Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 30. hétfő, a tavaszi ülésszak 18. napja - Bejelentés: Juhász Péter jegyző - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-től 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat ... - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SZAUTER RUDOLF (MDF)
1180 Az előterjesztők az 194547ben kitelepített német lakosság azon részét óhajtották a kárpótlásból kizárni , akik külföldön, azaz Németországban kárpótlásban részesültek azon az egyébként helyes elv alapján, hogy ugyanazon kárért kétszer kárpótlást kapni ne lehessen. Mint sokunk előtt is ismeretes – tisztelt Képviselőtársaim – , '45 és '47 között körülbelül 220 ezer magyarországi németet telepítettek ki az országból úgy, hogy fejenként maximum 80 kilogrammos csomagot vihettek magukkal. A kitelepítésre vonatkozó határozatok kézbesítésével egyidejűleg vagyonukat zár alá vették, tehát még lehetőségük sem volt bármit eladni és így pénzben vagy – teszem fel – aranyban kivinni. Most nem óhajtok itt vitát nyitni azon, hogy ki kötelezte a magyar államot a német lakosság kiűzésére, hiszen tudom, hogy '4548ig itt kvázi demokrácia volt. De azt tudom, hogy a 80 kilogrammos csomagot nem Jaltában írták elő. A németek vagyona tehát itt maradt föld, esetenként terményével együtt, ház, bútorostul, ruhával, spájz élelmiszerrel tele, istálló állatokkal, nem sorolom tovább. A kitelepítettek kétharmada Németország nyugati zónájába ke rült, egyharmada a kitelepítési hullám végén a szovjet zónába – csöbörből vödörbe kerültek. Az előbbiek az itthon maradt vagyonuk arányában, tehát a NyugatNémetországba kerültek, teherelosztó segélyt kaptak a német államtól a német adófizetők pénzéből. Ez t a segélyt Lastenausgleichnek nevezik. Gyorsan meg kell jegyeznem, hogy a keleti zónába kitelepítettek természetesen nem kaptak semmit. A nyugati zónába került magyarországi németek segélyezéséről rendelkező törvény preambuluma itt van előttem. Itt jelent ik ki a német törvényhozók azt, hogy ezt a segélyt nem tekintik az itt felvett vagyon kárpótlásának. Nos, itt kezdődik, tisztelt képviselőtársaim, ezért voltam oly hosszadalmas, a bonyodalom. Kizártnak tartom azt, hogy megállapodás híján a német kormány li stát adna arról, hogy kinek milyen mértékű segélyt adott, tehát az előterjesztésben foglaltakat igen könnyű lenne – ha marad ebben az állapotában – kijátszani. Nagyon sajnálatosnak tartom azt a tényt, hogy az elmúlt 45 évben a német és a magyar kormány köz ött nem került sor egymás között vagyonjogi kérdéseket tisztázó tárgyalásokra. Mint tudjuk, a háború végére a fasiszta Németország 3 milliárd birodalmi márka értékben maradt adósa a háborús szövetségesének, Magyarországnak. A tárgyalások hiányában fennmara dt elszámolatlanságot viszont ne a kisembereken verjük le. A vagyon végül is itt maradt Magyarországon, érintetlenül. Néhány objektív megjegyzést is engedjenek meg, képviselőtársaim. A nyugati zónába körülbelül 170 ezer személy került, ez 3040 ezer család ot jelent. Nagyon sokukat nem érdekli már az itt maradt vagyon, sokan nem élnek már. Becslésem szerint 1015 ezer igénybejelentővel kell számolnunk. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az első kárpótlási törvénnyel kapcsolatban 830 ezer ember adott be igényt, ez a 1015 ezer igénylő nem oszt és nem szoroz. Tudomásomra jutott, hogy Németországban az elűzöttek körében mozgalom indult azzal a felkiáltással, hogy ne kérjünk kárpótlást ettől a szegény országtól. Nos, úgy érzem, lemondani a kárpótlásról csak akkor tu dnak ezek az emberek, ha abba bevonjuk őket. Tisztelt Képviselőtársaim! Módosító indítványunk, melynek nem titkolt célja az elűzött németek kárpótlásban részesülők körébe vonása, azon túl, hogy javítja ezeknek az embereknek a viszonyát a kényszerűen elhagy ott hazához, javítja Magyarország nemzetközi megítélését is. Most még egy szempontot engedjenek itt röviden kifejteni. Nem foszthatjuk meg javaslatunk elutasításával szomszédainkat a Kárpátmedencében attól a lehetőségtől, hogy az országukból kitelepített vagy politikai okokból elüldözött magyarok vagyona után ezek az országok is kárpótlást adhassanak. Szót kell ejtenem még Wekler Ferenc és Freund Tamás három változatot előterjesztő módosító indítványáról, amit 5326os számon terjesztettek elő abbeli félelm ükben, hogy elfogy a második kárpótlási törvényben érdekeltek által licitálható föld. Az aggodalom jogos. Több németek lakta
