Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. december 11. szerda, az őszi ülésszak 33. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
2250 beruházások állománya, sem a lakásépítés, sem pedig a fogyasztás alakulása sajnos nem enged reálisan a rra a következtetésre jutni, hogy igazán gazdasági növekedéssel lehetne számolni jövőre. Nem vitatom: az óriási mértékű visszaesés '91ben nyilvánvalóan a magyar gazdaság számára lefutott tényezőnek tekinthető. Az sem kétséges, hogy jövőre ilyen nagymérték ű visszaeséssel a gazdaságban nem kell számolni, de – sajnos – azok a piacbővítésre alapozott prognózisok, amelyek GDPnövekedést ígérnek 1992re, nem tekinthetők megalapozottnak. Külön is szeretnék arról szólni, hogy megáll a fogyasztás visszaesése, megőr izzük a reálbért Magyarországon, sőt a nagyfogyasztási rendszerekből juttatásban részesülőknek a reálérték megőrzését, mint például a nyugdíjak, családi pótlékok reálértékmegőrzését is biztosítani lehetne. Ez mindannyiunk számára fontos cél lenne, örülnén k, hogyha el lehetne érni. Mi a valóság? A reálbérek megőrzéséről beszélni – tisztelt Ház – akkor, amikor 6 – 800 000 fő munka nélkül marad 1992ben, amikor a költségvetési szerveknél foglalkoztatott több mint 600 000 embernél 10 plusz 5%os maximális béraut omatizmust tervez a költségvetés, akkor enyhén szólva illuzórikus dolog! Nem lehet a makroszámok mögé bebújtatni, az átlag mögé bebújtatni az egyes és a többséget alkotó rétegek jövedelmi viszonyainak alakulását. Nem lehet az egy főre jutó átlagbérrel mani pulálni akkor, amikor nyilvánvaló, hogy az összes foglalkoztatottnak több mint egyharmadára ez az állítás nem igaz. Ugyanez vonatkozik a nyugdíjakra, tisztelt Ház! A nyugdíjra, amely a reálbérek alakulását fogja követni, és amelyet – bá r nem ennek a napirendnek a vitája, hanem a társadalombiztosítási költségvetésnél kell erre visszatérni, de mert az expozé erről szólt, azt gondolom – nem lehet szó nélkül hagyni, ahol egy 2325% körüli, kifejezetten optimista inflációs várakozással szembe n 1617%os átlagos nyugdíjemelésről van szó. Nem értelmes dolog előre olyan várakozásokat kelteni, olyan képet felrajzolni, amely irreális, amely teljesíthetetlen. Ellenkezőleg – tisztelt Ház – , pontosan tudjuk mindannyian, még akkor is, ha a számok éppen a megfigyelések hiányosságai miatt ezt egészen precízen nem tükrözik, hogy minden eddiginél nagyobb mértékű jövedelem- és vagyonpolarizáció megy végbe a társadalomban. Nem kétséges, hogy a társadalmigazdasági átalakulás rezsijébe ez beletartozik. A mérté ke és az üteme azonban igenis elrettentő! Nem egy szociális piacgazdaság felé megyünk – tisztelt Ház – , hanem egy lassú latinamerikanizálódási folyamat zajlik le Magyarországon, amiben nem egy kétharmadosegyharmados, hanem egy egytizedeskilenctizedes tá rsadalom képe rajzolódik ki, és ha az egytizedes gazdagodás és jövedelemgyarapodás örvendetes is, nem feledtetheti el a másik kilenc tizednek ugrásszerű romlását, elszegényedését. A '92es esztendő ezt a folyamatot – tisztelt Ház – nem megállítja, legfelje bb szerény mértékben fékezi. Erről pedig nem lehet hallgatni a költségvetés kapcsán. Mérséklődik a jövedelemcentralizáció az államháztartásban – hallottuk és olvastuk az anyagban. Akkor igaz ez a tétel – tisztelt Ház – , hogyha bekövetkezik az az 12%os GD Pnövekedés, amire – sajnos – a reálgazdasági folyamatok alapján nincs igazán esély. Ha ez nem következik be, akkor a centralizáció egy jottányit sem csökken. Ha netán a tervezettnél nagyobb mértékű lesz az infláció – amire van esély, ne adj Isten, hogy be következzék, bár szeretném hangsúlyozni, túlságosan optimista ez a 20 – 25% közötti inflációs ráta – , akkor a költségvetési pozíciók a bevételi oldalon valamelyest javulhatnak ugyan, de a kiéleződő szociális feszültségek, a kiadások ennél minden bizonnyal na gyobb mértékű növekedését vonják maguk után. Kár tehát azzal érvelni, hogy itt valamiféle lényeges előrehaladás vagy előrelépés következnék be '92ben a költségvetés tehervállalásában, jövedelemátcsoportosító szerepében. Az alaphelyzet: a halogatott, soks zor ígért, sokat reklamált államháztartási reform és a vele együtt járó állami kiadások felülvizsgálata nélkül nincs esély arra, hogy a költségvetésben lényeges átalakulás következzék be 1992ben.
