Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 30. hétfő, a tavaszi ülésszak 18. napja - A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslat, az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló törvényjavaslat, valamint az állam vállalko... - ELNÖK (Szabad György): - PALOTÁS JÁNOS (független)
1169 utolérni lehetetlen. Ezért előttünk más lehetőség nincs, mint elemezni, tudomásul venni ezeket a kockázatokat, s a lehető legnagyobb megfonto ltsággal, de fokozott gyorsasággal, a kockázatok szinte teljes körű felvállalásával, nagy ütemben kell haladnunk. Gyorsabban kell haladnunk az európai átlagnál, mert csak gyorsabb kocsi tud egy egyébként jól menő szekeret utolérni. Van persze ennek a felvá llalásnak egy esélylehetősége, s egy esélyszépsége, hogy ha sikerült, és egy gyorsabb ütemre tudtunk állni, az utolérés pillanatában nem kell belelépni a fékbe. Valóban betöltheti akkor a magyar gazdaság azt a lehetőségét, hogy ma KeletEurópa felé, kelet felé kibővült az európai gazdaság, s ennek Magyarország egy új gazdasági fókuszpontja, csomópontja, azaz húzópontja lehetne már a közeljövőben is. Mennyi ezekből a felmerült problémákból infláció, magas kamatteher, amit a privatizáció számunkra mint megold ást kínál e területek és problémák felszámolásában, méghozzá nem 5 – 10 évek távlatában, hanem igenis néhány év távlatában úgy, hogy már akár egy éven belül is érdemi javulásra kerüljön sor? Szeretném elmondani a privatizáció előtt, hogy valóban igaz, az inf lációért, a magas kamatterhekért elsősorban felelős államadósságról, hogy Magyarországon az egy főre jutó államadósság a legmagasabb a világon. Miniszter úrral azonban – aki most éppen elhagyja a termet – a legtöbb kollégája a világon, mint pénzügyminiszte r cserélne, mert a magyar államadósság nem nehezen kezelhető államadósság. A magyar államadósság egy fedezettel rendelkező államadósság, méghozzá oly módon, hogy a magyar államnak a gazdaságban lévő vagyona – és ez egy mobilizálható vagyon, hiszen a gazdas ágban lévő vagyona – lényegesen meghaladja az állam adósságát. Tehát egy tényleges és érdemi privatizáció ezt a belső államadósságot és a külső államadósságot is képes felszámolni. Szeretném előttem felszólaló képviselőtársaimat abban picit pontosítani, ho gy hosszú évekkel ezelőtt volt eszmei értéke kétezermilliárd a magyar államnak a gazdaságban lévő vagyona. Ma lényegesen nagyobb értéket képvisel még akkor is, ha pontosan nem tudunk rá válaszolni, hiszen nem került sor az egyes cégek átalakításakor egy kö telező cégauditálásra, és még a cégek döntő többsége nem is alakult át. Mégis az eddigi auditációkból és az eddigi privatizációból kiindulva én úgy gondolom, hogy ez a kétezermilliárd bizony 4 – 5000 milliárd körül van. Igaz, hogy veszélyezteti ezt a rendkív ül nagy vagyont, azt, amire Tardos Márton képviselőtársam, frakcióvezető, vezérszónoklatában utalt, hogy jelenleg az állami vállalatok jelentős mértékben gazdasági tevékenységben vagyonfelélést folytatnak. De ennek ellenére igaz a jelenlegi állapotban nagy valószínűséggel, amit az előbb elmondtam. Így egyszerűen kézzelfogható lehetőség előttünk, hogy egy valós privatizációs folyamattal, abban az esetben, ha érdemben és tényleges értékeket kínálunk föl a privatizációban, rövid néhány éven belül a magyar bels ő és külső államadósság megszűnjön. Ez az államadósság ma olyan terheket jelent a gazdaságban, hogy például az össztartozás, a hitelintézet, a jegybank felé az össz pénzhiteltartozásnak közel kétharmadával az állam, a büdzsé tartozik. Méghozzá a tisztelt H áz jóváhagyásával egy diktált 9%os kamattal. Ez természetesen irreálisan alacsony kamat a magyar gazdasági folyamatokból vetítve, és ezt a kamatveszteséget a maradék egyharmadnak kell megfizetnie, ezért ilyen irreálisan magas, 38 – 40%os kamatrendszerrel k üzdünk ma. Az államadósság felszámolása ezt a manipulációt is feleslegessé tenné. Nyilvánvaló, hogy a törlesztés és a kamatteher érdemi csökkentése az állam oldaláról, tehát az állami büdzsének terhe oldaláról alapvetően mérsékelné azt a mohó központosítás i szándékot, amely ma már megbéklyózza a gazdaságban a fejlesztési lehetőségeket. Ez tenne lehetővé, ennek a felszámolása egy alacsonyabb központosítási szintet, ami versenyképességet növel a gazdaságban, amely egy alacsony leépülési szintről automatikusan egy érdemi növekedési pályára állhatna. Egy növekedési pályán nem növekszik, hanem csökken a munkanélküliség, s az ebből adódó terhek. Én nem gondolom, hogy ezeket a folyamatokat végig ki kell fejteni, de szeretném bemutatni, hogy milyen jelentőségű az a kérdéskör, ami a Parlament előtt van, és milyen esélyt kíván számunkra akkor, ha a privatizációban rejlő esélyeinket és lehetőségeinket kihasználjuk.
