Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 29. vasárnap, a téli rendkívüli ülésszak 8. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WACHSLER TAMÁS (FIDESZ)
848 vagy kevesli. Azt hiszem, most nem fogom megkönnyíteni a dolgát, ha ugyanis össze kellene foglalnom, hogy soke az a 60 milliárd, amit a honvédelmi tárca számára a költségvetés tervezete előirányoz, avagy kevés, azt mondanám, hogy "az Isten tudja!", de hogy a Honvédelmi Minisztérium nem tudja, abban bizonyos vagyok. A bizottsági meghallgatások legalább is ezt a vélekedést látszanak megerősíteni. Így tehát nem tudok egyetérteni Mádai képviselőtársammal a tekintetben, hogy mennyire megdicsérte azokat a biz ottsági meghallgatásokat. Ezek a meghallgatások, amelyek valóban nagy munkát jelentettek a bizottság számára, sok mindenre jók voltak, de sajnálatos módon nem sikerült a bizottságnak azt elérni, amilyen célból ezeket a meghallgatásokat megszerveztük. Tudni illik azt szerettük volna elérni, hogy a konkrét feladatokat a financiális forrásokhoz rendeljük. Tehát az, hogy sok vagy kevés a Honvédelmi Minisztérium költségvetése, márcsak azért sem dönthető el, mert a feladatokat meghatározni hivatott védelmi alapelv ek is az államháztartási törvény sorsára jutottak, tudniillik ezek sem kerültek a Ház elé, ebben sem történt döntés a költségvetési törvény megtárgyalása előtt. Természetesen mindenkinek van megérzése arról, hogy végül is globálértékében sok, avagy kevés e z a pénz. De azt gondolom, nem ez a kérdés. Én úgy vélem, ha a tárca vezetése elfogadta és elégségesnek találta ezt az összeget – lelke rajta – , akkor a fentiek alapján jobb híján nem tehetünk mást, minthogy elfogadjuk talán. Úgy értem, hogy elfogadjuk, ho gy a globálösszeget elfogadjuk. Az viszont már nem igaz, hogy ebből a keretből csak egy ilyen költségvetést lehetne kihozni. Annál is inkább, mert a tárca vezetése a nehézségeket pontosan ismeri, de különböző okokból nem a helyes irányba indul el. A bemuta tott tárcaköltségvetés így – minden hiányossága ellenére – csak egy dologra elégséges, hogy meggyőzzön arról, hogy miért is nem szabad elfogadni. A Kormány által beterjesztett költségvetés téves orintációját mutatja ezen a területen is, amelyen nem lehet m ódosító indítványokkal sem javítani. Nem egyszerűen az a baj, hogy helytelenül súlyoz az egyes címek, illetve alcímek vagy más vetületben nézve – mondjuk – a hadműveleti csapatok és az úgynevezett nem védelmi ágazatok, mint például a sporttámogatás között. Abba itt most talán ne is menjünk bele, hogy ezeket az utóbbi feladatokat meglehetősen nehéz lenne a fegyveres erők számára a feladatokat taxatíve megállapító honvédelmi törvényből levezetni. De majd később erre visszatérünk, már nem ebben a vitában. Enné l mélyebb, és éppen ezért egy költségvetési vita során nem is orvosolható problémáról van szó. Röviden megelőlegezve a kritikám alapvető megállapítását, úgy vélem, hogy a tárca által tervezett létszámok, és a kiadási főösszeg nem felelnek meg egymásnak, az az vagy a 60 milliárd forint kevés, vagy a százezer fő költségvetési létszám sok, legalábbis ilyen struktúrában sok. Ennek igen sok súlyos következménye van. Mik ezek? Engedjék meg, hogy elöljáróban néhány számot idézzek önöknek, nem lesz sok. A tárca kiad ásain belül a fenntartás és a fejlesztés aránya 1987ben még a kívánatosnak tekinthető 60 – 40%os arány közelében volt, ugyanakkor 1989re a fejlesztés aránya a 40%ról 24%ra, 1990ben 14%ra esett vissza, s a jövő évre a benyújtott költségvetés szerint ez a mutató már 10% alá zuhan. Ugyanakkor 1987ben a személyi állomány közvetlen fenntartási kiadásai, amelyek a létszámmal arányosak, az összkiadások 34%kát tették ki, 92re ez az arány már 54%ra nő, azaz a költségvetés több mint felét leköti, ami tehát a zt jelenti, hogy bármiféle – a technika fejlesztésével, fenntartásával kapcsolatos – prioritás megállapítása eleve csak ezután következhet. Milyen következtetések levonását teszik lehetővé ezek az adatok? Úgy látom, hogy a hadsereg egyre inkább egy szociál is foglalkoztatói feladatokkal terhelt haditechnikai múzeum képét mutatja. A kiadások egyre jelentősebb része jelentkezik akkor is, ha az állomány semmi mást nem tesz, egyszerűen csak a Honvédelmi Minisztérium bérlistáján szerepel. Ugyanakkor a fenntartási kiadások ilyen drasztikus emelkedése nem biztosítja akárcsak az előző évek színvonalának fenntartását sem, még az úgynevezett Mkészletek felhasználása árán sem.
