Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 5. kedd, az őszi ülésszak 20. napja - Az 1996. évben megrendezendő világkiállításról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) - ELNÖK (Szabad György): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) - ELNÖK (Szabad György): - BÖRÖCZ ISTVÁN, DR. (FKgP) - ELNÖK (Szabad György): - BÖRÖCZ ISTVÁN, DR. (FKgP)
1287 Tessék, erre kíván Orbán Viktor reagálni. ORBÁN VIKTOR, DR. (FID ESZ) Elnök Úr, én az előbb próbáltam elmondani azt, hogy nem a sorrend megváltoztatását, nem a FIDESZ előresorolását kérem, hanem úgy gondolom, hogy minden beszédnek el kellene hangoznia, ami még hátra van. Én most azért tettem meg ezt a megjegyzést, hogy egészen világosan fogalmazzak, mert 16 óra 20ig van ma a Parlamentről televíziós közvetítés. És úgy gondolom, ha már itt egy politikai verseny van, és arra törekszünk, hogy korrekt módon mindegyik fél elmondhassa az álláspontját, akkor helyes, ha az egyi k álláspont, amely a miniszteri expozéban világosan megfogalmazódott, majd támogatást kapott az MDF padsoraiból, akkor az azokkal szemben érvelő álláspontnak is hasonló nyilvánosság előtt kellene elhangoznia. Arra kérem az Elnök urat, illetve kérdezem, hog y ennek a feltételeit az általam javasolt módszerrel megteremthetőnek látja avagy sem, és szeretném erre kérni Önt, hogy teremtse meg. ELNÖK (Szabad György) : Kérem szépen, én javaslatot várok akkor Orbán Viktortól, hogy milyen módszerrel lá tja lehetségesnek ennek megteremtését. (Zaj.) ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) Elnök Úr, javaslatot kívánok tenni. A javaslat a következőképpen hangzik. A javaslat az, hogy az ebédszünetet ne egy órakor, illetve 1 óra 7 perckor kezdjük meg, hanem akkor induljon meg az ebédszünet, amikor az összes vezérszónok elmondta a vezérszónoklatát. Köszönöm szépen. (Taps.) Határozathozatal ügyrendi kérdésben ELNÖK (Szabad György) : Kérem szépen, helyt adok a javaslatnak, amelyik szavazást kér ez ügyben, tehát határozathozata l következik. A határozathozatalnak a lényege és a kérdés: az ebédszünet a vezérszónokok mindegyikének meghallgatása után következzék vagy előtte. Aki az ebédszünet ilyen elhalasztását kéri, "igen"nel szavaz, aki nem, az "nem"mel. Helyesen tettem fel a k érdést? (Közbekiáltások: Igen.) Akkor tehát kérem a Ház állásfoglalását, halasszuke el az ebédszünetet a vezérszónoklatok meghallgatásának végéig. Most kérem szavazatukat! (Megtörténik.) Köszönöm. Igen. A Ház többsége az ebédszünet elhalasztá sa mellett szólt. Tehát ennek értelmében máris szólítom Böröcz Istvánt, a Független Kisgazda Párt vezérszónokát felszólalása elmondására. Tessék! (Élénk mozgás a teremben.) Felszólaló: Dr. Böröcz István az FKgPképviselőcsoport nevében BÖRÖCZ ISTVÁN, DR. ( FKgP) Köszönöm, Elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Élénk mozgás az ülésteremben – közbekiáltás: Akkor ne menjetek el!) ELNÖK (Szabad György) : (Csenget.) Böröcz Istvánt illeti a szó, és csak őt! BÖRÖCZ ISTVÁN, DR. (FKgP) Még egyszer köszönöm, Eln ök Úr. Hozzászólásom elején mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a Független Kisgazda Párt parlamenti csoportja a legmesszebbmenőkig támogatja az 1996ban Budapesten megrendezendő világkiállítást, amely nem nélkülözi a főváros, a fővárosi önkormányzat felelősségvállalását sem. (Szórványos taps.) Volt időm itt a délelőtt során, összeszámoltam, hogy ebben a témában az idén, a május – júniusi vitát is figyelembe véve, Expoügyben én vagyok a harmincegyedik hozzászóló, és a harmincegyedik hozzászóló nincs kül önösebben könnyű helyzetben, hiszen pro és kontra érvek