Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 17. kedd, az őszi ülésszak 6. napja - Bejelentések: - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter:
322 Hangsúlyozni szeretném, interpellációmban nem arról van szó, hogy egy szükséges törvény késik – mint még an nyi másik is – , hanem arról, hogy az Oszággyűlés által hozott, törvényben előírt kötelezettségének nem tett eleget a Kormány, ezért kérdezem tehát miniszterelnök urat, a konkrét ügyben személy szerint kit terhel a felelősség a törvény előterjesztése határi dejének elmulasztásáért, és milyen intézkedést tett vagy kíván tenni a mulasztóval szemben. Második kérdésem: A fél éve esedékes törvény előterjesztésre mikor kerül sor? – határidő megjelölésével. Harmadik kérdésem: Mit kíván miniszterelnök úr tenni hasonl ó törvénysértő késedelmek elkerülése érdekében? – hiszen az egész országnak a működését is befolyásolják. Negyedik kérdésem: Egyetérte a miniszterelnök úr abban a kérdésben velem, hogy az állampolgárok törvénytisztelő fegyelmét megkövetelni csak az ugyana zt maradéktalanul betartó Kormánynak lehet erkölcsi alapja. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. A Kormány nevében az interpellációra dr. Boross Péter belügyminiszter úr válaszol. Dr. Boross Péter belügyminiszter válasza BOROSS PÉTER, DR. b elügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr olyan feladat végrehajtását kéri számon a Kormánytól, amelyben dr. Horváth Tivadar képviselő úr már június 26án interpellált. A Parlament által elfogadott válaszból már akkor egyértelmű volt, hogy a s zámon kért feladat elképzelhetetlen több más törvénynek az Országgyűlés által történő megalkotása nélkül. A lakáskérdés nem szűkíthető le bérlakásokra, ezen belül az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra. Nemcsak a meglévő lakásállomány sorsáról kell állást foglalni, hanem arról, hogy az államnak milyen módon kell – és lehet – szerepet vállalnia a lakáshoz jutás és a lakásfenntartás megoldásában. Mindezekre tekintettel úgy látjuk, hogy ezt a kérdést törvényi szinten csak a teljes kör, az önkormányzatok, az é rdekképviseletek és nem utolsósorban a Parlament álláspontjának ismeretében lehet megnyugtatóan megoldani. Jelenleg folyik a lakáskoncepció véglegezése, amelynek során a kialakított javaslatok alapozhatják meg a törvénykezési munkát. A Kormány a koncepciót várhatóan egy hónapon belül elfogadja. Külön is felhívom a figyelmet arra, hogy egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvény megalkotásakor az Országgyűlés ezt az álláspontot kifejezetten megerősítette. A hiv atkozott törvény kimondja, hogy az önkormányzat tulajdonába kerülő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elosztására, bérletére, bérére és elidegenítésére vonatkozó kormányrendeleti szabályok rendelkezései élnek mindaddig, amíg külön törvény, a lakásgazdálkodás teljes körére vonatkozó javaslata nem kerül beterjesztésre. A kormány álláspontja szerint mindezek a kérdések a tulajdonjog rendezésével is összefüggnek, amelynek egyes igen fontos területeiről csak a nyár folyamán születtek törvények. Tud omásul kell vennünk azt is, hogy vannak olyan sarkalatos törvények, amelyeknek a második félévi elfogadása feltétlenül szükséges az ország gazdaságának működtetése érdekében. Az Országgyűlés tervezett jogalkotási ütemterve is tükrözi, hogy nagyon sok fonto s, már régebben előkészített törvénytervezet nem került tárgyalásra. Tájékoztatni szeretném tisztelt képviselő urat, hogy a koncepciót, az említett koncepciót VI. 26án a Kormány gazdasági kabinetje tárgyalta, majd olyan álláspontot foglalt el, hogy azt át kell dolgozni. Ezt az átdolgozott változatot a nyár folyamán a Lakásügyi Érdekegyeztető Tanács, az