Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. január 20. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 12. napja - A társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről, illetőleg a társadalombiztosítási alapról rendelkező 1988. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
1206 koncepció magában foglalt, mindazok az elvek megfelelő következetességgel és összehangoltan érvényesülhessenek. Két példát szeretnék említeni arra, hogy a társadalombiztosítást milyen hátrányosan érinti ez a helyzet, hogy mintegy másodlagosként kezelve, az új évre átpasszírozva kerül sor a tár sadalombiztosítási költségvetés kezelésére. Az egyik példa az, hogy – mint köztudomású és mint képviselőtársaim erre már az előzőekben hivatkoztak – a betegszabadság intézményét végül is nem az előre beterjesztett javaslat szerint, hanem azon lényeges módo sítást végrehajtva fogadta el az Országgyűlés. Ennek következtében a költségvetésben a betegszabadsággal kapcsolatos költségekre betervezett 8 milliárd forintból 3,6 milliárd forintot át lehetett csoportosítani a társadalombiztosításban az ún. nem társadal ombiztosítási jellegű kiadások, illetve ellátások finanszírozására. Azonban abban a törvényhozási ámokfutásban, amely az elmúlt év végén itt a Parlamentben zajlott, ennek a 3,6 milliárdnak az átcsoportosítására vonatkozó javaslatot a költségvetés egyik hel yén a tisztelt Ház elfogadta, egy másik helyén viszont leszavazta, a fejezeti indokolásban egész egyszerűen ezt a 3,6 milliárdot erre a célra nem szavazta meg. Ennek ellenére meglepetéssel tapasztaltam, hogy a Magyar Közlöny megjelenő számában a leszavazás ellenére a megfelelő törvényhelyen ez a 3,6 milliárd úgy szerepel, mintha megszavazták volna. Hogy ezzel a Közlöny készítői hogyan tudnak elszámolni, azt nem tudom. Remélem azonban, hogy a 3,6 milliárd egyszer s mindenkorra véglegesen erre a bizonyos célr a a társadalombiztosítás rendelkezésére fog állni. Ennél súlyosabb tétel az a 2,6 milliárd forint, amelyet a költségvetés azoknak az állampolgároknak az egészségügyi biztosítására juttat a társadalombiztosításnak, akik olyan helyzetben vannak, hogy ők magu k a biztosítás díját nem tudják befizetni. Ez a 2,6 milliárd forint az eredeti tervek szerint 3 milliárd forint lett volna, egy olyan kalkuláció alapján, amely nagyjából 500 ezerre becsülte azoknak az állampolgároknak a számát, akik maguk nem tudják befize tni a biztosítási díjat. Ez az 500 ezres kalkuláció azt hiszem, többékevésbé reális, ez a minimum, amellyel számolni kell. Végül azonban a költségvetés és a Társadalombiztosítási Igazgatóság közötti külön alkuban ebből a 3 milliárd forintból 400 milliót á tcsoportosítottak a fegyveres testületekben korábban végrehajtott, illetve végrehajtandó fizetésemelések fedezése céljára, és ezt azért tették, mert ennek a tételnek a tekintetében, illetve a finanszírozás tekintetében vita támadt a társadalombiztosítás és a költségvetés között, hogy ezt kinek is kell fedeznie. Végül a problémát úgy oldották meg, hogy – mondom – a majdani nem biztosított, saját befizetés alapján nem biztosított állampolgárok részére félretett pénzből vettek el 400 milliót. Nem volt itt senk i ebben a külön alkuban, aki az érintettek érdekeit védelmezni tudta volna. Ezt a problémát föl sem lehetett vetni, hiszen a két költségvetést nem együtt tárgyalták. De még ennél is súlyosabb következmény az, hogy a költségvetés – mint tudjuk – a társadalo mbiztosításra nézve csak korlátozottan volt hajlandó, igen korlátozottan volt hajlandó garanciát vállalni. Mint tudjuk, a nyugdíjalap javára az összköltségek, összkiadások 1%áig vállalt garanciát, az egészségügyi alapnál pedig az égvilágon semmilyen, egye tlen fillérnyi garanciát sem vállalt. Igaz, hogy Kupa Mihály a költségvetés során tartott miniszteri expozéjában ezt megfelelően indokolta, mondván, hogy filozófiaváltásra van szükség a társadalombiztosítási alappal kapcsolatban. Elkerülhetetlen, hogy a t ársadalombiztosítási alap a saját lábára álljon és ne támaszkodjék vissza – úgymond – állandóan a költségvetésre és ne kelljen állandóan a társadalombiztosítási alapba mindenféle pénzeket belepumpálni anélkül, hogy ezeknek a pénzeknek az elköltéséért bárki igazán felelősséget vállalna.
