Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 12. kedd, az őszi ülésszak 23. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - HALÁSZ ISTVÁN (MDF) - ELNÖK (Vörös Vince):
1505 szerint őszi talajelőkészítést és vetést nem irányoztak elő, és 254 hektár kukorica betakarítását a levél megírásának időpontjában még el sem kezdték. Sajnos, mint említettem, főleg az elmaradott térségekben máshol is találkozunk hasonló esettel. Természetesen a minisztériumnak van elképz elése és koncepciója a jelenlegi problémák feloldására. Szeretném jelezni, hogy a vetésszerkezet változására, az őszi vetésterületekre vonatkozó elképzeléseink már hónapok óta ismertek. Ez év nyarán a Kormány megtárgyalta az 1991 – 92. évi gabonahelyzetről é s a gabonaágazatban végrehajtandó szerkezetátalakításról szóló előterjesztésünket. A beterjesztés előtt ezt a tervezetet az Agrárpiaci Rendtartás Koordinációs Bizottsága is megtárgyalta. Az ágazat 1992. évi feladatai a bel- és külpiaci kilátásokat, a gazdá lkodás pénzügyi feltételeit, valamint a termeléspolitikai célkitűzéseket tájértekezleten ismertetjük, ezekből már egyébként négyet megtartottunk, az utolsóra épp e hét csütörtökén fog sor kerülni. A mezőgazdaság jelenlegi helyzetéből egyébként a kiutat tov ábbra is az egyéni tulajdon kialakításában látjuk, az egyéni tulajdonon alapuló új együttműködések, szövetkezetek létrehozásával, a szövetkezetek és állami gazdaságok átalakulásával, valamint a privatizáció gyorsításával. A folyamat elkezdődött, minisztéri umunk tevékenysége arra irányul, hogy a munka minél előbb befejeződjön, ehhez természetesen kérném képviselőtársam segítségét is, mert hiszen itt törvénykezési folyamatra is szükség van ahhoz, hogy ez a munka előrehaladjon. Köszönöm szépen. (Szórványos tap s.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm államtitkár úrnak a választ. Halász István képviselőtársunk, a Magyar Demokrata Fórum részéről kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz az 1991. október 22ei eseménnyel kapcsolatban. Halász István képviselőtársamat i lleti a szó. Kérdés: Halász István (MDF) – a miniszterelnökhöz – "Az 1991. október 22i eseménnyel kapcsolatban" HALÁSZ ISTVÁN (MDF) Köszönöm Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kissé sejtelmesnek tűnő címről némi magyarázattal tartozom. Mivel a címet nem én adtam a kérdésnek, hanem a hivatal, ezért nem pontosan fedi a tartalmat. Én pontosan a Magyar Rádióban október 22én történtekről akartam szólni, amikor a rádió elnöke megtiltotta az '59ben kivégzett volt rádiós dramaturg, Szirmai Ottó emlékt áblájának az elhelyezését. Sokat tépelődtem, hogy célom eléréséhez mi a legcélravezetőbb, egy napirend előtti felszólalás, kérdés vagy interpelláció, esetleg egy nyílt levél, amelyben a megoldásra is javaslatot tehetek. Végülis hosszas vívódás után, és az azóta folytatott egyeztetést követően úgy döntöttem, hogy a rádió nagyjainak és mártírjainak emlékét megörökítendő javaslatot teszek az ország köztiszteletben álló elnökének, s ezért a kérdéstől most elállok. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Képviselőtársam figyelmét felhívon, hogy jobb lett volna ezt a kérdést mindjárt az elején visszavonni. (Közbeszólások: Így van.) Dr. Horváth László, a Független Kisgazdapárt képviselője kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz az állatvédelmi törvény megalkotásával kapcsolatban. Horváth László képviselőtársamat illeti a szó.