Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. október 22. kedd, az őszi ülésszak 16. napja - A helyi önkormányzatok 1992. évi címzett és céltámogatási rendszeréről szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - HÁMORI CSABA (MSZP) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
998 Szükség van szerintem további ön kormányzati jelzésekre is. Kívánatos a továbbiakban a mostani előzetes igényfelmérés után is a többszöri egyeztetés az önkormányzatokkal és azok képviseleti szerveivel, képviseleti szövetségeivel, hogy az igényeket jogossá tevő célokat és a támogatásikölt ségvetési összeget minél jobban közelíteni lehessen. Az elmondottak alapján a Demokrata Fórum részéről a határozati javaslatot, eligazító és pontosító javaslatainak elfogadását is támogatom. Köszönöm a meghallgatást. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm . Szólásra következik Hámori Csaba szocialista párti képviselő. Felszólaló: Hámori Csaba (MSZP) HÁMORI CSABA (MSZP) Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzatok helyzetét általában immár az jellemzi, hogy vannak szegény – és vannak gazdag önkormá nyzatok. A szegény önkormányzatok nem ritkán hitelekből élnek, készenléti hiteleket vesznek fel, míg a gazdag önkormányzatok nem egyszer százmilliós tartalékaik tartósan lekötött kamataiból is tudnak gazdálkodni. Nem az a baj természetesen, hogy gazdag önk ormányzatok vannak, bár lennének sokan! Az a baj, hogy a szegény önkormányzatokat semmilyen állami támogatási rendszer, a most tárgyalandó címzett és céltámogatás, a még ma sorra kerülő kiegészítő állami támogatás, sem más támogatási forma nem tudja olyan induló helyzetbe hozni, ami megközelítőleg is igazságosnak lenne nevezhető. Ez az általános probléma az Országgyűlés ez irányú munkájával. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat arra, amit Fekete Pál már részben ismertetett. Az Ál lami Számvevőszék megvizsgálta az elutasított címzett és céltámogatási pályázatokat, és 906 pályázatból 74et olyannak minősített, amelyet jogtalanul utasítottak el. Megvizsgált még a 906ból 144et olyanformán, hogy ez a 144 is megfelel a törvényben előír taknak, csak éppen a pályázati kiírási feltételeknek nem. Erre hivatkozva szeretném a figyelmüket felhívni két, tulajdonképpen apróságnak tűnő dologra. Konkrét javaslatom van, ha módosító indítványt nem is adtunk be az ismert ügyrendi okok miatt. Az egyik az, hogy az irányelvek 5. pontjában folyamatban lévő fejlesztések élveznek elsőbbséget. Ez az eljárás azt eredményezheti, hogy néhány önkormányzat belekezd – és ez emlékeztet egy kicsit a régi szisztémára – nyakló nélküli fejlesztésekbe, mondván, hogy majd kap hozzá céltámogatást. Vagyis, ami indokolt volt 90ről 91re fordulva, nem biztos, hogy fönntartandó 92re vagy később. A másik megjegyzésem ugyancsak az irányelvekhez kapcsolódik: a vízgazdálkodási ágazathoz, és ezen belül is a vízi közműtársulat létr ehozásához. Itt szigorítás tapasztalható, legalábbis ha az irányelvek szövegét nézzük, a tavalyi esztendőhöz képest. Amíg az elmúlt esztendőben előzetes vízjogi engedélyt kellett csak kérni vízi közműtársulat létrehozásához, most nem szerepel az "előzetes" szó, tehát itt ahhoz, hogy egyáltalán megindulhasson ez az állami támogatáskérés, ehhez már bizonyos beruházásokra szükség van. Azt gondolom, hogy ez nehezíti az egyébként olyan nagyon indokolt, az egészséges ivóvíz megszerzésére irányuló önkormányzati t örekvéseket. Tisztelt Ház! Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik Mádi László képviselő úr a FIDESZ részéről. Felszólaló: Mádi László (FIDESZ) MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm a szót! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Há z! Hadd szögezzem le először is, hogy maximálisan egyetértek azokkal az indokokkal és azoknak a problémáknak a felvetésével, amelyeket Wekler képviselőtársam az SZDSZ részéről felvetett. Annak reményében kívánok ugyanakkor beszélni, hogy az Országgyűlésnek megvan arra a lehetősége, hogy mind a célok körét, mind pedig a