Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. december 11. szerda, az őszi ülésszak 33. napja - A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - MÉCS IMRE (SZDSZ)
2291 szellemi mun kás kollegámra súlyosan hátrányos, kifejezetten mulatságos lenne a tájékozottság hiányából született kirekesztés és a megkülönböztetések sora. A részletes vitában önöknek, tisztelt Ház, 5 módosító javaslatommal lesz szerencsétlenségük talá lkozni. Köszönöm figyelmüket! (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Mécs Imre képviselő úr a Szabad Demokraták Szövetségétől. Felszólaló: Mécs Imre (SZDSZ) MÉCS IMRE (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A sajtóban is és a pé nzügyi kormányzat részéről is elhangzottak érvek az ún. kedvezmények csökkentéséről. Én nagyon allergiás vagyok erre a szóra, mert a börtönben kedvezménynek neveztek minden olyan dolgot, ami abszolút természetes volt. Kedvezmény volt az, hogy könyvet olvas hattunk, kedvezmény volt az, hogy félévenként egyszer 10 percre beszélhettem az anyámmal vagy negyedévenként 32 soros levelet írhattam. Úgy vélem, hogy a szellemi oltalom alá eső tevékenységekkel kapcsolatos adózási szokásokban nem beszélhetünk kedvezménye kről. Ez egy nagyon rossz kifejezés. Ez úgy tűnik, mintha egyes rétegeknek a pénzügyi politika és a Kormány kedvezményeket adna, holott egész egyszerűen csak arról van szó, hogy költségátalányt vesznek figyelembe. Azokat a költségeket, amelyeket nagyon neh éz számlákkal igazolni, nagyon nehéz összegyűjteni és sokkal nagyobb költséget igényelne a költségeknek a meghatározása, mint amennyit valóban érnek. Ezért ezeket átalányban, költségátalányban vették figyelembe. Vagyis akkor, amikor a szerzői jogvédelem al á eső munkáknál 300 ezer forintig csak 35%ot vettek figyelembe az adózásnál, ez azt jelenti, hogy a többi részt költségátalánynak tekintették. Úgy vélem, hogy a pénzügyi politikának van egy olyan része, amelyik már ésszerűtlen mértékig próbálja rákényszer íteni az állampolgárokat arra, hogy a költségeiket kimutassák. Nyilvánvaló, hogy ez a jelentősebb költségeknél teljesen indokolt, de van egy határa annak, amikor több energiát kell ráfordítani a számlák vagy az igazolások megszerzésére, mint amennyit az a társadalomnak ér. És jó lenne, ha a pénzügyi kormányzat a nemzeti energiákat is figyelembe venné, tehát az is a közösségnek az energiája, amit egy magánszemélynek arra kell fordítania, hogy az adóhatóság munkáját elősegítse és az adóhatóság számára kényelm esebbé tegye az adóelszámolást. Itt van egy racionális határ, amelyet nem szabad átlépni, mert utána a társadalomnak a teljesítőképessége le fog csökkeni. Úgy gondolom, hogy a pénzügyi kormányzat eljutott már ehhez a határhoz több területen is, jelesül az ezen, most tárgyalt témában, a találmányokra és a szellemi tevékenységre vonatkozó adózásnál. De hadd említsem meg, hogy ugyanez vonatkozik például az autósoknak a megnyúzásával, megadóztatásával kapcsolatban, amikor arra kényszerítik az autótulajdonosokat – több millió emberről van szó – , hogy plusz adminisztrációt végezzenek el és a saját idejükből jelentős energiákat pazaroljanak el olyasmiért, amit korábban egy átalányban meg lehetett volna oldani. De a felszólalásomnak a fő célja az, hogy a találmányok kal kapcsolatos adózás kérdésében néhány szót elmondjak. Aki ismeri az adatokat, az tudja, hogy 1987 óta katasztrofálisan csökken a magyar szolgálati találmányoknak a száma, és ugyancsak nagymértékben csökken a magántalálmányoknak a száma. Ugyanebben az id őszakban a külföldiektől érkező bejelentések száma pedig ötszörösére, hatszorosára nőtt. Ez egy rendkívül veszélyes tendencia. Azt jelenti, hogy Magyarországon belül nő a külföldiek szellemi jogosultsága, ugyanakkor a magyar szellemi termékek érvényesülése pedig csökken. Kimutatható a Magyar Feltalálók Egyesületének a gondos munkája nyomán, hogy 1987 óta, mert akkor kezdték az adószabályokat megszigorítani. Addig a találmányokat különkülön adóztatták és
