Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. október 7. hétfő, az őszi ülésszak 11. napja - Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló 1990. évi LXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - A társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövidtávú feladatokról szóló jelentés az országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KIS GYULA, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke:
671 Éppen ezért be kell látnunk, hogy a társadalom biztonságának, stabilitásának, jövőbe vetett hitének alapja az, hogy legyen egy olyan társadalmi gondoskodás, amely a megrokkantakról, betegekről, munkaképtelenekről , idősekről és a gyermekekről gondoskodni tud. Tehát annak a háromgenerációs családi modellnek egy nagy, az egész társadalomra kiterjesztett válfaja, ami nélkül nem maradhat fent egy ország, nem maradhat fent, csak állandó válságok, érdekütközések, harcok, csoportküzdelmek közepette. A mi feladatunk tehát, hogy ilyet teremtsünk. Ebből ered, hogy egy ilyen rendszert legalább 2025 évre illik megalapozni, tekintve, hogy az első biztosítási összeg, amit tőlem levonnak járulékként vagy befizetek, már szerződést jelent, szerződést a társadalommal, hogy ennek fejében változatlan feltételekkel köteles gondoskodni rólam. Tehát a társadalombiztosítási rendelkezéseket nem lehet évente toldoznifoldozni, ahogy tettük negyven éven át, és jutottunk el az ezerhétszáz jogs zabályig és rendeletig, ami áttekinthetetlenül szabályozza. Ugyanakkor nem lehet fenntartani ezt a rendszert. Azért nem lehet, mert csődbe jutott! Egyszerűen a befizetések, a magas elvonás ellenére nem fedezik a kiadásokat. A demográfiai trendeket nézve az tehát, hogy csökkenni fog az aktív korú lakosság létszáma, és növekedni fog a nyugdíjasok létszáma, azt jelenti, hogy ez a csőd csak fokozódik. Ebben a helyzetben tehát egyszerre kell működtetni a rendszert, mert erre már szerződést kötöttek az állampolgá rok, és levontuk tőlük a járulékot, és most a nyugdíj az jár; és egyszerre kell meghirdetni egy olyan rendszert, ami jövőképet ad, és ami elhihető garanciát jelent az állampolgárnak, kiszámíthatóvá teszi a sorsát, a jövőjét, lehetővé teszi, hogy válasszon a különböző megoldások között. Egyszerre kell ezt a két feladatot megoldani, ráadásul olyankor, amikor a gazdaság állapotából nagyon nehéz prognózisokat készíteni. Hiszen végül is az, hogy mennyit tud a társadalom a jövőjére, tehát a gyerekekre és a múltjá ra, az idősekre fordítani, az alapvetően attól függ, mekkora az egy főre eső termelés értéke. Tehát ha én ezt tudnám prognosztizálni, hog 2000re mennyi lesz, akkor kitűnő nyugdíjtörvényeket tudnék csinálni már most, és emögé fel tudnám sorakoztatni a társ adalmat. Azonban itt nagyon sok a bizonytalansági tényező, és ezért nem csodálkozom azon, hogy a kormányelőterjesztés sem tudott ebben a kérdésben egyértelműen állást foglalni. Három alternatívát terjesztettek elénk. A három alternatíva különböző megoldáso kat kínál, azonban mind tapasztaltuk, hogy a három alternatíva, mint egyegy függőleges oszlop, nem egyedüli választási lehetőség, tehát nem az "A", "B" vagy a "C" megoldás a lehető legjobb – vagy legalábbis optimális – , hanem mindegyik oszlopon belül vann ak olyan elemek, mintegy építőkövek, amikből egy új oszlop rendezhető össze. Éppen ezért a bizottságunk igen hosszas tárgyalás után az előterjesztés szakértőit – PM, OTF, minisztérium – összeültetve a saját szakértőinkkel is és a bizottság képviselő tagjai t, majd a külső képviselőket bevonva megkísérelt egy olyan társadalombiztosítási modellt fölvázolni, amely nagyjából három idősíkra és a populáció három rétegére terjed. A három idősík: a közvetlenül '92 januárjában bevezethető rendelkezések; a körülbelül tíz év múlva bevezetésre kerülő, de már most meghirdetendő intézkedések; a harmadik az átmenet rendelkezéseit tartalmazza. Ebből a felsorolásból következik, hogy az első a legrészletesebb és a 2000re szóló a legáltalánosabb elveket fogalmazhatja csak meg. Mérlegelnünk kellett azt, hogy mennyit tudunk erre a célra fordítani, és hogy a kiadásokat mi módon tudjuk csökkenteni. Ez ügyben születtek itt olyan módosító javaslatok, amelyek csupa szép és dicséretes elemet tartalmaztak, egyszerre ígérték a járulékok majdnem felére csökkentését és a mai nyugdíjasok és a jövő nyugdíjasok nyugdíjának a mindenkori inflációval való párhuzamos együttfutását; egyszerre ígérték a nyugdíjkorhatár változatlanságát; azt, hogy mindezt '96ra be lehet vezetni, tehát öt év alatt. E zzel kapcsolatban nagyon sok szép és dicséretes dolog vagyon – az
