Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. január 20. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 12. napja - A társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről, illetőleg a társadalombiztosítási alapról rendelkező 1988. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
1209 Az eredetileg beterjesztett javaslathoz képest a mostani pontosítás olyan százalékos eltolódást eredményez, amely már nem indokolható a betegszabadság megváltoz ott konstrukciójával. Eredetileg ugyanis a munkáltatók által fizetett 43% járulék úgy volt megosztva a nyugdíjalap és az egészségügyi alap között, hogy 24,8% esett a nyugdíjalapra, 18,2% az egészségügyi alapra. A mostani tervben 19,5% esik az egészségügyi alapra és 24,5% a nyugdíjalapra, vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy az 1%ot – amivel emelték a betegszabadság miatt a járulékot – hozzáadták az egészségügyi alaphoz, hanem – mondom – még egy további arányeltolódás ment végbe: szűkült az olló a kett ő között, holott éppen a nyugdíjalap pozícióit kéne igen erősen védeni, hiszen ott olyan feszített a helyzet, amely révén az ottani feladatoknak így is alig tud ez az alap megfelelni, és az egészségügyben vannak lényegesen nagyobb tartalékok, amelyeket az egyes területeken érvényesülő pazarlás fölszámolásával meg lehetne szüntetni. Ilyen módon – hogy a nyugdíjalap érzékelhetően hátrányos helyzetbe kerül – tovább csökken a veszélye annak, hogy megvalósuljon az, amit egyrészt a társadalombiztosítási koncepció val kapcsolatos országgyűlési határozat mint feladatot tűzött ki - tehát, hogy ettől az évtől kezdve a nyugdíjakat a nettó átlagkeresetek növekedésének a mértékében lehessen emelni. A nettó átlagkeresetek növekedésének tervezett mértéke 1992re 1920%, teh át tulajdonképpen ilyen mértékű növelésre lenne szükség, és ez az elv, amelyet a koncepció leszögezett – amely szerint tehát mindig a nettó átlagkereset mértéke szerint kell növelni a nyugdíjakat – ez reményt biztosítana arra, ha a kormányzati célokkal öss zhangban sikerül az inflációt jelentős mértékben csökkenteni, akkor egy idő után remény volna a nyugdíjak reálértékének a megőrzésére. Erről beszélt egyébként Kupa Mihály is miniszteri expozéjában a költségvetés vitájában. Ő ezt ígé rte a magyar állampolgároknak – idézem: "Ez azt jelenti, hogy egy sor ellátásnál tudjuk a reálértéket őrizni, és szándékaink és reményeink szerint 1992ben általában meg tudjuk őrizni a reálbérek értékét, és meg tudjuk őrizni a nyugdíjak értékét." Ehhez ké pest Surján László népjóléti miniszter A hét egyik régebbi adásában arra a kérdésre, hogy milyen mértékig fogják emelni a nyugdíjakat, azt felelte: ő úgy értelmezi a nettó átlagkereset arányában való növelést, hogy a költségvetés a költségvetési intézménye knél 10%os bérautomatizmust tervezett be, tehát ezzel a 10%kal fognak a nyugdíjak emelkedni, ami ugyebár egy igen jelentős visszalépés ahhoz képest, amelyre én utaltam, és amely összhangban állna a 1920%os tervezett nettó átlagkeresetnövekedéssel. A t b költségvetésében ugyancsak van egy olyan mozzanat, egy olyan mondat, amely arra utal, hogy nem lesz meg ez a nettó átlagkeresetek arányában történő növelés, hiszen ők azt mondják, hogy az általános emelésen túl egy bizonyos részét a rendelkezésre álló ke retnek a régi, és emiatt reálértéküket jelentős mértékben elvesztett nyugdíjak értékének a növelésére kell biztosítani. Vagyis – reményeinkkel ellentétben és a koncepció szellemével ellentétben – tovább folytatódik ugyanaz a trend, amely hosszú évek óta fo lytatódik, hogy mindig a régi, elértéktelenedett nyugdíjakat próbáljuk úgy, ahogy följebb hozni, hogy a reálértékük valamivel kevésbé csökkenjen, de a csökkenést így sem tudjuk megállítani, és ennek az új nyugdíjasok látják a kárát, akiknek a nyugdíja enne k következtében már a nyugdíjbavonulástól következően szinte azonnal, ijesztő mértékben elkezd romlani. Ennek következtében tehát sem a régi, sem az új nyugdíjak – Kupa Mihály ígéretével ellentétben – nem fogják megőrizni a reálértéküket, ezt most már ezek alapján bátran állíthatjuk. Pedig, ahogy hangsúlyoztam, a nyugdíjalap költségeit, illetve bevételeit maximálisan védeni kéne az egészségügy rovására. Összefoglalva mindazt, amit mondtam, azt gondolom, hogy mire abba az ígéretes állapotba jutunk, hogy a tá rsadalombiztosítási önkormányzatok fölállnak, és valóban önállóan kézbe vehetik a társadalombiztosítás igazgatását, addigra egy nagyon súlyos helyzettel kell szembeszállniuk, ez valószínűleg a '92es év végére fog bekövetkezni, és a '93as évnek a pozíciók nagyon súlyos további romlásával szembenézve kell nekiindulniuk. Ez a romlás következik tehát egyrészt abból, hogy a
