Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. október 8. kedd, az őszi ülésszak 12. napja - Kérdések: - IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)
731 Kérdés: Dr. Iván Géza (FKgP) és Tóth Sándor (KDNP) – a művelődési és közoktatási miniszterhez – "A Miskolci Bölcsész Egyetem pénz ügyi támogatása tárgyában" IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szükségesnek tartottuk kérdésfeltevésünket azért, mert időközben a Művelődési Minisztérium képviselője és a "168 óra" című hetilap újságírója között egy inte rjú folyt le, amelyből a közlendő lényeges részletkérdések nem voltak kivehetők, és a kérdés helytelen megítélést eredményezett volna. A miskolci bölcsészegyesület 1989 novemberében alakult azzal a céllal, hogy alapítványi magánegyetemét létrehozza és műkö dtesse. Ez az egyetem azt az űrt volt hívatva pótolni, amely Miskolcon, illetve az északi régiókban hosszú évtizedek óta fennállott a bölcsész jellegű felsőoktatás területén. Mivel magam is alapító tagja vagyok az egyesületnek, és részt vállaltam a vezetés ből is, tudom, hogy erre a lépésre nem más, mint miniszterelnöki szándéknyilatkozat késztette az alapítókat. Németh Miklós akkori miniszterelnök Bodonyi Csaba képviselőnek azt írta: a tárca, s név szerint maga a miniszter nem zárkózik el attól – ha már az igény ilyen erős – , hogy helyi alapítványokból és tanácsi támogatással magánegyetem létesüljön bölcsész jelleggel, és működjön állami épületegyüttesben. Ugyanis újabb kart a meglevő Nehézipari Műszaki Egyetemen nem tudott létesíteni a kormányzat, mert több milliárd forintra lett volna szükség, és az akkori gazdasági helyzetben sem lehetett ezt felvállalni. Magam is részt vettem abban a küldöttségben, amely 1989. áprilisában felkereste dr. Kovács Ferenc urat, a Nehézipari Műszaki Egyetem rektorát, s kérte, h ogy létesítsen bölcsészkart, mert az ifjúság körében nagy érdeklődés van ez irányban, azaz a társadalmi igény eléggé nagy. A rektor úr ekkor elzárkózott ez elől, s közölte, hogy nem kíván bölcsészkart nyitni. A bölcsészegyesület első tájékoztatójában is az a kijelentés szerepelt – mint szervezeti szabályzatában – , hogy egy helyi universitas tagjaként kíván létrejönni. Most azonban a miskolci volt Nehézipari Műszaki Egyetem önálló bölcsészkart szándékszik létrehozni művelődési minisztériumi támogatással, mer t mint Háry Miklós jogügyi osztályvezetőnek a miskolci Polgármesteri Hivatalba eljuttatott telefaxából értesültünk, ez a létesítmény könnyen megvalósítható, csupán a Kormány rábólintása szükséges. A minisztérium, név szerint Háry Miklós úr vélemé nye megkisebbített értékű képet festett az egyesületről, a volt Műszaki Egyetemhez képest, és a polgármester és a helyi önkormányzat részére több vitatható információt adott át. Az egyetemet építgető egyesület számára ugyanis létkérdéssé vált, hogy milyen véleményt alakít majd róla a helyi önkormányzat. A polgármester jóindulatú épületígérete szerint ha az egyesületet egyetemmé nyilvánítják, épületről gondoskodik számára. Most az egyesület végveszélyben van, mert az az épület – amelybe Németh Miklós elhely ezni rendelte, a kultúra elsőbbségét arculcsapva – üzleti érdekeket szolgál, az önkormányzat pedig nem akar foglalkozni vele, majd csak akkor, ha egyetemmé nyilvánították. Addig az épület üzleti célt kell továbbra is szolgáljon. Félő, hogy ha a Művelődési Minisztériumból gátló véleményt közölnek, akkor nem is fogják soha annak nyilvánítani, miként az ominózus fax is tartalmazta. Az egyesület korábban éveken át szellemi gerjesztője volt a rendszerváltozást előkészítő mozgalmaknak, kockára téve egzisztenciát, személyes szabadságot. Most, amikor munkája zavartalan lehetne, a megsemmisülés réme fenyegeti. Végre feltett céljuknak megfelelően, az universitas tagjaként tudnának működni az eltelt három év gyakorlati munkája után. Helyzetük azonban ellehetetlenült. V eszélyt jelent az is, hogy a jelenleg működő, volt Nehézipari Műszaki Egyetem könnyen jut hozzá anyagi forrásokhoz, s így a világbanki hitelhez is, ami azt eredményezheti, hogy a három év óta működő alapítványi jellegű bölcsészegyesületi egyetmet mellőzni szándékozzák.