Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. október 1. kedd, az őszi ülésszak 10. napja - Az 1990. évi Ideiglenes Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló 20/1990. III. 12. sz. országgyűlési határozatot módosító 12/1991. III. 5. sz. országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - TELLÉR GYULA (SZDSZ)
615 SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A k öltségvetési, adó- és pénzügyi bizottság külön előadót ebben a kérdésben nem állít. A bizottság támogatta a vagyonpolitikai irányelvek meghosszabbítását, egyszerűen abból kiindulva, hogy az Állami Vagyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon védelméről szó ló tavalyi VII. törvény azt mondja, hogy az állami vagyont a Vagyonügynökség a vagyonpolitikai irányelvek keretei között jogosult értékesíteni, amiből valószínűleg az következik, hogyha nincsenek ilyen irányelvek, akkor nem jogosult egyáltalán értékesíteni – és ez egy nem kívánatos helyzetet állítana elő azokra a hetekre, amelyek alatt az új vagyonpolitikai irányelvek jóváhagyásra kerülnek. Köszönöm. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Tellér Gyula képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsé gétől. Felszólaló: Tellér Gyula (SZDSZ) TELLÉR GYULA (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint azt az előbb Szűcs képviselőtársunktól hallhattuk, a mögött a cím mögött, amely a 3115ös számon benyújtott határozati javaslatban olvasható, h ogy tudniillik: határozati javaslat az 1990es ideiglenes vagyonpolitikai irányelvekről szóló ilyen és ilyen határozatot módosító ilyen és ilyen határozatról – hogy e mögött a tényeknek, mondjuk inkább úgy, a halasztásoknak, egy bonyolult sorozata húzódik meg. Voltaképpen már az ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek is a döntésnek – a végleges vagyonpolitikai irányelvek kialakítása fölötti döntésnek – egyfajta elhalasztása volt, és aztán ezt a döntést még négyszer halasztottuk el, illetve most kellene elhal asztanunk – ha jól számoltam – ötödször. Gondolom, hogy abban egyetértünk, hogy a vagyonpolitika irányelveinek a kialakítása és a hozzá tartozó privatizációs stratégia annak a bonyolult átalakulásnak – társadalmi és gazdasági átalakulásnak – , amelynek részesei és kismértékben irányítói is – legalábbis hitünk szerint irányítói is – vagyunk, a legfontosabb, egyik legfontosabb, ha ugyan nem legfontosabb kérdései közé tartozik. Ezért ezeknek az irányelveknek a kialakítása megérdemel valamelyes tü relmet, hogy ezek minél gondosabban, minél sokrétűbben, minél több kívánatos szempontnak eleget téve alakuljanak ki. Ez a dolog azonban a visszájára is fordítható, sőt a visszájára fordul magától éppen, mert ez centrális kérdés, a legfontosabb kérdés, akár meddig nem tologatható a végleges vagyonpolitikai irányelvek kialakítása, illetve a róla szóló törvénynek meghozatala. Márpedig – ezt már Szűcs képviselő úr beszámolója is jól mutatta – ezen az "akármeddig"en jócskán túlvagyunk. Ennek következtében az úja bb halasztásról szóló, és újabb halasztásra buzdító határozati javaslat elfogadhatatlan. Sajnos a kérdés azonban nem ilyen egyszerű – ezt az imént Soós Károly Attila bizottsági elnök úr már elmondta – , tudniillik, hogyha ilyen irányelveket nem fogadunk el, illetve nem hosszabbítjuk meg a korábbi irányelveknek a hatályát, akkor fontos kormányintézmény, fontos állami intézmény működésében okzunk zavarokat. Tipikusan a "se vele, se nélküle" esete forog fenn. Ennek következtében a szabad demokraták úgy döntötte k, hogy a szavazástól tartózkodni fognak – megakadályozni nem akarják ennek a határozati javaslatnak a megszületését, de nem is támogatják. Rezignált utóhangként fűzöm saját hozzászólásomhoz, hogy közben a kezünkben van a vagyonpolitikai irányelvekről szól ó határozattervezet, tehát nem az ideiglenesnek a meghosszabbításáról szóló, hanem a véglegesnek szánt vagyonpolitikai irányelvekről szóló határozati javaslat, illetve egy tájékoztató dokumentum a Kormány privatizációs stratégiájáról. Két nagy kérdés merül fel, hogy miért az ideiglenes meghosszabbításáról tárgyalunk és miért nem a véglegesről. A másik kérdés pedig, amelyiket ugyancsak némi rezignációval vetek föl, hogy
