Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 26. kedd, az őszi ülésszak 28. napja - Határozathozatal a Belügyminisztérium volt III/III. csoportfőnöksége hivatásos, valamint "szigorúan titkos" állományú tisztjei és hálózati személyei adatait tartalmazó 1990. február 14-én lezárt nyilvántartásának, továbbá az egykori államvédelmi szerv... - A levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1969. évi 27. számú törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (Szabad György): - ELEK ISTVÁN, a kulturális, oktatási, tudományos, sport, televízió és sajtó bizottság előadója:
1869 Az 1969. évi XXVII. levéltári törvény 3. §a értelmében a művelődési és közoktatási miniszter felelős a levéltári anyag védelméért. A jelen törvényjavaslat ezért utalja a művelődési és közoktatási miniszter feladatkörébe az MDP - MSZMPiratok kezeléséről való gondoskodást. Azt, hogy e feladatkör konkrétan mit jel ent, a hatályos jogszabályok határozzák meg. Vagyis dönteni kell arról, hogy ezek az iratok melyik levéltári intézmény vagy intézmények illetékességi körébe tartoznak, rendelkezni kell arról is, hogy az iratokat az erre illetékes levéltár a szabályoknak me gfelelően jegyzőkönyvvel vegye át. A minisztérium ezt a feladatot úgy kívánja megoldani, hogy az a gyakorlatban az iratok lehető legkisebb mértékű mozgatásával járjon és az iratok kutathatóságát ne veszélyeztesse. Ennek megvalósítása azonban feltételezi az MSZP Politikatörténeti Intézetével való zavartalan együttműködést. Az állami és önkormányzati levéltárakban folytatható kutatást a 118/1989. XI. 22. számú minisztertanácsi rendelet szabályozza. Ez a jogszabály az MDP - MSZMPiratok kutathatóságának szabál yait nem tartalmazza. A miniszter feladata, hogy az állami iratokkal megegyezően szabályozza az MDP - MSZMPiratok kutathatóságát is. Megjegyzem még, hogy a terveink szerint e törvény a kihirdetésekor lépne hatályba. A Magyar Országos Levéltár és az Új Mag yar Központi Levéltár egyesítését azonban csak 1992. július 1jén mondanánk ki, hogy addigra minden ehhez szükséges feltételt nyugodtan elő lehessen készíteni. Tisztelt Képviselőtársaim! Takarékoskodni kívánván az idővel, a lehetséges indokoknak csak egy r észét soroltam fel, de remélem, hogy ennyi is meggyőzte önöket arról, hogy érdemes támogatniuk ezt a tervezetet. Hiszen, ha a Parlament elfogadja ezt a törvényt, akkor remélhetőleg hatékonyabban fog működni a Magyar Országos Levéltár, és ismét helyreáll a rend, mert hatályon kívül helyezünk egy olyan törvényerejű rendeletet, amely sértette a társadalmi szervezetek egyenjogúságának alkotmányos elvét. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Elek István, a kulturáli s bizottság előadója. Felszólaló: Elek István, a kulturális, oktatási, tudományos, sport, televízió és sajtó bizottság előadója ELEK ISTVÁN, a kulturális, oktatási, tudományos, sport, televízió és sajtó bizottság előadója: Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kulturális bizottság a szóban forgó törvényjavaslatot megtárgyalta és általános vitára alkalmasnak találta. Nem volt azonban a döntése egyhangú. Az ellenzék köréből komoly aggályok, kérdések, ellenvetések fogalmazódtak meg, és a szavazáskor úgy döntöttek , hogy általános vitára alkalmatlannak találják a törvényjavaslatot. Miről van itt szó? Az államtitkár úr szavaiból is világosan kiderül, hogy két lényeges eleme van ennek a törvényjavaslatnak. Az egyik az, amely a két országos hatáskörű levéltár összevoná sáról intézkedik, a másik pedig az, amely az MDPnek, illetve az MSZMPnek a közhatalmi funkcióval összefüggésben keletkezett iratainak a levéltári védelméről kíván gondoskodni. Ez utóbbival kapcsolatban lényeges ellenvetések nem fogalmazódtak meg, a részl etes vitában nyilván lesznek majd ezzel kapcsolatos kérdések és ellenvetések is. A kérdések és az ellenvetések arra vonatkoztak, hogy miért éppen most kerül a Parlament elé ez a törvényjavaslat, megelőzve a szükséges levéltári törvényt, miért éppen most, a mikor olyan törvényhozási menetrendben vagyunk, amikor előreláthatólag nagyon nehezen tudjuk teljesíteni a feladatainkat év vége előtt. Mik az összefüggései ennek a javaslatnak, milyen technikai problémákat ad majd az összevonás, mik a költségvetési vonzat ai, hogyan érinti a kárpótlás ügyét, stb., stb.?