Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. január 21. kedd, a téli rendkívüli ülésszak 13. napja - A köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - SZABÓ LAJOS (FKgP
1242 Nem érthetünk egyet azonban a 4. § egészével, mely az önkormányzati képviselőtestületet olyan különleges jogokkal ruházná f el, hogy az alkalmazásában lévő köztisztviselője számára az e törvényben foglaltakhoz képest kedvezőbb szabályokat állapíthat meg a munkavégzésre, a munka- és pihenőidőre, a munka díjazására és egyéb juttatásokra. Ez teljes képtelenség. Hisz akkor rögtön k imondhatnánk, hogy e törvényben szereplő besorolási osztályok és a költségvetésben évenként megállapított alapilletmény csak tájékoztató jellegű, és egyúttal minimálbér. Aki egy kissé is ismeri az önkormányzatok gyakorlatát, tisztában lehet azzal, hogy a k épviselőtestületek nemcsak élni, de igen sok esetben visszaélni is fognak többletlehetőségeikkel. Másrészt mi indokolja, hogy az önkormányzati tisztviselő bármilyen tekintetben is kedvezőbb elbírálásban részesüljön, mint az ugyanolyan feltételekkel rendelk ező állami köztisztviselő? A törvény feladata a szabályozás. Ennek a szabályozásnak ki kell terjednie minden köztisztviselőre, és nem lehetnek kiskapuk és kivételek. A bevezető rendelkezések 1. § 1. pontja egyértelműen kimondja, hogy a törvény hatálya a he lyi önkormányzat képviselőtestületének hivatalára is kiterjed, a kifogásolt 4. § pedig a törvény hatályát máris visszavonná a leglényegesebb pontok vonatkozásában. Frakciónk a 4. § elhagyását fogja javasolni. Nagy erénye a javaslatnak, hogy végre megteremt i az érdemeken alapuló előmeneteli rendszert. Az előre kiszámítható besorolás a továbbképzésre ösztönöz. Az előmenetel nem függ többé a főnök szubjektív megítélésétől, csak a megszerzett képesítéstől. A szigorú képesítési előírások mellett a javaslat igyek szik megteremteni a tisztes megélhetést biztosító illetményrendszert is. A közszolgálati jogviszony létesítését szabályozó egyértelmű előírásokkal, de a realitásokat, például a községek szakemberellátási gondjait is figyelembe vevő engedményekkel egyetértü nk. Gondolunk itt a képesítés alóli felmentés lehetőségeire, azzal a megszorítással, hogy a képesítést a képzés befejezésének időpontjáig meg kell szerezni. Ellentétben az előterjesztéssel, még a községi önkormányzatoknál sem látjuk engedélyezhetőnek az eg yüttalkalmazás tilalmának feloldását. A működés helyétől függetlenül összeférhetetlen, ha a köztisztviselő hozzátartozójával függelmi viszonyba kerül. Részletes szabályozást tartalmaz a javaslat a kinevezésre, a pályázatra, a jogviszony megszűnésére, a lem ondás és a felmentés feltételeire. Humánus intézkedésnek mondható, hogy a felmentési időt hat hónapban határozza meg. Ez nagy segítség ahhoz, hogy a köztisztviselő ez idő alatt egy másik állást találjon magának. Ide sorolhatjuk még a végkielégítésre vonatk ozó részt is. Ennek értelmében felmentés esetén a köztisztviselőt a felmentési időre járó hathavi illetményén felül 2től 12 havi fizetésének megfelelő összeggel végkielégítésben kell részesíteni. Tiszták, világosak, könnyen értelmezhetőek az összeférhetet lenségre vonatkozó előírások. Különösen dicsérendő, hogy nincs kibúvó az esetleg jelenleg is fennálló összeférhetetlenségi ok megszüntetésére is, csak igencsak záros határidőt, 30 napot engedélyez. Arra azért kíváncsi leszek, a gyakorlatban hogyan érvényes ül majd az a tilalom, hogy a köztisztviselő pártban tisztséget nem vállalhat – bár ez még talán csakcsak elmegy – , vagy párt nevében közszereplést nem vállalhat. A köztisztségviselők előmenetelére, besorolására kidolgozott feltétel- és követelmé nyrendszert kitűnőnek tartjuk. A köztisztviselő jogosult az előmeneteléhez előírt képzésben, továbbképzésben vagy átképzésben részt venni. Ennek feltételeit a közigazgatási szerv köteles biztosítani – mondja a javaslat. Ezt a kitételt azonban nagyon általá nosnak tartjuk, különösen, ha átgondoljuk a képzés sokrétűségét és az abban részt vevők nagy számát. Egyáltalán, nehezen tudjuk elképzelni, hogy a közigazgatás szervei ezt a feladatot a kívánatos színvonalon el tudják látni. A minősítésre, a munkavégzésre, a pihenőidőre, a túlmunkára, a szabadságra vonatkozó szabályozással egyetértünk. Nem úgy azonban a köztisztviselő díjazására vonatkozó javaslattal. Az illetmény három részre bontásával nyilvánvalóan költségvetési problémákat kívántak megoldani. Akinek a f izetését korábbi,