetért és a lehetséges megoldások közül ezt jónak, elfogadhatónak találja és támogatja. Ami Hack Péter képviselőtársam javaslatát illeti, ezt ma kaptuk kézhez, e tekintetben én tehát – legalábbis formális okokból – Fórumálláspontot nem mondhatok, saját véleményemet mondhatom el. De úgy érzem, a tavalyi álláspontunk bizonyos fokig egy jelzés. Tavalyi álláspontunk egyértelműen azt a gondolatot, azt a javaslatot, hogy menet közben, a választásoknak egy adott részterületén leszállításra kerüljön az érvényességi küszöb, ezt a gondolatot az Országgyűl és és közte a kormánykoalíció nem fogadta el. Amiben itt külön most vitába szeretnék szállni Hack Péter képviselőtársammal, az annak a kérdése, hogy vajon igazoltae a jövő azt a megállapítását Hack Péternek, hogy ez a törvény rossz. Kérem szépen, nem igaz olta. Hack Péter képviselőtársam egyetlenegy választókerület problémáját emeli ki, és nem teszi a mérleg másik serpenyőjébe a másik két megüresedett választókerület eredményes időközi válsztását. A szerencsi választókerületre utalok, illetőleg a VII. kerül eti választókerületre, ahol kétségtelenül nem az első nekifutásra, de végül eredménnyel sikerült a mostani hatályos, érvényes törvények alapján is mandátumot betölteni. A három esetből tehát – azt kell mondjam – kettő egy a törvény javára. A másik megállap ításom, amit hangsúlyozni szeretnék az, hogy ettől függetlenül és abban az esetben is, ha a törvénynek egyes vonatkozásait végig lehet vagy végig kell gondolni, sem mondanám azt, hogy ez a törvény rossz. És én egyáltalán nem így értettem a belügyminiszter úr előterjesztését, hogy ő azt mondta volna, hogy a törvény rossz és ezért kell azt végiggondolni. Ezt a törvényt nem azért kell végiggondolni, hanem egyrészt azért, mert van egy olyan politikai – nyugodtan mondhatom – ígérete a különböző parlamenti erőkne k, szándéknyilatkozata, hogy a nemzetiségek képviseletét valamilyen formában meg tudja oldani úgy, hogy azok közvetlenül, pártoktól függetlenül is valamilyen választási technika keretében megjelenjenek. Ez az igény a nemzeti és etnikai kisebbségek részéről a mostani kisebbségi törvény tervezett munkálatai kapcsán is megfogalmazódott, és nyilvánvalóan ez egy olyan igény, amit végig kell gondolni és lehetőség szerint teljesíteni kell tudni. Ez az egyik. A másik. Amiket a végiggondolás fölvet, azok valóban oly an kérdések, amelyekre a belügyminiszter utalt, határainkon kívül élő magyarság tekintetében fölmerülő kérdések, de egészében véve én azt emelem ki a belügyminiszteri értékelésből, hogy ez a törvény egészében igenis kiállta az idő próbáját, kiállta azt az egyszeri választást, ami eddig ezt a törvényt – hogy úgy mondjam – vizsga alá vette. És az időközi választások is – amint utaltam rá – jobbára igazolták a törvény életképességét és megfelelőségét. Természetesen más kérdés, hogy a törvény működése kapcsán m indenfajta tapasztalatot értékelni kell, azt egyetértésre törekedve – hiszen ez egy kétharmados törvény, jól tudjuk – végig kell gondolni és minden célszerű és hasznos módosítást, ami annak fog mutatkozni, annak idején nyugodtan el kell végezni. Ez kétségt elen.