Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 31. kedd, a tavaszi ülésszak 19. napja - A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
1211 tartásdíjat is követelt a közös gyerekük számára. Mindenkinek igaza van itt, az előttem hozzászólóknál, egyetlenegy pontban van probléma. Én utá nanéztem – volt módomban Svájcban, Genfben ennek utánanézni: igenis, figyelemmel kísérik a mi döntésünket. A jelenleg érvényes döntésünk, ami itt ajánlva van, nem felel meg annak, amit elvárnak tőlünk. Tehát újra történik átirat a Külügyminisztériumba – sa jnos, Katona Tamás államtitkár úr nincs itt, ő foglalkozott az üggyel, és boldog volt, amikor az Alkotmánybíróság meghozta a határozatát, telexezett ki, hogy rendben van ez a dolog, és napirendre tért. Hol van, ami probléma az egészben? A jogszabálymódosít ásunk azt mondja ki, korlátozza a korlátlan perindítást, és arra helyezi a súlyt, hogy a kiskorú helyett pert indíthat az anya, illetve kötelesek meghallgatni az apát is. A gyámhatóságnak ebben diszkrecionális joga van, és azt figyeli, hogy mi a kiskorú ér deke. Igen, Hölgyeim és Uraim, pontosan egy konkrét ügyben homlokegyenest ellenkező véleménye van – ebben a konkrét ügyben is – a pécsi gyámhatóságnak, mint a Budapest XII. kerületi gyámhatóságnak. Nem elfogadható csak az, hogy "amennyiben a kiskorú érdeke", mert ez olyan mérlegelésre ad okot, annyira egyéni, személyi benyomások alapján biztosítja a döntést, ami jogrendszerben, jogállamban nem tartható. Hiányzik tehát a jogszabályból az, hogy ezek, és ezek, és ezek a tételes, taxatív felsorolások ha fennállnak, akkor lehet megállapítani a kiskorú érdekét. A "kiskorú érdeke" egy általános dolog és – ismétlem – konkrétan tudom bizonyítani azt, hogy egész más véleménye van például Budapesten dr. Bognár Szabolcs – igen jelentős és általam nagyon nagyra becsült – családjogásznak… (Közbeszólás a bal oldalról: Ez itt a reklám helye!) , más a véleménye az egyik gyámhatóságnak, más a véleménye a másik gyámhatóságnak. Attól függhet egy gyermek ügyében indított per, hogy vajon e gy adott helyen hol él, hol lakik, melyik gyámhatósághoz tartozik? Mert erről van szó. Ezért én sajnos nem tudom megszavazni ezt – részben azért, mert tudom, hogy amennyiben ez így fog keresztülmenni, valószínűsíteni merem, hogy az Alkotmánybíróság újból a lkotmánysértőnek fogja tartani, és ettől függetlenül a genfi Emberi Jogok Központjának irodájánál ezen a számon napirenden van, nincs lezárva az ügy. Senki sem figyelt fel rá, de ezzel újra kellemetlenségeink lehetnek. Szükségesnek tartanám tehát azt, hogy taxative, tételesen – ahogy ez jogászoktól elvárható – föl legyen sorolva, hogy melyek azok a tények, amelyek esetében a kiskorúnak érdeke. Például börtönviselt az apa, nem tudja ellátni… Mindig meg tud győzni az anya egy másik nőt, tegyük föl, de nincs a bban a helyzetben a gyámhatóság, hogy ő maga, csak benyomása alapján megnyugtatóan tudja eldönteni, hogy lehete pert indítani, vagy nem. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalról.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Kérdezem az Ugrin Emese által vezetett Kisga zdaképviselőcsoportot, kíváne szónokot állítani… Senki sem jelentkezett. Köszönöm. Kérdezem a független képviselőket. (Fodor István int: Nem.) Nem kívánnak. Köszönöm szépen. Megkérdezem Balsai igazságügyminiszter urat, kíváne válaszolni az elhangzottak ra. Dr. Balsai István igazságügyminiszter válasza BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Úgy gondolom, Inotay képviselő úr fejtegetései válasz nélkül nem hagyhatók. Szeretnék kéthárom dolgot a törvénnyel kapcsolatban kiemelni. Előszö r is: a törvény előkészítése és a parlamenti bizottsági vitája során egyértelműen megállapítható volt, hogy a törvény minden szempontból megfelel nemcsak a magyar Alkotmánybíróság ítéletének, hanem a képviselő úr által hivatkozott nemzetközi egyezményeknek is – figyelemmel arra, hogy természetesen Magyarországon, Magyarországra vonatkozó törvényt alkotunk.