Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 7. kedd, a tavaszi ülésszak 21. napja - A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslat, az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló törvényjavaslat és az állam vállalkozói vag... - ELNÖK (Szabad György): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ)
1330 amelyek mint elmél eti alapvetések már régen megfogalmazódtak, biztos, hogy sikerre fognak vezetni. Ebben a folyamatban újólag üdvözlöm a három törvényjavaslatot és még egyszer alá szeretném húzni azt, hogy ezeknek az elfogadása sürgős, és egyáltalán sürgős a privatizációnak a megfelelő formában, az állami tulajdon kellő védelmével való felgyorsítása. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében, magam és frakcióm nevében ajánlom a tisztelt Háznak, hogy mielőbb fogadja el ezeket a törvényjavaslatokat. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖ K (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Szalay Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Szalay Gábor (SZDSZ) SZALAY GÁBOR (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most, hogy végre a gazdasági rendszerváltás leglényegesebb k érdésköréről, a privatizációról vitatkozunk s ennek következményeként nyilván majd törvényt is alkotunk, úgy gondolom, hogy bevezetésként legalább pár szó és gondolat erejéig nem érdemtelen a privatizáció külföldi előzményeire, külföldi tapasztalataira kit érni. Míg a 70es évekig a világban elszórtan előforduló privatizáció esetleges és korlátozott mértékű volt, addig az utóbbi másfél évtizedben – mondhatni – kísértet járta be, vagy inkább söpörte végig a világ országait, a privatizáció kísértete. A legeltö kéltebb privatizáló kétségkívül Margaret Thatcher NagyBritanniája és Jacques Chirac Franciaországa volt, de még Spanyolország, Ausztria és Svédország szocialista vezette kormányai is privatizációban találtak gazdasági problémáik legalábbis egyikéremásiká ra orvosságot, megoldást, és nem véletlenül, hiszen a privatizáció mellett nagyon sok érv szól: például gazdaságiak. Ugyanis a nagy állami monopóliumok feltörésével így lehet versenyhelyzetet teremteni a gazdasági szféra szereplői számára, s ennek társadal milag jótékony hatása közismert, hisz a magánvállalatok az állami vállalatoknál olcsóbban, hatékonyabban termelnek az esetek többségében. Szólnak ezután ideológiai érvek is a privatizáció mellett, hisz így lehet visszaszorítani az állam túlsúlyát és vele e gyütt a túlsúlyos állami tulajdont, mely már önmagában is az ellenőrizhetetlen monopóliumok kialakulásával jár. Így lehet visszaszorítani a mindenható államot, ahogy ezt az egykori francia pénzügyminiszter, Eduard Balaguer említette: "Jobban hiszek az embe rben, mint az államban". Körülbelül ez a privatizáció ideológiai vezérgondolata. Szólnak azután természetesen pénzügyi érvek is a privatizáció mellett, hisz míg egyrészt ritkulnak a költséges állami beruházások, addig ugyanakkor privatizációs többletbevéte lhez jut a költségvetés és ráadásul ezenközben könnyebben juthatnak hitelhez a flexibilisebb privátvállalatok a nemzetközi tőkepiacon. De menedzseri érvek is vannak a privatizáció mellett, hisz így csillapodhatnak az örökös kemény konfrontációk a miniszter ek, minisztériumi főtisztviselők és a gazdaság állami szektorának vezetői között a bérszínvonal, beruházási terv, hitelfeltételek, s más egyéb hasonló kötöttségek tömege ügyében és tárgyában. S végül nem lehet elhallgatni azt a tényt sem, hogy vannak, volt ak és lesznek is kormányok, amelyek politikai érveket is fel tudnak sorakoztatni, hisz kedvükre szolgál a privatizáció azon következménye is, miszerint az állami ipari nagyvállalatok egy részének felaprózódása vagy éppen megszűnése legtöbbször a szakszerve zeteket és a baloldalt fosztja meg támogatottságuk egyik tradicionális bástyájától. A privatizációs törekvéseket tehát világszerte sokféle meggondolás motiválja, de leglényegesebb ok tán mégis az az általános csalódottság, amelyet az állami beavatkozások g yakori eredmnytelensége, az infláció és az adók magas szintje, a dirigizmus és a súlyos eladósodás jelent. Így hát a többi, egykor szocialistának mondott középkeleteurópai országgal együtt nekünk is jó
