Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 18. szerda, a téli rendkívüli ülésszak 3. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
216 hasznosultak. Maradt a régi költségvetés, a régi módszerek és mögöttük az egész régi intézményrendszer új virágzásnak indulva. Hogy mennyire így van, bizonyíték erre például az is, hogy a szocialista rendszer, a központosított állampárti irányítás erős államigazgatást épített ki magána k sok hivatallal, szolgálatkész bürokráciával. A szocializmus hanyatló korszakában a hivatalok száma drasztikusan csökkent. A rendszerváltás azonban új életre keltette őket és hiába beszélünk krízis- vagy nyomorköltségvetésről, minden évben újabb és újabb hivatalokat állítunk fel. Vagy nézzük az önkormányzatokat. Ezek létrejöttére a szocializmusban nem volt mód, mert az intézményesült szocializmus elvének az felelt meg, ha helyi szinten is a központi hatalom uralkodott. Megtörtént a rendszerváltás, létrejöt tek – legalábbis elvben – az önkormányzatok. De ezeknek az önkormányzatoknak mindennapi létük a központi költségvetés egocentrikus elképzeléseitől függ. Mert az új kormányzat egy lépést sem tett, egy lépést sem hajlandó tenni azért, hogy az önkormányzatisá gnak megfelelő új elosztási módok alakuljanak ki, hogy az önkormányzatok maguk tudják megteremteni bevételeiket mindazokhoz a kiadásokhoz, melyekre közösségük fehatalmazza őket. De rá tudok mutatni egy még sokkal egyszerűbb költségvetési példára is, ami na gyon mutatósan fejezi ki az intézmények túlhatalmát. Bizottsági ülésen azt mondta az egyik kormányképviselő, hogy azért nem fejlesztik a tűzoltóságot, mert tisztázatlanok a hatáskörök a polgári védelem és a tűzoltóság között. Ameddig pedig ez így lesz, nem lesz katasztrófaelhárítási törvény. Most tessék figyelni, mert amíg ilyen törvény nincs, addig pénz sincs. Két intézmény közötti vita, amit a hatalom nem tud rendezni, ahhoz a szomorú következményhez vezet, hölgyeim és uraim, hogy ma országunkban katasztr ófa lenne, ha katasztrófa lenne. Mindezek a felsorolt példák, tisztelt képviselőtársaim, azt támasztják alá, hogy ha az általam idézett marxista filozófus attól tartott, hogy az intézményesülés felfalja a szocializmust, mi joggal tarthatunk attól, hogy az itt maradt és másodvirágzásnak indult szocialisztikus intézmények felfalják a mi még csecsemőkorban lévő demokráciánkat. Ilyen körülmények között pedig nem elegendő, tisztelt hölgyeim és uraim, csak arról beszélni, hogy mire elég, vagy mire nem elég a pénz . Azt gondolom, az egész évet költségvetési vitával kellene itt töltenünk ahhoz, hogy igazán megvizsgálhassuk, mire van vagy mire nincs szüksége a társadalomnak. Hogy jól ki tudjuk azt is találni, hogy amire közös szervezésben szükségünk van, azt hogyan ke ll és hogyan lehet az embereknek odaadni. Egyik demokrata fórumos képviselőtársam a tegnapi vitában azt mondta, hogy olyan nem lehetséges, hogy egy szegény államban gazdagok legyenek az önkormányzatok és gazdagok legyenek az állampolgárok. Nem értem képvis előtársamat, talán azért, mert én éppen fordítva gondolom. A szocialista állam nagyon gazdag állam volt – már a lehetőségekhez képest persze – , mert hogy szinte minden javak fölött ő rendelkezett. Aztán meg, mire mentünk? Éppen hogy úgy hiszem, itt lenne a z ideje megfordítani a képletet. Hagyjuk végre gazdagodni az embereket, még akkor is, ha az állam egyre szegényebb lesz, legalább nem fog annyi felesleges intézményt fenntartani és kreálni. Felesleges – mondom – , mert behatol az élet minden területére és b énítja az alkotó energiákat. Azt gondolom, pontosan fel kellene már végre mérni, hogy mik azok a közösségi feladatok, amelyek tényleg csak állami szinten végezhetők el. Azt gondolom azonban, hogy amíg a múlt rendszertől örökölt struktúrában és az ennek meg felelő rendszerben gondolkodunk, vakvágányon haladunk. Ha nem teremtünk az alkotó módon, felelősségteljesen és szabadon gondolkodó és vállalkozó embernek megfelelő új struktúrákat, képtelenek leszünk szabad pályára jutni, még ha ennél sokkal többet vitatko zunk is az óesztendő végén. Ha ezen nem változtatunk, akkor – azt gondolom – nem teszünk mást, mint amit a szocializmus is tett, előkészítünk egy újabb, talán már sokkal kegyetlenebb rendszerváltást, mint ez a mostani volt.
